Ha ez így megy tovább, Orbán kénytelen lesz újra bevetni az unokákat
2021. február 28. – 16:48
frissítve
Ha vasárnap, akkor lájkbajnokság: 14. alkalommal jelentkezünk a magyar politikusok közösségi médiás aktivitását és népszerűségét elemző sorozatunkkal. Miközben a kormány és az ellenzék is egyre gyakrabban hangoztatja, hogy a Facebookot állami, illetve EU-s szinten is szabályozni kéne, természetesen továbbra is a végletekig kihasználják, mint kommunikációs platformot, és a legolcsóbb lájkvadász trükköktől sem riadnak vissza.
A Fidesz egyik szuperképességének azt szokás tartani, hogy a kommunikációs agytrösztje képes tematizálni a közbeszédet, vagyis elérni azt, hogy az emberek olyan témákról beszéljenek, amik a kormánynak kedvezőek. Elég kevés olyan eset volt 2010 óta, hogy ez a kezdeményezés huzamosabb időre kicsúszott volna a kezükből – viszont a lájkbajnokság eseményeiből úgy tűnik, a közösségi médiában most éppen egy ilyen periódusba szaladtunk bele.
A jelenség a múlt héten kezdődött, Jakab Péter parizeres-pirosaranyas fotójával, amire a fideszes média reflexből kezdett el prolizni – és itt valami elszakadt a Facebook népének lelkében. 15-20 ezer lájkok esnek le is azóta az ellenzéki politikusok posztjairól, amikben a teszkóparizeres magyar valóságot állítják szembe a yachton bulizós, Louis Vuitton-mintás NER-univerzummal. Aztán erre kontrázott rá Stummer János sztorija a Puskás Aréna alá titokban épített „Orbán-alagútról”, és az eredmény jól látszik a heti toplistán. Ennyi lájkot gyűjtöttek a héten a politikusaink:
interakciók | hirdetési pénz | |||
---|---|---|---|---|
1. | Jakab Péter | 229 000 | ≡ | 77 000 |
2. | Szijjártó Péter | 111 000 | ≡ | 0 |
3. | Hadházy Ákos | 99 000 | ▲ | 0 |
4. | Karácsony Gergely | 98 000 | ▲ | 0 |
5. | Orbán Viktor | 77 000 | ▼ | 0 |
6. | Szabó Tímea | 71 000 | ▲ | 50 000 |
7. | Stummer János | 66 000 | ≡ | 14 000 |
8. | Varga Judit | 59 000 | ≡ | 0 |
9. | Fekete-Győr András | 58 000 | ≡ | 767 000 |
10. | Ujhelyi István | 51 000 | ▲ | 0 |
11. | Gyurcsány Ferenc | 50 000 | ▼ | 154 000 |
12. | Z. Kárpát Dániel | 47 000 | ▲ | 130 000 |
13. | Dobrev Klára | 46 000 | ≡ | 0 |
14. | Donáth Anna | 37 000 | ▼ | 190 000 |
15. | Novák Katalin | 36 000 | ▼ | 0 |
(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a február 19. péntek dél és 26. péntek dél közti eseményeket tükrözik. Interakciók alatt a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A facebookos politikai hirdetésekre költött összegek a közösségi oldal Ad Library platformjáról valók, itt kis késésben vannak az adatok, a február 19 és 25. közti időszak költéseit mutatják. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)
A top10 tanulság a top15-ről
1. A toplista sorrendje már-már megkövesedni látszik, annyira kevés a változás az elmúlt hetekben. Jakab Péter sorozatban az ötödik hetet nyeri meg, ennek a teljesítménynek még csak a közelébe se jött senki, mióta zajlik a lájkbajnokság (egyedül Szijjártónak sikerült még január elején-közepén duplázni egyszer). Ötször megnyerni egymás után bármit elég nagy dolog – ha focihasonlatot akarnánk hozni, az 50-es évek végi, Puskással felálló Real Madrid jutna az eszünkbe. Ráadásul Jakab láthatóan nagy lendületben van, most több mint százezres fölénnyel vitte el az első helyet. Ilyesmi legutóbb decemberben történt, amikor Orbán Viktor éppen megnyerte a Brüsszel elleni sokadik háborúját, és ennek nagyon örültek a szabadságharcos lelkületű kommentelők. Valami hasonlóra lenne most szüksége a Fidesznek, hogy visszabillentse a lájkbajnokság állását. Vagy legalább pár unokás fotóra Orbánnal, az legutóbb is eléggé bejött.
