Karácsony Gergelyt is megsebezheti Hadházy zuglói indulása

Legfontosabb

2021. február 23. – 07:33

frissítve

Karácsony Gergelyt is megsebezheti Hadházy zuglói indulása
Hadházy Ákos a Momentum sajtótájékoztatóján a Parlament előtt 2020 novemberében – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Abban a kerületben indítja a Momentum a korrupció elleni harc védőszentjének kikiáltott Hadházy Ákost az előválasztáson, amelynek 2014 óta ellenzéki vezetése van. Fekete-Győr András szerint minden Zuglóba került száz forintból negyvenet ellopnak, és jelöltjükkel valódi változást szeretnének a politikában. Az MSZP-s Tóth Csaba nem érti, miért pont az ő körzetében indul az LMP korábbi társelnöke, Heves megyét ajánlotta figyelmébe, ahol kormánypárti képviselőt kell legyőzni. A Momentum korrupciós vádjai Karácsony Gergelyig is elérhetnek, és komoly feszültségekhez vezethetnek az ellenzéki összefogásban. Ezt tudjuk Tóth Csaba és Hadházy Ákos zuglói csatájáról egy héttel a bejelentés után.

„Akkor lehet csak az országban változás, hogyha Zuglóban is változás lesz” – hirdeti Hadházy Ákos egy kampányvideóban, miután múlt hétfőn bejelentették, hogy a Momentum támogatásával elindul az ellenzéki előválasztáson Budapest 8. választókerületében. Mint az már a bejelentéskor várható volt, komoly viharokat kavart a zuglói indulása, hiszen az elmúlt két választáson a szocialista Tóth Csaba összefogás nélkül is meggyőző fölénnyel tudott nyerni ebben a körzetben, de az önkormányzati választásokat is simán hozta az ellenzék. 2014-ben Karácsony Gergely, majd 2019-ben a szocialista Horváth Csaba lett a XIV. kerület polgármestere.

Az ugyanakkor már ősszel látszott, hogy Tóth 2022-es indulása nem megy át olyan könnyen az összes ellenzéki párton. Fekete-Győr András arról beszélt szeptemberben az ATV-ben, hogy a garancia kell arra, hogy az ellenzék közös listáján ne szerepeljenek olyan jelöltek,

„akik az elmúlt harminc évben megkárosították a magyar adófizetőket, vagy olyan mértékű csalásban, lopásban vettek részt”.

Példaként Tóth Csabát hozta fel, akiről azt mondta, hogy nem szeretné a közös listán, a parlamentben vagy más politikai intézmény közelében látni. Tóth emiatt fel is jelentette a Momentum elnökét, de a bíróság elutasította Tóth keresetét, így meg sem indult a per. Mindezek után Fekete-Győr a korrupció elleni harc magyarországi védőszentjeként mutatta be múlt hétfőn Hadházyt Zuglóban, és hozzátette, hogy a kerületnek átlátható és tisztességes képviselőre van szüksége.

Hadházy üzenetnek szánja az indulását

Tóth Csaba a héten több interjúban is reagált az őt ért támadásokra. Hadházyról például azt mondta, hogy szerinte olyan ember kiabál rá kígyót-békát, „akinek az ország a Fidesz kétharmados többségét köszönheti”, és szerinte „Hadházy úgy váltogatja a pártokat, mint más az alsógatyáját” – utalva ezzel, hogy Hadházy korábban az LMP társelnöke volt, előtte fideszes politikus Szekszárdon.

Szerinte a Momentum szegénységi bizonyítványa – mondta már a Telexnek –, hogy nem talál a zuglói momentumos politikusok közül olyat, akit méltónak tart arra, hogy benevezzen az előválasztásra. Lapunknak kifejtette, hogy azért sem érti, miért pont az ő körzetében akarják elindítani Hadházyt, hiszen ezt a körzetet már „visszafoglalta” az ellenzék 2014-ben. „Ha a Momentum komolyan gondolja a kormányváltást, akkor nem olyan körzeteket kell megpróbálni megszerezni, ahol már ellenzéki képviselő van, hanem olyan helyeken kell mandátumot nyerni, ahol fideszes képviselők ülnek.” Szerinte ilyen lehetne például Felcsút, vagy azok a körzetek, ahol Hadházy feltárt az utóbbi időben valamilyen korrupciós ügyet. Így a szocialista politikus azt sem érti, hogy mire utal Hadházy akkor, amikor arról beszél, hogy változásra van szükség Zuglóban, hiszen itt a változás jelen esetben az lenne szerinte, ha visszajönne a Fidesz.

