Vádat emelt a szegedi ügyészség Szabó Bálint ellen a villamosblokkolós akciója miatt

2021. április 8. – 09:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség azzal az önkormányzati képviselővel szemben, aki tavaly márciusban közel két órán át bénította meg a szegedi villamosközlekedést – írja a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleménye. A képviselő nem más, mint Szabó Bálint, aki még tavaly márciusban állt kocsijával keresztbe az egyik szegedi kereszteződésben, hogy a járvány elleni védekezés érdekében leállítsa a tömegközlekedést.

Szabó tavaly március 16-án több posztot is közzétett Facebook-oldalán, amiben megkérdőjelezte a szegedi tömegközlekedés biztonságosságát, majd ki is tett egy felhívást „Állítsuk le a tömegközlekedést Szegeden” címmel. Két nappal később, március 18-án délután 13:15 körül meg is állt Szegeden a Tisza Lajos körút és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében a villamossíneken – ezzel sikerült megzavarnia öt villamosjárat menetét.

„A vádlott ezt követően az autóból kiszállt és a maszkban, bőrkesztyűt viselve azt közölte a helyszínre érkező rendőrökkel, hogy azért áll ott az autóval, mert az nem indul. Miután a rendőrök felajánlották a segítségüket, a vádlott közölte velük, hogy az autó onnan nem fog elmozdulni, továbbá az ő érdekükben is cselekszik, mert a koronavírus a tömegközlekedésen terjed a legjobban”

– írja az ügyészség közleménye.

Mivel Szabó nem volt hajlandó elhagyni a villamossíneket, a rendőrök 15 órakor kényszerrel vitték el bilincsben a helyszínről. A kétórás performansznak köszönhetően a képviselő 3500 utas közlekedését akadályozta meg, 19 jármű 64 menetét sikerült blokkolnia, a buszpótlók beüzemelése pedig 580 ezer forintjába került a helyi közlekedési társaságnak – de 16 órára helyreállt a normál menetrendi közlekedés.

A szegedi ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarása bűntettével vádolja Szabó Bálintot, akit próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel büntetnének az akció miatt. Erről a Szegedi Járásbíróság fog majd dönteni.

Szabó már elég régóta számít helyi botrányhősnek Szegeden: 2017-ben bilincsben vitték el a városházáról akkor még a Szeviép-ügy károsultjainak védőügyvédjeként, mert megzavarta a rendet, és egy petíciót akart átadni a karzatról. 2019-ben pedig Szabó jogerősen pert vesztett Botka László ellen, miután a kormánypárti Echo TV-ben egy interjúban azt állította, hogy a „Szeviép-ügy szálai az önkormányzatig nyúlnak”. A képviselő állításait átvevő Fidesz-közeli Szegedma.hu-t a bíróság szintén elmarasztalta a perben. Idén február közepén pedig eltűnt egy napra, majd a kormánypárti Karc FM-nek számolt be arról, hogy „a makói tanyavilágban egy égő szalmabálára” kötözték ki a cipőfűzőjénél fogva. Szerdán arról számolt be az ügyben, hogy a Békés megyei rendőrnyomozók rátaláltak arra a fémkonténerre, ahol állítása szerint február 15-én másfél órán keresztül fogva tartották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!