Karácsony bizottságokat, pozíciókat szüntet meg, közműcégeket von össze

Legfontosabb

2020. november 20. – 15:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy főpolgármester-helyettessel, három városházi bizottsággal, 21 felügyelőbizottsági taggal, négy cégvezetővel kevesebb lehet jövőre – így készül Karácsony az általa csak „pokoli nehéz év”-nek titulált 2021-es évre. Az összevont cégekből álló közműóriás vezetője Mártha Imre, a BKK új vezére Walter Katalin lehet.

A fővárosi önkormányzat cégösszevonással, politikai pozíciók megszüntetésével készül a költségvetési szempontból várhatóan nagyon kemény jövő évre, erre hamarosan bejelentést tesz Karácsony Gergely főpolgármester – erősítette meg lapunknak a 24.hu információt a Városháza sajtóosztálya. A következő lépések várhatók:

1. Egyetlen cégbe olvasztanak össze öt közműszolgáltató vállalatot. Az összevonás a Főtávot, a Fővárosi Közterület-fenntartót, a Budapesti Temetkezési Intézetet, a Főkétüsz Fővárosi Kéményseprőipari Kft.-t és a Főkertet érinti. Ezzel párhuzamosan a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a főváros közvetlen tulajdonába kerül.

Az összevont közműcégnek nincs még végleges neve, de a 24.hu szerint Mártha Imre, a Főtáv jelenlegi vezetője, az MVM egykori vezére kerülhet az élére. A terv szerint az átalakítás már középtávon több milliárd forintos megtakarítást jelent Budapestnek.

2. Nem töltik be a csütörtökön távozását bejelentő Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes helyét, azaz eggyel kevesebb főpolgármester-helyettes lesz

3. Megszűnik várhatóan három városházi bizottság, de hogy melyik, arról még egyeztetés folyik.

4. A többi között 21 felügyelőbizottsági hely is megszűnik, ahol eddig a pártok delegáltjai ültek.

A cégösszevonási koncepciót a Budapesti Városüzemeltetési Holding vezérigazgatója, Walter Katalin dolgozta ki. Eredetileg 2023-as határidővel kellett volna végrehajtani a cégek összevonását, de a főpolgármester kérésre január 1-jéig kapott határidőt.

Walter Katalin előzőleg egy nemzetközi tanácsadó cégnél dolgozott, majd Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök kabinetfőnöke volt. Karácsony januártól őt nevezi ki a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának.

Frissítés: A főpolgármester délután 5 órakor elmondott beszédét itt lehet meghallgatni:

A beszédben a fentiekhez képest újdonság, hogy Karácsony megszünteti a 200 milliós főpolgármesteri keretet, amit eddig minden fővárosi polgármester megkapott, hogy a saját elképzelése szerint támogasson szervezeteket. Emellett egyharmadával csökkentik a politikai vezetés költségeit és csökkentik a frakciók költségvetését is.

Frissítés 2: A fővárosi Fidesz-frakció a közösségi oldalán reagált a bejelentésre.

Mint írták: ideje lenne, ha Karácsony Gergely végre meghallaná a budapestiek kérését, és abbahagyná a kormány állandó hibáztatását és támadását. A fővárosi emberek ugyanis együttműködést várnak a politika szereplőitől, különösen a nehéz helyzetekben.

A hét elején beharangozott lakosságot érintő megszorítási terveket a frakció határozottan elutasítja. A főpolgármester azon szándékát azonban támogatják, hogy a Fővárosi Önkormányzat „vízfején” kíván spórolni. A főpolgármester-helyettesek számának csökkentése, az egyes cégek és azok vezetőségeinek összevonása jó irány. A konkrét intézkedéseket azonban szeretnék látni, számtalan kérdés csak a megvalósítás során fog eldőlni.

Karácsony: Pokoli nehéz lesz a következő év

Karácsony Gergely öt napja jelentette be, hogy az elmúlt évtizedek eddigi legtakarékosabb költségvetését készítette el a főváros, de a főpolgármester szerint így sem lesz elég pénz arra, hogy minden közszolgáltatást a legmegfelelőbb színvonalon biztosítson Budapest.

Pokoli nehéz évnek néz elébe Budapest a főpolgármester szerint, miután 2019-hez képest legalább 88 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a főváros 2021-ben.

A három fő tételt iparűzési adó csökkenése (-28 milliárd forint), a kormány által elrendelt szolidaritási adó (-26 milliárd) és a BKV-jegyek bevételkiesése jelenti.

„A válság és a kormány megszorításai drámai mértékben csökkentik a főváros bevételeit. Mivel a kormánypropaganda rengeteg hazugságot hordott össze ezekkel kapcsolatban, fontos tudnotok, hogy jövőre 88 milliárd forinttal kevesebb pénzből kellene ugyanazt nyújtanunk a városlakóknak, mint 2019-ben” – írta a főpolgármester.

Dorosz a kormányváltásért dolgozna

Mint arról beszámoltunk, Dorosz Dávid Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemondott posztjáról. Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese azzal indokolta döntését, hogy

„A kormány mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a főváros munkáját, így a következő időszakban minden energiámmal a kormányváltásért dolgozva szeretném szolgálni a budapestieket és Magyarországot.”

Dorosz Dávid közzétette a főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek címzett lemondólevelét is. A 2020. december 31-ével távozó helyettes a többi között azt írta: „Az elmúlt egy évben így is néhány illúziónkat elvesztettük, a kormány nem csak gáncsol, de a kivéreztetés és ellehetetlenítés politikáját folytatja velünk szemben. Ilyen körülmények között még büszkébbek lehetünk az elért eredményekre. Budapest már ma is zöldebb és igazságosabb, mint egy évvel ezelőtt volt.”

Karácsony Gergely elfogadta Dorosz lemondását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!