Megkérdeztük erről a független országgyűlési képviselőt, aki üzenetnek szánja zuglói indulását, hogy a Momentummal együtt megmutassák, valódi változás jön a politikában a kormányváltással. „Ha már nem küzdött meg az ellenzék, hogy tisztességes körülmények között legyen a választás, akkor igenis tegye meg azt, hogy

ne indítsunk olyan jelöltet, akinél egyáltalán felmerülhet a korrupció gyanúja”

– fogalmazott Hadházy. Kérdeztük arról is, hogy van-e konkrét bizonyítéka Zuglóban korrupcióról. A 444 által feltárt parkolási ügyet említette, ami után ő hiányolta, hogy Tóth nem szólalt fel. Hallott egyéb zavarba ejtő történésekről is ebben a kerületben, de nem fejtette ki, pontosan mire gondol. Mint ahogy Fekete-Győr is csak annyit mondott csütörtökön az ATV-ben: szerinte a zuglóiak megérdemlik azt, hogy

a kerülethez érkező száz forintból ne lopjon el senki negyven forintot.

Karácsonyt is érinthetik a korrupciós vádak

Az MSZP képviselője szerint tévedés Zuglóban keresni a korrupciót, mert állítása szerint ott nincs. Hozzátette, országgyűlési képviselőként egyébként sincs neki köze az önkormányzat működéséhez. „Ha Hadházy Ákos korrupciót emleget, akkor azt Karácsony Gergellyel és Horváth Csabával kell tisztáznia.”

És itt érkezünk el Hadházy zuglói indulásának egyik legizgalmasabb politikai aspektusához. 2014 és 2019 között Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester volt Zugló polgármestere, és egyre valószínűbb, hogy miniszterelnök-jelöltként ő is megméretteti magát az előválasztáson.

Az mindenképp egy feszült politikai helyzetet eredményezhet, ha a Momentum és Hadházy azzal kezd kampányolni az előválasztáson, hogy Karácsony vezetése alatt korrupciós ügyek történtek Zuglóban.

Különösen érdekes lehet ebből a szempontból Karácsony és Fekete-Győr csatája a miniszterelnök-jelölti posztért, de az még egy fokkal pikánsabb forgatókönyv lenne, ha Hadházy és Karácsony is győzne majd az előválasztáson. Ez ugyanis azt elviekben azt jelentené, hogy Hadházy az ellenzéki pártok közös egyéni jelöltjeként olyan korrupciós ügyekről beszélne, amelyek a közös jelölt Karácsony Gergely zuglói polgármestersége idején történtek.

Horváth Csaba, Tóth Csaba és Karácsony Gergely 2019 októberében egy tüntetésen – Fotó: Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője / Facebook
Horváth Csaba, Tóth Csaba és Karácsony Gergely 2019 októberében egy tüntetésen – Fotó: Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője / Facebook

De a fővárosi közgyűlésben is okozhat konfliktusokat, ha a Momentum továbbra is kitart amellett, hogy Zuglóban Karácsony vagy Horváth vezetése alatt elloptak pénzeket, márpedig Fekete-Győr és Hadházy eddigi szavai egyértelműen erre utalnak.

Tóth feljelenti a Momentum elnökét

„Meggyőződésem, hogy Karácsony Gergely zuglói polgármesterként se vett részt aktívan ilyen ügyekben, de nekem úgy tűnik, hogy kötött rossz kompromisszumokat”

– válaszolta Hadházy, amikor azt firtattuk, hogy korrupcióval vádolja-e a jelenlegi főpolgármestert. Hozzátette, a korrupciós ügyeket nem ő állítja, hanem a sajtó tárta fel, arra pedig maga Karácsony utalt az ATV-ben, hogy a zuglói MSZP és a Fidesz háttéralkut köthetett a parkolási szerződés előtt.

Ugyancsak Karácsony védelmére kelt Fekete-Győr András a Telexnek adott interjúban, amikor kampányuknak erről az aspektusáról kérdeztük. Megismételte, hogy szerinte meglopták a zuglóiakat. „Parkolási maffia és közétkeztetési maffia, hogy csak két dolgot említsek. Máshol is ez megy persze, de Zugló elhíresült, ezért ott kell kezdeni a rendrakást.

Ami Karácsonyt illeti, ő egy tiszta lelkű, becsületes ember, Tóth Csabáról ugyanez nem mondható el”

– fogalmazott a Momentum miniszterelnök-jelöltje. Tóth Csaba a Hírklikknek már korábban arról beszélt, hogy az őt érintő kijelentései miatt feljelenti Fekete-Győrt.

A főpolgármester és a szocialista parlamenti képviselő között nem volt felhőtlen a viszony Karácsony zuglói polgármesteri regnálása alatt. Erre utalt egy kiszivárgott hangfelvétel is az önkormányzati választások előtt, amin Karácsony azt mondta, hogy elássák, ha ő visszamegy Zuglóba, és arról is szó volt, hogy megfenyegették a családját. Később aztán az Indexnek tagadta, hogy a fenyegetést Tóth Csabára értette volna, azt viszont elismerte, hogy régóta elmérgesedett a viszonya a zuglói szocialista képviselőkkel, pont azért, mert

ő zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben.

