Márciusban az általános iskolások is ingyen internetezhetnek otthon
2021. március 6. – 14:45
frissítve
Márciusban az általános iskolások és tanáraik is igényelhetnek ingyenes internetet a szolgáltatójuknál – derült ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből.
Amikor novemberben, a járvány második hullámában, ismét digitális oktatásra álltak át a középiskolák, a kormány ingyenessé tette a diákok és pedagógusok számára a vezetékes internetet harminc napra, majd a harminc napos kedvezményt hónapról hónapra meghosszabbította.
Hétfőtől az általános iskolákban is tantermen tantermen kívüli, digitális munkarendre állnak át, a kormány ezért kiterjesztette a jogosultak körét. A rendelet szerint a kedvezményt
- az előfizetéssel rendelkező tanuló vagy az előfizetéssel rendelkező törvényes képviselője, illetve
- az előfizetéssel rendelkező pedagógus vagy oktató veheti igénybe.
A kedvezmény harminc napra szól, egy jogosult csak egy helyen veheti igénybe, és a szolgáltatónál lehet igényelni.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese február közepén azt mondta, „mintegy százezer család igényelte eddig az ingyenes internetet, így a magyar emberek közel egymilliárd forintot takarítottak meg a koronavírus-járvány idején”.
Arról már novemberben is írtunk, hogy ezt a kedvezményt épp a leginkább rászoruló családok nem tudják igénybe venni, mert sok helyen nincs kiépítve a vezetékes internet, a mobilinternetről pedig továbbra sincs szó a rendeletben.