Sem béremelés, sem csoportos létszámleépítés nem várható a BKK-nál

2021. március 03. – 14:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A BKV-hoz hasonlóan a BKK sem tervez béremelést a jövőben, „egyszerűen nem enged mást a járvány, a válság és a megszorítások együttes hatása” – nyilatkozta a Hvg.hu-nak Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. A száz százalékban fővárosi tulajdonú vállalat beruházásait is alaposan átnézik, az elsődleges a működés fenntartása – még akkor is, ha az iparűzési adó elvételekor, pontosabban az ötlet felbukkanásakor Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta: ha felfüggesztenék egy évre az iparűzési adót, az drámai következményekkel járna: „Másnap leállna a budapesti közösségi közlekedés, amely gyakorlatilag 80 százalékban ebből az adónemből volt finanszírozva.”

El nem vonta, de megfelezte a kormány a kis- és középvállalkozásokra kiszabott, önkormányzatokhoz befolyó iparűzési adó mértékét, a közösségi közlekedés azonban még kitart – igaz, a fővárosi jelentős átszervezéseket és megszüntetéseket tervezett be 2021-re, hogy túléljék a 2021-et. Karácsony az iparűzési adó miatt teljes kompenzációt várna a kormánytól.

Walter Katalin arról is beszélt, hogy noha béremelés aligha várható, de ezzel együtt csoportos létszámleépítést sem támogat a főváros, „ilyen nem lesz – bár az ember újra meg újra felteszi ezt a kérdést egyes megüresedő státuszok kapcsán” – mondta. Az este 8 utáni kijárási korlátozásokhoz jobban illeszkedő menetrendet már kialakították, ezzel pedig komoly milliókat tudnak megfogni. Azt szeretnék elkerülni, hogy egy esetleges későbbi nyitásnál nem fenntartható, fűnyíróelv-alapú járatritkításokat hajtsanak végre.