Épp a leginkább rászorulók nem tudják igénybe venni az ingyenes internetet

Legfontosabb

2020. november 22. – 11:28

Épp a leginkább rászorulók nem tudják igénybe venni az ingyenes internetet
Egyetemi hallgató és gimnazista öccse távoktatás keretében tanulnak budapesti otthonukban 2020. november 11-én. – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány ingyenes internet-hozzáféréssel segíti a digitális oktatásban résztvevő diákokat és pedagógusokat. A leginkább rászoruló családok azonban kimaradtak a kedvezményből, mert sok helyen nincs vezetékes internet, a mobilinternetről pedig nincs szó a rendeletben. Egy felmérés szerint a 10. osztályosok 7 százaléka nem tud részt venni a távoktatásban, mert nincs megfelelő eszközük vagy internet-hozzáférésük. 2018-ra teljes lefedettséget vállalt a kormány, az uniós átlagnál azonban még így is magasabb arányban használnak itthon vezetékes internetet.

Bő egy hete jelentette be Orbán Viktor, hogy harminc napra ingyenes internetet biztosítanak a diákoknak és tanároknak, miután múlt héten ismét tantermen kívüli, online oktatást vezettek be a középiskolákban és a felsőoktatásban a járvány terjedése miatt. A rendelet szerint

  • a kedvezmény csak a helyhez kötött (vezetékes) internet-hozzáférésre vonatkozik,
  • 30 napra szól decemberben, és
  • csak egy helyen lehet igénybe venni, a jogosult lakóhelyén, tartózkodási helyén vagy szálláshelyén.
  • A középiskolások, valamint a szakképzésben, a nappali rendszerű nevelés-oktatásban és a szakmai oktatásban résztvevő diákok, illetve az online tanító pedagógusok tudják használni.
  • Az igényléshez már meglévő vagy új előfizetésre van szükség, és a szolgáltatót kell hozzá keresni.

A leginkább rászorulók kimaradtak

Nem jogosultak a kedvezményre ugyanakkor

  • az általános iskolai tanulók és tanárok – hiába rendelhetnek el digitális oktatást egy-egy helyen a fertőzések miatt.
  • Az egyetemi hallgatók és oktatók sem szerepelnek a rendeletben, pedig a felsőoktatásban is kötelezővé tették az online oktatást.
  • Nem tudják igénybe venni a kedvezményt, akiknek nincs vezetékes internet-előfizetésük, és
  • még azok sem, akik csak mobilinternet-előfizetéssel rendelkeznek.

„Azért félek, mert az intézkedések miatt megint olyan érzésem van, hogy a segítség nem jár mindenkinek. Most (…) hogy a középiskolások otthoni tanulását támogatják internettel, ami nagyon fontos és jó. De csak azokat, akiknek vezetékes előfizetése van.

A leszakadó falvakban azonban a hátrányos helyzetű (…) gyerekeknél ez ritka, mint a fehér holló

– reagált a bejelentésre Facebookon L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. ”Tavasszal ingyenes mobilnet volt a szolgáltatóktól, ezzel volt lehetőség kapcsolódni. Szóval, megint az az üzenet: aki nem tud az életében annyit elérni, hogy legyen internet-előfizetése, az érdemtelen a segítségre„.

A hátrányos helyzetű diákokat segítő szakember megkeresésünkre azt mondta, náluk sokkal jellemzőbb a mobilinternet-hozzáférés, mint a vezetékes net. A középiskolás diákjaik egy részének az iskolák tudnak eszközt biztosítani, mint ahogy az alapítványhoz is érkeznek tárgyi felajánlások, de vezetékes internetet nem tudnak bekötni.

A leszakadó térségekben erre sok helyen nincs is lehetőség, ugyanis nincs lefektetve az internetkábel. Egy idei felmérés szerint a nagy sebességű széles sávú lefedettség a magyar háztartások 90 százalékára terjed ki. Ez négy százalékkal több, mint az Európai Uniós átlag, bár a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiában hat éve azt vállalta a kormány, hogy 2018-ra a teljes lakosság számára legalább 30 Mbps, 2020-ra pedig a háztartások felének 100 Mbps sebességű internet-hozzáférést biztosít.

”Ahol nincs áram, ott vezetékes internet sincs„ – fogalmazott lapunknak Kavalyecz András, a szendrői Abigél iskola telephelyvezetője. Náluk kevés középiskolásnak van egyáltalán telefonja, és ritka az is, hogy a családoknál lenne számítógép vagy laptop otthon. Kavalyecz szerint a borsodi szakiskolába járó gyerekek nyolcvan százaléka nem tudja igénybe venni a kedvezményt, így itt főként papíralapú oktatással és kiscsoportos konzultációkkal próbálják tartani a lépést.

