Kizárták a frekvenciapályázatról az ELTE kampuszáról sugárzó egyetemi rádiót

2021. április 15. – 09:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megtagadta az EPER Rádió (Első Pesti Egyetemi Rádió) nyilvántartásba vételét a 97,0 Mhz-es frekvenciára kiírt pályázaton – írja a rádió honlapján Jamriskó Tamás főszerkesztő.

Az NMHH azzal indokolta a kizárását, hogy: „A Pályázó képviseletében eljáró személy a pályázati ajánlat 2021. március 17-én történő benyújtása során nem mutatta be a Pályázó hatályos adatait tartalmazó, a nyilvántartó szerv által 30 (harminc) napnál nem régebben kiállított papír alapú eredeti okiratot vagy annak hitelesített másolatát, csupán egy bírósági honlapról kinyomtatott, a Pályázó adatait tartalmazó dokumentumot adott be.” Hiánypótlásra nincs lehetőség.

Az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszáról sugárzó rádió szerint abszurd, hogy az NMHH az eljárásban az egyetlen pályázót zárta ki, ráadásul az évek óta használt frekvenciájukról.

„El kell fogadnunk a Médiahatóság döntését. Egyébként sem tehetnénk a kizárásunk ügyében mást – hiszen az értesítésük szerint fellebbezési és hiánypótlási lehetőségünk nincs. Amely szintén abszurd, mert a kisközösségi rádiós formát az egyszerűsített ügymenettel azzal a céllal hozták létre annak idején, hogy a kisebb, lokális, térségi, falusi és kis közösségi, ehhez nem professzionális szinten értő rádiók is eséllyel pályázhassanak, azaz szociális, segítő szándékkal. Az pedig, hogy a hiánypótlási lehetőséget is kiveszik egy formai szempontú paraméter esetén, az pontosan ennek az ellenkezője” – írja Jamriskó.

Szerinte jó esetben a közeljövőben újra kiírják majd a pályázatot, amelyen újra indulhatnak, és ha megnyerik, akkor a következő években is szólhatnak a 97,0-s frekvencián. Kevésbé jó esetben, ha az NMHH nem írja ki időben a pályázatot, akkor az EPER Rádió frekvenciahasználati jogosultsága 2021. július 31-én lejár, és aznap éjfélkor megszűnik a földfelszíni sugárzásuk.

A frekvenciahasználati jogosultság azért is fontos, mert azzal pályázhatnak olyan támogatásokra, amikből a rádiót fejleszthetik, különböző közösségi és közszolgálati műsorok elkészülését finanszírozhatják. „A támogatások elmaradása miatt ezeket a tevékenységeket kisebb hatásfokkal tudjuk majd ellátni” – írja Jamriskó, aki azt is megemlíti, hogy már korábban is volt hasonló helyzetben a rádió. Akkor az ELTE média szakának oktatói és hallgatói működtették a rádiót.

„Bármilyen kimenetele is legyen a jövőben a frekvenciapályázatoknak, az EPER Rádió online változatlanul fog működni és műsort adni, minden körülmények között” – írja a főszerkesztő, aki szerint az eddig rögzített és elkészült anyagaik, az archívum továbbra is mindenki számára elérhető lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!