Puskás Aréna: 50 méteres autós aluljáró épül a védett személyeknek

Legfontosabb

2021. február 23. – 15:07

frissítve

Puskás Aréna: 50 méteres autós aluljáró épül a védett személyeknek
Puskás Aréna – Fotó: Mónus Márton / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Titkos alagutat építenek a Puskás Arénában kétmilliárd forintért, a terveket több évre titkosították – állította Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője,a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke egy kedden megjelent videóban. Később a Puskás Aréna Facebook-oldalán azt közölték, hogy valójában egy ötven méter hosszú autós aluljáró épül a védett személyeknek, és biztonsági okokból kell titkosítani a terveket. Súlyos jogi következményei lehetnek, hogy Stummer zárt ülésről, minősített adatot hozott nyilvánosságra, de azt mondja, tisztában van ezzel és vállalja. Csütörtökre meghívta Pintér Sándor, hogy a beruházásról egyeztessenek.

„Az utóbbi harminc évben példátlan lépésre szántam el magam, amikor úgy döntöttem, hogy egy, a kormány által titkosított információt most a nyilvánosságra hozok.

Tegnap reggel egy olyan papírt adtak a kezembe, amely szerint Orbán Viktor egy saját alagutat akar magának építeni a Puskás Stadionba kétmilliárd forint értékben.

Ez a terv azért az én kezembe került, mert a Nemzetbiztonsági Bizottságon keresztül akarták ezt a beruházást sok évre titkosítani, elkerülve a botrányt, amit ez a hír okozhat” – kezdte Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és egyben a Jobbik egykori alelnöke a Facebook-oldalán megosztott videóban.

Stummer János, a Jobbik vezérszónoka az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 20-án – Fotó: Kovács Attila / MTI
Stummer János, a Jobbik vezérszónoka az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 20-án – Fotó: Kovács Attila / MTI

Stummer nem kevesebbet állít ezek mellett, mint hogy ő azonnal megpróbálta visszaverni a tervet, és közölte, hogy a bizottság elnökeként nem engedi napirendre venni a keddi ülésen.

Állítása szerint ezután – akarata ellenére – mégis napirendre került a tervezet, sőt, nemcsak odakerült, hanem át is ment.

Információink szerint a Fidesz-KDNP négy képviselője (Halász János, Hubay György, Lezsák Sándor, Móring József) szavazott igennel a keddi bizottsági ülésen, míg Stummer János (Jobbik) és Ungár Péter (LMP) nem támogatta a javaslatot, az ülésről távol maradó Molnár Zsolt (MSZP) pedig az LMP politikusát hatalmazta fel, hogy nemmel szavazzon.

Stummer a videóban arról beszél, hogy neki nem maradt más lehetősége, mint hogy a nyilvánosság elé álljon, és tájékoztassa az embereket a történtekről. Azt mondta, a jogi és politikai következményekkel tisztában van, de vállalta azt a hazája érdekében. „Tudom, hogy a kétharmad most azonnal elmozdít majd a bizottság éléről, és bíróság elé állít, pedig ők semmilyen magyarázatot nem adtak, hogy miért most, és miért így van erre a titkos alagútra szükség ott a Puskásban”.

Fél év után felülvizsgálták, ötven méteres alagút épül

Frissítés: Háromnegyed öt előtt nem sokkal megjelent egy közlemény a Puskás Aréna Facebook-oldalán, amelyben kacsának nevezték Stummer állításait.

Az alagút építését ugyanakkor nem cáfolják, de azzal magyarázták, hogy a Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni, hogy „jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába.”

A felülvizsgálat eredménye pedig az lett a bejegyzés szerint, hogy jobb lenne, ha a védett személyek, kiemelt vendégek és előadók autós közlekedési útvonala nem keresztezné a több tízezres közönség gyalogos útvonalát, célszerű lenne a közlekedési utakat fizikailag elkülöníteni.

„A tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljáró”

– írják. Ahhoz, hogy ezt az aluljárót nemzetbiztonságilag kockázatmentesen lehessen megépíteni, és semmilyen információ (speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója, stb.) ne kerüljön illetéktelen kezekbe, „az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva.”

A költségekről a pályáztatás után az építtető köteles beszámolni a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának – áll a közleményben.

A hvg.hu információi szerint az aluljáró érkezési pontja az aréna VIP szektorában lenne, és ezt erősítette meg Stummer János is az Azonnalinak.

Felhívta Pintér Sándor

A Puskás Aréna közleménye után beszéltünk Stummer Jánossal, aki szerint nagyjából ugyanazt írják, mint amiket mondott a videójában.

Pár perccel korábban hívta Pintér Sándor, és abban egyeztek meg, hogy csütörtök délután meglátogatja a Jobbik képviselője a belügyminisztert, hogy a beruházásról négyszemközt beszéljenek. Újabb információkat csak a beszélgetés után tud mondani Stummer. „Én azt gondolom, hogy engem ebben a helyzetben csak és kizárólag a teljes transzparencia és a nyilvánosság védhet meg a kormány bosszújától és rágalmaitól” – tette hozzá.

A Magyar Hangnak pedig arról beszélt, hogy esze ágába sincs lemondani a bizottság éléről, de arra számít, hogy már jövő héten felmenti az Országgyűlés. Azt is mondta az interjúban, hogy nem tartja a kiszivárogtatott tervet titkos információnak, mert az adófizetők sok tízmilliárdjából építették meg a stadiont. „Annak, hogy ezen bármilyen egyéb módosítást végrehajtsanak a jelenlegi válság közepén, egyáltalán nem most van itt az ideje” – fogalmazott Stummer.

Az épülő Puskás Ferenc Stadion 2018. június 29-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Az épülő Puskás Ferenc Stadion 2018. június 29-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Korábban megírtuk, hogy kérdéseket küldtünk az alagútról és Stummer nyilatkozatának jogi következményeiről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, de még nem kaptunk választ. A Fidesz-frakció sajtóosztályától Fürjes Balázs államtitkárhoz irányítottak, aki a stadion beruházásáért felelt. Ő azt közölte 16 óra körül, hogy hamarosan közzétesznek a Puskás Aréna Facebook-oldalán egy közleményt. Mást ezen kívül nem kívánt nyilatkozni a témában.

A bizottsági tagok közül egyedül Ungár Pétert sikerült elérni telefonon, aki csak annyit mondott, hogy nem kíván a zárt ülésről nyilatkozni.

Rákosi-alagút vezetett a Népstadion kormánypáholyához

Az alagút egyébként nem teljesen földtől elrugaszkodott ötlet: a Puskás Aréna őse, a Népstadion kormánypáholyához a legendás Rákosi-alagút vezetett a Bors cikke szerint, amin a korábbi párt- és sportvezetés tagjai, illetve vendégeik az Istvánmezei útról autóval is megközelíthették a kormánypáholyt.

Ezt az alagutat a Népstadion bontásakor berobbantották, és úgy határoztak, hogy azt a 2020-as futball-Európa-bajnokságig (ezt idén nyárra halasztották) be kell tömni.

A hvg.hu cikke szerint akciója előtt ugyan tájékoztatta Stummer a Jobbik elnökét, de részleteket neki sem mondott. Jakab Péter kedd délután egy videóban biztosította támogatásáról Stummert. Szerinte párttársa az egyetlen helyes utat tette meg azzal, hogy nyilvánosságra hozta a tervet, amellyel szintet lépett az Orbán-rezsim.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!