2. Két, eddig stabil toplistás versenyző is kiszorult most a top15-ből: Kocsis Máté és Szél Bernadett. Pedig egyikük sem pihent a héten, Kocsis úgy gyurcsányozott, mintha nem lenne holnap (ráadásul továbbra is ő az egyetlen fideszes politikus akinek pénzzel is megtolják a posztjait), Szél pedig becsülettel tolta az úgynevezett vargajuditingot, azaz ha kell, ha nem, minden posztja mellé szelfizett egyet. Ezzel a taktikával Kocsis eddig csak kétszer, Szél pedig csak egyszer szorult ki az élvonalból; elképzelhető hogy stratégiát kellene váltaniuk.
Az eddig biztosnak tartott helyeiket két jobbikos látszik átvenni: a top15-be múlt héten bekerült, és most megkapaszkodott Z. Kárpát Dániel, illetve a február elején feltűnt, és azóta stabil toplistalakóvá vált Stummer János. Mindkettejük felfutása elég látványos, és nagyjából párhuzamos a Jobbik-elnök Jakab Péter szárnyalásával. Z. Kárpát heti 15 ezer interakció magasságában lavírozott, Stummer pedig még lejjebb (volt hogy hetekig teljesen inaktív volt) – aztán mind a ketten január végén kezdtek el látványosan feltörni. A Jobbik közösségi médiás offenzíváját mutatja az is, hogy a párt a központi Facebook-oldalán is több interakciót termelt a héten, mint a Fidesz a sajátján, ami merőben szokatlan.
3. A szponzorált posztokra szánt összegekben a héten elég látványos Fekete-Győr András költekezése, ez mér valószínűleg az ellenzéki előválasztásra bemelegítő kampány lehet a Momentum részéről. A listán ugyan nem látszik, de a héten őt is megelőzte költésben az MSZP 810 ezer forinttal, és mindenkit messze-messze lekörözött Magyarország kormánya, a maga heti 5,4 millió forintos költésével. Elég ironikus lett volna, ha a fizetett posztokban azt az üzenetet sulykolják, hogy milyen sok adót szedtek be a Facebooktól, de nem: főleg a nyitásról szóló „nemzeti konzultációt” hirdették.
4. A múlt héthez hasonlóan most is megnéztük, ki szedte össze a legtöbb megosztást, és kommentet. A megosztás számít a legértékesebb interakciónak, hiszen aktívan segít az üzenet terjesztésében, míg a komment a sima lájkolásnál egy fokkal erősebb reakciót feltételez az adott posztra (bár a számok itt csalókák lehetnek, hiszen egy ember akárhány kommentet hagyhat egy bejegyzés alatt).
megosztások | kommentek | ||||
---|---|---|---|---|---|
1. | Jakab Péter | 29 000 | 1. | Jakab Péter | 17 000 |
2. | Stummer János | 20 000 | 2. | Orbán Viktor | 13 000 |
3. | Hadházy Ákos | 19 000 | 3. | Fekete-Győr András | 12 000 |
4. | Szabó Tímea | 15 000 | 4. | Szijjártó Péter | 12 000 |
5. | Dobrev Klára | 14 000 | 5. | Ujhelyi István | 8 000 |
6. | Ujhelyi István | 10 000 | 6. | Hadházy Ákos | 6 000 |
7. | Karácsony Gergely | 10 000 | 7. | Karácsony Gergely | 6 000 |
8. | Z. Kárpát Dániel | 9 000 | 8. | Szabó Tímea | 5 000 |
9. | Szijjártó Péter | 6 000 | 9. | Stummer János | 5 000 |
10. | Gyurcsány Ferenc | 5 000 | 10. | Varga Judit | 4 000 |
A megosztások listája tűnik érdekesebbnek, mivel látványosan gyengén szerepelnek rajta a kormánypárti politikusok. Az összesített toplistán az élvonalban szereplők közül itt Orbán csak a 13., Varga Judit a 22., Novák Katalin a 32., írd és mondd, 977 megosztással a heti 16 posztján összesen. Kommentekben már jobban állnak a fideszesek, itt Gyurcsány Ferenc muzsikál kiugróan gyengén, csak a 21. helyen áll.