Szintén egy érdekes kérdés lehet mindezek után, hogy Karácsony pártja, a Párbeszéd a korábbiakhoz hasonlóan szövetséget köt-e az MSZP-vel Zuglóban, és beáll-e Tóth mögé, vagy esetleg előjönnek egy harmadik névvel. Kerestük Karácsony Gergelyt is, de nem kívánta kommentálni Hadházy és Fekete-Győr nyilatkozatait. Más forrásból úgy tudjuk, hogy Karácsony szűk körben már jelezte az aggodalmát ellenzékieknek Hadházy zuglói fellépése miatt.

A Párbeszéd sajtóosztálya pedig azt írta kérdésünkre, hogy csak később jelentik be jelöltjeiket, így azt is, hogy ebben a körzetben milyen konstrukcióban indulnak az előválasztáson.

Fideszes videóval üzent Hadházynak

Az előbbiekben vázolt lehetséges konfliktusokat ugyanakkor csírájában fojthatja el, hogy

Hadházy a Telexnek kijelentette, kampányában elsősorban nem zuglói ügyekkel tervez foglalkozni, továbbra is országos politikát szeretne folytatni.

„Ne várja tőlem senki, hogy a kampányban mást se fogok csinálni, mint zuglói szerződéseket nézegetek. Arról szeretnék beszélni, hogy én hogyan képzelem el a politizálást, nem arról, hogy Tóth Csaba mit tett vagy mit nem tett” – fogalmazott. Azt viszont megígérte, ha olyan ügyek kerülnek elé, ahol ellenzéki politikusok hibáztak, ugyanúgy kivizsgálja azokat is. Szerinte egy képviselőnek nem a kerületet kell irányítania, és nem feladata az se, hogy jó kapcsolatokat ápoljon kormányzati szereplőkkel annak érdekében, hogy több forrás jusson a kerületbe. Ő hiányolja, hogy ellenfele nem vitte túlzásba a kormánykritikát. „Van akkora baj ezzel a kormánnyal, hogy ennél jóval keményebb ellenzéki politizálásra van szükség.” Szerinte a zuglóiak azt várják el a választott képviselőjüktől, hogy olyan törvényeket vigyen át az Országgyűlésen, amelynek segítségével átlátható módon kerülnek a pénzek az önkormányzatokhoz, és nem lopják el azokat.

Hadházy Ákos egy tüntetésen 2020 szeptemberében – Fotó: Hadházy Ákos / Facebook
Hadházy Ákos egy tüntetésen 2020 szeptemberében – Fotó: Hadházy Ákos / Facebook

Tóth ezzel szemben azt mondja, ő továbbra is a helyi emberekkel és helyi ügyekkel szeretne foglalkozni, szerinte nem véletlenül választották meg már kétszer is. Nem látja értelmét, hogy kiálljon egy vitára Hadházyval, mert szerinte ellenfele nincs tisztában a zuglóiak problémáival. Figyelemfelkeltésnek szánta, hogy Facebook-oldalán megosztott a héten egy videót, amelyben Ludas fideszes polgármestere számonkérte Hadházyt, miután a képviselő megírta, hogy a helyi piacra kapott 25 millió forintos támogatásból csak térkövet helyeztek le, és négy fabódét állítottak fel. „Ha ott talált korrupciót, akkor foglalkozzon azzal, induljon el abban a Heves megyei körzetben, ahol jelenleg fideszes képviselő van” – mondja Tóth. Az volt a célja a videóval, hogy ezt megüzenje ellenfelének, később aztán törölte a bejegyzést Facebook-oldaláról.

Hadházy szerint ugyanakkor nem lenne kifejezetten elegáns, ha például Szabó Zsolt körzetében indulna, mert

„akkor azt a látszatot keltette volna, hogy én azért kerestem meg ezeket az ügyeket, hogy helyet csináljak magamnak”.

Egy hét után tehát itt tart most kettejük politikai csatája, de nagy valószínűséggel ez csak az első felvonása volt a kampánynak, amely még hónapokig, az előválasztás végéig biztosan eltarthat. Nagy kérdés, hogy az MSZP és a Momentum megpróbálja-e valahogy csillapítani a nyilatkozatháborút, amely akár komoly károkat is okozhat a két párt együttműködésének. Szintén érdekes kérdés, hogy a többi párt miként viszonyul majd ehhez a csatához: beállnak-e valamelyik jelölt mögé, vagy megpróbálják teljesen kivonni magukat ebből a körzetből.

Pénteken megkérdeztük az ellenzéki szövetség többi pártját, hogy indítanak-e saját jelöltet Zuglóban, vagy támogatják-e valamelyik ismert jelöltet. Az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik sajtóosztálya is azt írta, hogy még nem született erről döntés, és csak később jelentik be jelöltjeiket, míg a DK cikkünk megjelenéséig nem válaszolt.

Frissítés: Hadházy Ákost a Momentum mellett a Várnai László képviselő és a CivilZugló Egyesület is támogatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!