Fej fej mellett a Fidesz-KDNP és az ellenzék a Závecz felmérése szerint

2021. február 19. – 11:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha csak a pártok versenyét nézzük, továbbra is a Fidesz-KDNP a magyar belpolitika egyeduralkodója, népszerűségük tavaly második féléves csökkenése megállt, sőt, a decemberi 30 százalékról enyhén, 31 százalékra nőtt is februárban – derül ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből. A kormánypárt a biztos pártválasztók csoportjában 47 százalékos támogatottságra számíthat.

Az ellenzéki pártok közül a DK és a Jobbik között az olló nagyon szorosra zárult mostanra: Gyurcsány Ferenc pártja 11-ről 10 százalékra esett, a Jobbik 7-ről 9 százalékra erősödött (a Jobbik a falvakban és vidéki városokban 2-3 százalékponttal meg is előzi a DK-t). A biztos pártválasztók között megmaradt a DK jelentős előnye, a 18 százalékukkal szemben a Jobbik csak 12 százalékon áll ebben a mutatóban.

A Momentum a decemberivel megegyezően 6, az MSZP a decemberinél 1 százalékponttal gyengébb 5 százalékos eredményt ért el (a biztos pártválasztók körében 9 és 7 százalékon állnak). A Momentum továbbra is a fiatalok között számíthat leginkább támogatókra, itt a 13 százalékon álló Jobbik mögött második a maga 11 százalékával.

A pártnélküliek aránya a februári felmérés szerint maradt a decemberben is mért 32 százalék.

Forrás: Závecz Research

A felmérés izgalmas része, hogy a Závecz Research vizsgálja azt is: milyenek lennének a szavazatarányok, ha a Fidesz-KDNP ellenfele hat ellenzéki párt listája lenne (és indulna még külön a Kétfarkú és a Mi Hazánk). A februári adatok szerint a páros verseny esetén a Fidesz 36 százalékot kapna, a pártprefenciával most nem rendelkezők 4 százaléka állna mellé egy szinte összellenzéki lista esetén.

Azt a listát viszont a szavazók 38 százaléka támogatná – bár 2 százaléknyi ellenzéki szavazót veszítenének a közös indulással, a pártnélküliek közül 6 százaléknyi támogatót nyernének, így jön ki a hat párt összesített, 34 százaléknyi támogatásánál 4 százalékponttal magasabb szavazói hajlandóság. Ez egyébként a Fidesznek kedvező változás az év végéhez képest: a februári 38:36-tal szemben decemberben még 41:37 volt az állás az ellenzék javára.

A biztos pártválasztók körében picit magasabb a lehetséges ellenzéki összefogása előnye. Ebben a körben az ellenzéki közös lista támogatottsága 50 százalékon áll, a kormánypártoké 47 százalékon.

Igaz, az ellenzéki együttműködés és közös indulás feltételei még eléggé homályosak. Gyurcsány Ferenc decemberben a lapunknak adott interjúban azt mondta: ha lesz a DK-nak miniszterelnök-jelöltje, az Dobrev Klára lesz, ő viszont még nem döntött arról, akar-e indulni az előválasztáson. Karácsony Gergely főpolgármester csütörtök este az ATV-ben arról beszélt, amikor saját esetleges miniszterelnök-jelöltségéről kérdezték, hogy sok a nyitott kérdés, de csak akkor lesz miniszterelnök-jelölt, ha lesz előválasztás. Hogy lesz-e, azt még nem tudni, amit igen: a jobbikos Jakab Péter január végén már bejelentkezett közös miniszterelnök-jelöltnek, ahogyan Márki-Zay Péter is, illetve biztosra vehető, hogy a Momentum is megnevezi saját jelöltjét.

Részletes elemzésünket a legfrissebb belpolitikai fejleményekről, és arról, hogy melyik oldalnak milyen tényezők lehetnek kedvezőbbek a 2022-es választáson, itt olvashatja >>>