5. Lássuk a hét tíz legnépszerűbb posztját!
- Jakab Péter videója arról, hogy nem szavazza meg a felhatalmazási törvényt („hogy Orbán még több adót szedjen be”), 32 ezer interakció
- Karácsony Gergely cuki macskás fotója, 31 ezer
- Jakab posztja Stummer vendégszereplésével „Orbán titkos alagútjáról”, 31 ezer
- Szabó Tímea felszáll a parizer/pirosarany vonatra, 26 ezer
- Jakab megoszt egy cikket arról, hogy ő a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt, 22 ezer
- Stummer instant klasszikussá vált videója, amiben a Puskás Arénába vezető alagút sztoriját robbantja, 20 ezer
- Jakab tovább tolja a parizeres sztorit, most azzal, hogy a NER-média szerint nem jó keresztény az, aki böjt alatt párizsit eszik, bezzeg a Kaleta-Szájer-Borkai trió jó fideszes keresztény, 18 ezer
- Újra Jakab Péter, ezúttal az autóbalesetéről, 15 ezer
- Karácsony az SZFE-maszkja miatt megtámadott BKV-utasról, 15 ezer
- Ujhelyi István egy higgadt „‼‼ MIT KÉPZELNEK EZEK MAGUKRÓL?! ‼‼ Higgadt ember vagyok, de most már rohadtul elegem van!” felvezetéssel a járványügyi tájékoztatásról, 15 ezer
Itt újra totális ellenzéki fölényt látunk (a top10-ből Jakab Péter elvisz egymaga ötöt!), a legjobb fideszes Szijjártó a 18. helyen egy 12 ezer interakciót kapott poszttal, amiben a magyar sajtószabadságról értekezik.
6. Menjünk egy szinttel mélyebbre. Milyen posztok hozták a legtöbbet az egyes, speciális interakció-típusokból?
A legtöbb megosztás: Stummer Orbán-alagutas videója. Ez nem túl meglepő, ez volt a hét legmeghökkentőbb sztorija, és valami azt súgja, nincs is még vége. A top10-ben 10 ellenzéki poszt, a legjobb fideszes Szijjártó a 13. helyen.
A legtöbb mérges emoji: Szabó Tímea Magyar Közlönyt szemléz („A járvány közepén már megint nem az emberek megsegítésére, hanem sportra, világkiállításra és motorversenyre megy a pénz! Nem is kevés: alsó hangon 243 milliárd!!”). A top 10-ben itt is 10:0 az arány az ellenzék javára, a legjobb fideszes posztig egészen a 37. helyig kell tekerni, ahol megtaláljuk az Eva Jourovát ekéző Kovács Zoltán államtitkárt.
A legtöbb nevető emoji: Karácsony macskás-rántotthúsos fotója. A top10 állása 7:3, a három fideszes poszt mind Orbáné, viszont ezek mind halálosan komolynak szánt bejegyzések a járvány elleni védekezésről, a nevetős reakció itt inkább trollkodásnak számít, mint az adott politikus támogatásának. A top10 fele ilyen poszt egyébként, Orbán mellett Jakab egy, míg Fekete-Győr két poszttal szerepel.
A legtöbb meglepett emoji: Jakab autóbalesetes fotója. A top10 összetétele újra csak 10:0 az ellenzék javára, a legjobb fideszes a 29. helyen Varga Mihály.