Both Emőke, a BAGázs Közhasznú Egyesület elnöke is hasonló tapasztalatokról számolt be. A bagi és dányi romatelepen segítik az iskolásokat, és ott a középiskolás diákok egy része mobilinternetet használ, de csak keveseknek van előfizetése, mivel a családok jelentős részének nincs rendszeres jövedelme. Főként feltöltőkártyával neteznek és telefonálnak, ami azért is problémás Both szerint, mert az iskolai órák alatt gyakran nagyobb fájlokat, videókat küldenek a tanárok, amit nem tudnak letölteni, mert nincs elég adatforgalmi keretük. Jóval kedvezőbb lenne, ha előfizetést kötnének, de a szolgáltatók nem írnak alá szerződést azokkal az ügyfelekkel, akik a korábbi adósságaikat még nem fizették ki. Az adósságrendezésben pedig nem kapnak segítséget a rászoruló családok. A megoldás Both szerint itt is a korlátlan vezetékes internet lenne.

Digitális oktatás a BAGázs Egyesület helyiségében – Fotó: Bagázs Közhasznú Egyesület
Digitális oktatás a BAGázs Egyesület helyiségében – Fotó: Bagázs Közhasznú Egyesület

A 10. osztályosok hét százaléka nem fér hozzá digitális oktatáshoz

Egy márciusban megjelent tanulmány szerint a 10. évfolyamosok 12 százaléka nem tud érdemben részt venni a digitális oktatásban. Hermann Zoltán a 2017-es országos kompetenciamérés során kitöltött kérdőívek alapján jutott erre az eredményre, amely a családi háttér jellemzőit mérte fel. A kutatás szerint

  • a 6. osztályosok 12,
  • a 8. osztályosok 10 és
  • a 10. osztályosok 7 százaléka egyáltalán nem tud becsatlakozni az online órákba, mert nincs internet-hozzáférése vagy számítógépe otthon.
Korlátozott hozzáférés az online távoktatáshoz évfolyamonként, 2017, százalék – Forrás: MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Korlátozott hozzáférés az online távoktatáshoz évfolyamonként, 2017, százalék – Forrás: MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont

A 6. és 8. osztályosokat egyelőre nem érinti a múlt héten elrendelt digitális oktatás, a 10. évfolyamon pedig az MTA kutatója szerint feltehetően azért jobb az arány, mert ”a hátrányos helyzetű diákok egy jelentős része 10-re már lemorzsolódott a közoktatásból„. Ez az országos átlag, de nagy területi különbségek vannak.

”Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a diákok egyharmadához nem vagy csak erősen korlátozottan juthat el az online távoktatás, Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében ez az arány egytized„

– írta Hermann.

Arról nincsenek pontos adatok, hogy a digitális oktatásban résztvevő diákok hány százalékának nincs jelenleg vezetékes internet-hozzáférése. A KSH adatai szerint 2019-ben a magyar háztartások 94,9 százalékában volt vezetékes internet, míg az Ipsos tavaly októberi reprezentatív felméréséből az derült ki, hogy a gyermekes (8-17 év) családok 98 százalékában van internet-hozzáférés.

A kutatásban megkérdezett háztartások 94 százaléka mondta azt, hogy van otthon vezetékes internet-hozzáférése.

A már korábban említett uniós felmérés szerint a magyar háztartások 82 százaléka használ vezetékes internetet, ami magasabb az uniós átlagnál (78 százalék). Ez azt jelenti ugyanakkor, hogy majdnem minden ötödik magyar háztartásban még nincs vezetékes internet-hozzáférés.

Bonyolította az igénylés folyamatát a Digi

A mobilinternet-előfizetőkre ugyan nem vonatkozik a kormányzati kedvezmény, ám a Vodafone és a Telenor több fontos oktatási portált is ingyenesen, adatforgalom nélkül hozzáférhetővé tett. Így például a Krétát is bármely előfizetőjük elérheti, amit a legtöbb középiskolában naponta használnak a tanításhoz.

A Telekom és a Vodafone oldalán a kedvezményt november 27-ig lehet igénybe venni, a Diginél december 4-ig. Míg az első két szolgáltatónál csak egy online űrlapot kell kitölteni az igényléshez, a Digi egy aláírt, lepecsételt iskolalátogatási igazolást is kért, amely komoly felháborodást váltott ki az ügyfeleiknél.

”Röhej! A rendeletben az szerepel, hogy a jogosult büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy a szolgáltatás igénybevételének feltételei fennállnak. Ehhez képest a Digi kér ilyen igazolást, miközben elvileg zárva vannak az iskolák„ – mondta a Telexnek egy felháborodott szülő. Nem ő az egyetlen, aki ezt szóvá tette, a szolgáltató Facebook-oldalán többen is panaszkodtak amiatt, hogy az igazolás miatt be kell menni az iskolába. ”Eredetileg iskolalátogatási igazoláshoz kötöttük, de könnyítjük az igénylés feltételeit, ezért egy egyszerűsített adatlap kitöltésével igényelhető lesz, az előfizetői visszajelzések alapján gyorsítjuk az igénylést” – reagált megkeresésünkre Ruska Viktória, a cég kommunikációs vezetője pénteken, és szombat délután már a honlapon is frissítették a formulát. Már nem szükséges iskolalátogatási papír, csak a kitöltött adatok alapján generált űrlapot kell kinyomtatni, majd aláírva feltölteni.

Kérdeztük a kormányt is, hogy miért csak a vezetékes internetre vonatkozik a kedvezmény, és miért nem vehetik igénybe mobilinternet-előfizetők, illetve az egyetemi hallgatók, ám cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!