„Reggel erős volt a limonádé, amit Ferinél ittak” – ülésezik a parlament

2021. március 1. – 12:01

frissítve

„Reggel erős volt a limonádé, amit Ferinél ittak” – ülésezik a parlament
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Napirend előtti felszólalásokkal folytatódott hétfőn az Országgyűlés február 22-én megkezdődött ülése. A vakcinákról, a bértámogatásról és az egészségügy helyzetéről ment az adok-kapok.

Mennyi is a bértámogatás a vendéglátásban?

Ungár Péter (LMP) azt rótta fel a kormánynak, hogy a vállalkozások alkalmazottanként 10 ezer forint bértámogatást kaptak az államtól a mostani válsághelyzetben, miközben a kaszinók gond nélkül üzemelhetnek, amit máig nem tudott megmagyarázni senki. Schanda Tamás, az innovációs minisztérium államtitkára válaszában azt mondta: a kormány a lehető legtöbb munkahelyet meg akarja védeni. Ennek része a bértámogatás a vendéglátásban, amelyben 115 ezer munkahely megvédéshez tudtak hozzájárulni.

Schanda „álhírnek” minősítette azt a sajtóban megjelent információt, hogy a Jedermann kávézó dolgozónként csak 10 ezer forintot kapott volna. Schanda szerint ennek oka az, hogy a vállalkozások kevesebb mint 4 órában, a minimálbérnél kevesebbért foglalkoztatják a dolgozókat (tehát mégsem álhír, mégiscsak 10 ezer forintot kapott a Jedermann – szerk.). Ezzel szemben a tisztességes vállalkozások dolgozónként 100 ezer forint bértámogatást kaptak – mondta Schanda.

Az egészségügy egyik legsötétebb napja

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) szerint az egészségügy egyik legsötétebb napja a mai: több mint 15 ezer ember halt meg a koronavírus miatt, és ma jár le a határideje az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződések aláírásának. Az MSZP-s képviselő azt mondta: az ügyeleti díjakról és pótlékokról szóló utasítás későn jelent meg, a dolgozók az utolsó pillanatban kapták meg a szerződéseket, sok helyen rosszul állapították meg az új bérek megállapításához szükséges szolgálati időket. Több városban nem voltak így hajlandók aláírni orvosok és szakdolgozók az eléjük tolt papírokat. Ha csak a dolgozók 10 százaléka nem írja alá a szerződést, annak súlyos következményei lesznek – mondta Bangóné. Emellett szinte teljesíthetetlen terheket róttak a háziorvosokra is, tette hozzá.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kikérte magának, hogy az MSZP kéri mindezt számon, amely kórházakat zárt be, vizitdíjat és kórházi napidíjat szedett és kiadásokat vont el az egészségügyből, miközben a mostani kormány új kórházat épít, béreket emel, növeli az egészségügyi kiadásokat. Rétvári szerint nem nagyon lehet most olyan országot mondani, amely a járvány közepén megduplázta volna az orvosok bérét. A kórházak februárban kaptak részletes tájékoztatást az új jogviszonyról, és a Magyar Orvosi Kamara is elismerte, hogy jó az együttműködés az Országos Kórházi Főigazgatósággal.

Lemondtunk 1,7 millió, unióban engedélyezett vakcináról?

Varju László (DK) azt bírálta, hogy a kormány nem hívta le az összes Moderna-vakcinát az uniós keretből: a nekünk járó 3,5 helyett csak 1,74 milliót rendeltünk a EU-ban engedélyezett oltóanyagból, közben ellenőrizetlen orosz és kínai vakcinákat hoznak be az országba.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában azt mondta: „nincs új a nap alatt, a Gyurcsány család hazudik”. Olyan vakcinákat kérnek számon, amelyeket csak idén decemberben szállítanának. Dömötör később egy másik felszólalásban arra utalva, hogy a főpolgármester ezekkel a vakcinákkal szeretne oltani, ezt mondta: „Karácsony csak karácsonykor oltana.” A cél közben az lenne, hogy minél hamarabb megérkezzen minél több vakcina. Az EU-ban a lakosság 4,7 százalékát oltották be, az USA-ban 26 százalékát, mert ott hamarabb megkötötték a szerződést. Dömötör szerint nagy szerencse, hogy nem a DK-ra van bízva a vakcinabeszerzés, mert akkor nagy bajban lennénk.

A téma a fideszes Böröcz László felszólalásában is visszatért. Böröcz azon háborgott, hogy a baloldali képviselők milyen elképesztő állításokat képesek öt percbe sűríteni,

„reggel biztos erős volt a limonádé, amit Ferinél ittak”

– fogalmazott. Böröcz kiemelte: a 20 millió uniós vakcinából 1 millió sem érkezett meg, közben jött 122 800 Szputnyik V vakcina, 275 ezer ember oltására elegendő (550 ezer adag) Sinopharm-vakcina, és a héten érkezik még 280 ezer Szputnyik V.

Kudarc vagy siker a járvány elleni védekezés?

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője nem napirend előtti felszólalást, hanem vádbeszédet mondott több ezer ember elkerülhető halála okán, több százezer ember elvesztett munkája miatt. A járvány elleni védekezés szerinte kudarc, pedig Orbán Viktor azt mondta, ezt emberéletekben mérjük, majd pedig azt, hogy a munkahelyekben mérik a sikert. A Párbeszéd politikusa szerint 1,8 millió biztonságos Moderna-vakcinát nem kötnek le csak azért, hogy dicsekedhessenek a keletről beszerzett vakcinákkal. Semmittevéssel is vádolta a kormány, mert tavaly nyáron „adriázással, jachtozással, dubajozással” töltötték az időt.

Rétvári Bence szerint az ellenzéknek nem vádolni-, hanem védekeznivalója van. Nem találni még egy olyan ellenzéket és baloldalt, amely külföldön azt híresztelné egy ülésező parlamentről, hogy az nem ülésezik – mondta Rétvári. Az ellenzék nem járult hozzá tavaly a veszélyhelyzet meghosszabbításához, hogy a kormány gyorsabban tudjon lépni, sorolta az államtitkár. Magyarországon az első regisztrált fertőzött előtt 33 nappal már működött az operatív törzs. Az első fertőzött regisztrálása után hét nappal elrendelték a veszélyhelyzetet, Németországban ez 44 nappal később történt, bezárták az iskolákat is két hét múlva. Magyarország a leghamarabban oltó három ország között volt. Izraelben ma 54 százalék az átoltottság, Angliában 29, a magyar eredmény 6 százalék, ami az uniós átlag felett van, és ez jelentős részben a keletről beszerzett vakcináknak köszönhető – mondta Rétvári.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!