Az összenőtt ikerpárt szétválasztó orvoscsoport belső viszályát is felvehették Szász János kamerái

2021. február 09. – 22:30

Másolás

Vágólapra másolva

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány kommunikációja félrecsúszott a bangladesi ikrek szétválasztó műtétje után. „Sikeres műtétről számoltak be, közben a gyerekek, valljuk meg őszintén, haldokoltak” – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Csókay András, az ikerpár tényleges szétválasztását végző idegsebész. Szerinte a sajtókommunikációt nem az igazán hozzáértő idegsebészek végezték.

A kommunikációból rendkívül komoly nézeteltérések voltak – mondta Csókay, aki szerint Szász művészként érzékelte ezt az orvoscsapaton belüli feszültséget, és ezt adott esetben a műtétről készülő dokumentumfilmben is ábrázolhatta volna, mivel mindent rögzített, ami a műtét körül történt.

Nem biztos, hogy az alapítványnak érdeke az események valósághű, reális ábrázolása, beleértve a rengeteg sírást, szenvedést, és aztán örömöt, nem biztos, hogy ez jó reklámfilm lenne – mondta Csókay. Kivették a hozzáértő idegsebészek kezéből a kommunikációt – tette hozzá. Csókay arról is beszélt, hogy amikor az orvoscsapat még Bangladesben volt, Szász János átadott egy kópiát a filmfelvételekből Pataki Gergelynek, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítójának.

Sőt, Csókay azt is elmondta a műsorban, hogy Pataki nem írta alá azt a beleegyező nyilatkozatot a filmen való szereplésről, amit a forgatás miatt az orvoscsapat döntő többsége aláírt Szásznak. Beszélt arról is, furcsának tartja, hogy az alapítvány jelezte a tulajdonjogi igényét a készülő dokumentumfilmre.

Az alapítvány a film tulajdonosa akar lenni

Vasárnap írtunk arról, hogy nem sokkal a műtét után a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány részéről tulajdonjogi igény merült fel a dokumentumfilmre, ami azt jelenti, hogy – ha ez teljesül – akkor az alapítványnak teljes beleszólása van a film művészeti, tartalmi részébe is. Információnk szerint a filmet rendező Szász János ebbe nem egyezett bele.

Az látszik tehát, hogy a film körüli konfliktusnak két szála van, az egyik a személyes adattal való visszaélés ügye, amelyhez egy büntetőjogi eljárás kapcsolódik (ebben az eljárásban volt a házkutatás), a másik pedig az alapítvány tulajdonjogi igényéből adódó polgári jogi vita.

Az alapítvány vasárnap közölte: „az Alapítvány rendelkezik egyedüli, kizárólagos és jogszerű felhatalmazással arra, hogy a bangladesi sziámi ikrekről és orvosi szétválasztó műtétsorozatukról bármilyen fotót vagy filmfelvételt nyilvánosságra hozzon”. Szerintük a szétválasztott bangladesi ikerpár szülei megtiltották, hogy a nyersanyagból Szász filmet csináljon.

Házkutatást tartottak a rendezőnél

Pénteken kora reggel rendőrök szállták meg Szász János filmrendező budakeszi otthonát, a nyolc órán át tartó házkutatás után a rendőrök mindenféle adathordozásra alkalmas eszközt magukkal vittek. A rendező akkor megerősítette, hogy az ügy hátterében a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körüli konfliktus áll. A rendőrök vélhetően a film nyersanyagát vagy annak egy részét keresték Szásznál. A rendőrség személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást, Szászt nem gyanúsítják semmilyen bűncselekménnyel, vélhetően ismeretlen tettes ellen szól a feljelentés.

A szétválasztást végző orvoscsoport több tagja is hangsúlyozta a Telexnek, hogy nem köztük és Szász között van konfliktus, hanem az alapítvány és a filmrendező között. Több orvos nem értette, hogy miért kellett házkutatást tartani a rendezőnél, fel vannak háborodva a történtek miatt.

FRISSÍTÉS február 10.

Kérdésekkel fordultunk a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványhoz és Pataki Gergelyhez. Ha érkezik válasz a megkeresésünkre, beszámolunk róla.