A legtöbb szomorú emoji: szintén Jakab autóbalesetes fotója. A top10 állása 9:1, az egy szem fideszes poszt Orbáné, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról.
A legtöbb szívecske és ölelés: újra Karácsony macskás fotója. A top10 megint csak 10:0 az ellenzék javára, a legjobb fideszesek a 17.-18. helyen Varga Judit és Novák Katalin egy könyvolvasós és egy palacsintasütős szelfivel. Ez egyébként remekül megfogja a két politikusról a közvélemény felé mutatott képet is.
7. Az előző pont elég jól mutatja, hogy az ellenzék mennyire uralja jelenleg a pályát, és a fideszes kommunikáció mennyire csak a mennyiséggel próbálja pótolni a mennyiséget. (Itt minőség alatt persze ne valami elvont, eszmei színvonalat vagy irodalmi igényességet értsünk, hanem az érzelmek megmozgatását az olvasókban.)
De még ennél is izgalmasabb, hogy mit látunk, ha a legpozitívabb érzelmekre játszó, azaz a szívecskés emojikat kapó posztok toplistájára nézünk:
- Karácsony macskás fotóját
- Gyurcsány macskás fotóját
- és Donáth Anna macskás fotóját
A három lájkbajnok cica ráadásul meglehetősen hasonlít is egymásra, kész csoda, hogy a fideszes média nem kezdett még frontális támadásba a cirmos összeesküvés leleplezésével.
8. Az új követők szerzésében Jakab Péter továbbra is elképesztően nagyot megy, 12 ezres plusszal zárta a hetet. De ezer felett növekedett még Orbán, Hadházy, Stummer, Fekete-Győr és Szabó Tímea is. Jakab 273 ezer követővel megelőzte Karácsonyt, így már a harmadik legnagyobb facebookos tábora van az aktív politikusok között (és ezzel a tempóval két hét múlva meglesz neki az újabb előzés is, amivel Gyurcsány elé kerül). Az 1,1 milliós Orbánhoz képest persze hárman együttvéve sincsenek sehol.
9. Komoly változások látszanak a politikai propagandaoldalak szürke zónájában! Az alaphelyzet itt az, hogy nyomasztóan uralkodik a kormány iránt szerelmes rajongással viseltető Fidesz-KDNP 2021, és a harcos ellenzéki Gond-olkodó oldal; előbbi a nagyon népszerű, utóbbi pedig a rengeteg posztjával arat. (Vagyis nagyjából fordított a felállás, mint a politikusok oldalainál.) Viszont, míg a múlt héten 18:2 volt az arány a legnépszerűbb posztok között a kormányt támogatók javára, mostanra ez az előny 12:8-ra csökkent. A legnagyobb futó bejegyzések a héten:
- A Gond-olkodó eszmefuttatása arról, hogy „Én a választásokra, mint állásinterjúra gondolok. Keresem azt a becsületes, józan, szorgalmas és jóindulatú közalkalmazottat, akit szívesen megbíznék, hogy 4 évig foglalkozzon azzal, hogy mindenki tehesse a dolgát.” (12 ezer interakció)
- A Fidesz-KDNP 2021 annak örül, hogy Nagy Feró Orbánnak drukkol (itt újra felmerül, hogy esteleg valami extrém trollkodás az egész oldal, mert Nagy Ferót nagybetűvel Művész Urazni azért tényleg a paródia határa) (9000)
- A Fidesz-KDNP 2021 annak örül, hogy Mészáros Lőrinc egy SMA-s kisfiú gyógyulását támogatta (7000)
- A Fidesz-KDNP 2021 annak örül, hogy elkezdődött az oltás a kínai vakcinával (6000)
- A Gond-olkodó azon füstölög, hogy a kormány erdélyi kórházfejlesztést támogat, és kéri a román kormányt, hogy cserébe újítsák fel a budapesti Jahn Ferenc kórházat (5000)
10. Rendhagyó módon tizedik pontként a Telex Magyarázó videósorozatának legutóbbi részét ajánljuk, ami azt boncolgatja, mi lehet a Fidesz terve a Facebook szabályozásával:
(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja.)