Néhány ezer forintért bárkiből versenysportolót csinál egy budapesti edzőterem, így kikerülheti a járványügyi korlátozást

Legfontosabb

2021. február 8. – 15:02

frissítve

Néhány ezer forintért bárkiből versenysportolót csinál egy budapesti edzőterem, így kikerülheti a járványügyi korlátozást
A Tempelfit 2 nevű edzőterem Budapesten – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A november 11-én életbe lépett korlátozások értelmében az edző- és fitnesztermeket, az uszodákat, a mászótermeket és a jégpályákat kizárólag versenyszerűen sportolók használhatják, más nem. Volt is ebből némi kavarodás, Orbán Viktor ugyanis a rendelet megjelenése előtt még az amatőr sport betiltásáról beszélt, csakhogy nem minden versenyengedéllyel rendelkező sportoló számít profinak, ahogyan az igazolt sportolók jelentős része sem az. (A Magyar Labdarúgó Szövetség a miniszterelnök bejelentése után le is fújta az amatőr- és az utánpótlás-bajnokságokat, majd a rendelet megjelenése után visszavonta döntését.)

Bárkiből versenysportolót csinálnak

Számos jelzést kaptunk azóta olvasóinktól, hogy sokan, akik korábban nem voltak igazolt sportolók vagy nem sportoltak versenyszerűen, a versenyengedély kiváltásával kerülték meg a korlátozást. Ezt a szabályok elvileg lehetővé teszik, más kérdés, hogy egy világjárvány közepén mennyire etikus kihasználni ezt a kiskaput csak azért, hogy sportolhasson az ember. A sportegyesületek és a sportági szövetségek felelőssége is, hogy csak azok váltsák ki versenyengedélyt, akiknek tényleg szükségük van arra a felkészüléshez, és versenyezni akarnak. Fontos kiemelni, hogy egy igazolt sportoló nem feltétlenül rendelkezik versenyengedéllyel, viszont a versenyengedély kiadásának feltétele, hogy a sportoló tagja legyen valamelyik egyesületnek. A további feltételeknek még lesz jelentőségük, de erről később.

Szintén egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket a XIV. kerületi Tempelfit 2 nevű edzőteremre, ami Facebook-oldalán azt ígéri, hogy gyakorlatilag bárkinek elintézik a versenyengedélyt.

„Egy Sportszövetség tagjaként segítséget tudunk abban nyújtani, hogy aki nem rendelkezik engedéllyel, azok versenyengedély kérelmét soron kívül leadjuk a Szövetségnél, amelynek érvényesítésével jogosulttá válhat a versenycélú edzési lehetőségre”

– írták február másodikai bejegyzésükben.

Az edzőterem november 11-én még arról posztolt, hogy a korlátozások miatt átmenetileg bezárnak, majd január közepén kiírták, hogy a versenyengedéllyel rendelkező sportolók számára kinyitnak. Néhány nappal később, január 20-án posztoltak először arról, hogy tudnak versenyengedélyt intézni, később még négyszer tették ki felhívásukat Facebook-oldalukon.

Fotó: Tempelfit 2 Facebook-oldal
Fotó: Tempelfit 2 Facebook-oldal

Mindenhol így csinálják

Álnéven felhívtam az edzőtermet, hogy megérdeklődjem, pontosan hogyan lehet hozzájutni a versenyengedélyhez, melyik szövetség tud ebben segíteni. A nő, aki felvette a telefont, készségesen elmondta, hogy a Magyar Erőemelő Szövetséggel állnak kapcsolatban, tőlük lehet versenyengedélyt szerezni. Ehhez csupán a személyes adatokat és egy fotót kell elküldeni nekik, illetve be kell fizetni az egy évre szóló engedély árát, 8000 forintot. Megnyugtatott, nem baj, ha nem vagyok egy erőemelő alkat, úgyis megkapom a versenyengedélyt, és az sem probléma, hogy nem akarok versenyezni sem. „Mindenhol így csinálják most, mi már több mint 100 embert regisztráltunk” – mondta.

Emailben is megerősítették, hogy ez a menete a versenyengedély kiváltásának. „Egy évre szól az engedély. Az ügyintézés 1-2 napot vesz maximum igénybe! Szeretnénk tájékoztatni arról, hogy mi a Magyar Erőemelő Szövetséggel állunk kapcsolatban. Amennyiben nem a mi termünk vendége vagy, esetleg az elkövetkezendő időben nem nálunk szeretnél edzeni, kérlek, először egyeztess a termeddel, hogy elfogadják-e ennek a szövetségnek a versenyengedélyét. Jelenleg a sok visszaélés és hamisítás miatt a termek saját szabályokat hoztak be.” Kérdésünkre, hogy szükség van-e egyesületi tagságra és érvényes sportorvosi engedélyre, azt válaszolták, hogy nincs. Meglepő módon a sportorvosi igazolás kapcsán a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság álláspontjára hivatkoztak.

A T-Fit Event Kft. tulajdonosa, Parák József azt mondta, azért döntöttek január végén az újranyitás mellett, mert sok olyan vendégük kereste meg őket, akik rendelkeztek érvényes versenyengedéllyel. Visszautasítja a feltételezést, hogy érvényes sportorvosi igazolás nélkül juttatnak versenyengedélyhez sportolókat, vagy hogy az ő segítségükkel kerülik meg néhányan a járványügyi előírásokat. „Társaságunk mindenkor a jogszabályok maradéktalan betartásával jár el. A versenyengedélyeket a Magyar Erőemelő Szövetség adja ki, hasonlóan más sportszövetségekhez, saját szabályzataik és a vonatkozó jogszabályok alapján. Társaságuk, mint a Magyar Erőemelő Szövetség tagja, kizárólag a kapcsolattartásban, kommunikációban működik közre a sportolók és a Szövetség között.” Hozzátette, a higiéniai szabályok betartására is figyelnek, egy időben 15 főnél többen nem tartózkodhatnak a teremben.

Nem gondolták volna, hogy visszaélnek az engedéllyel

A Magyar Erőemelő Szövetség részéről Mizsér Péter főtitkár és Kromek András elnökségi tag a Telexnek megerősítette, hogy a T-Fit Event Kft. tagja a szövetségnek.

Igaz, csak január 20. óta, azóta viszont 129 személynek kértek versenyengedélyt a szövetség adatai szerint.

Ez gyanúsan soknak tűnik, de Mizsér szerint ez nem szokatlan náluk, nyilván azért lépnek be a klubok, hogy utána a versenyzőket is beléptessék, mondta.

A versenyengedély kiváltásának menetéről azt mondták: érvényes sportorvosi engedély nélkül is jóváhagyják a kérelmeket, azzal a megjegyzéssel, hogy „folyamatban van”, viszont ezzel nem versenyezhetnek, ahhoz mindenképpen kell az orvosi jóváhagyás is. Mizsér Péter szerint az már nem rajtuk múlik, hogy az edzőtermek elfogadják-e a hiányos versenyengedélyeket, nincs is lehetőségük ellenőrizni ezt, „nem tudják befolyásolni, hogy hogyan kommunikál az egyesület vagy az edzőterem.” Mint elmondták, fel sem merült bennük, hogy ezzel akár vissza is élhetnek egyesek. Úgy gondolják, hogy az váltja ki a versenyengedélyt, aki valóban versenyezni akar. Válaszaikból az derült ki, hogy alapvetően az egyesületek felelősségének tartják, hogy kinek váltják ki a versenyengedélyt.

Ugyanakkor a szövetségnél is tapasztalták, hogy a november óta az elmúlt évekhez képest a megszokottnál több új sportolót igazoltak az egyesületek, és a versenyengedély-kérelmek száma is megugrott, ami már abból is látszik, hogy jelenleg 3913 tagja van a szövetségnek, míg tavaly 1309 volt, tehát néhány hónap alatt majdnem megháromszorozódott a létszám. Gondolkodtak is, hogyan kezeljék a megnövekedett létszámot, milyen versenysorozatot találjanak ki az új egyesületek számára.

Hogy a sok újdonsült erőemelő közül ki használja majd ténylegesen versenyzésre a mostanában kiváltott engedélyét, majd csak tavasszal derülhet ki, a szövetség versenynaptára szerint ugyanis május végén rendezik az első hazai versenyt. Kromek András abban bízik, hogy az új tagok többsége valóban a versenyzés miatt választotta a szövetséget.

Sportorvosi nélkül érvénytelen az engedély

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) válasza alapján azonban nagyon úgy tűnik, hogy a Magyar Erőemelő Szövetség hibázik, amikor érvényes sportorvosi engedély nélkül ad ki versenyengedélyeket. A versenyengedély kiadása szövetségenként eltérő lehet, az erre vonatkozó szabályokat a sportszövetség saját szabályzatában állapítja meg.

Ugyanakkor függetlenül attól, hogy milyen sportágról van szó, a sportolónak a versenyrendszerben, bajnokságban való részvételhez versenyengedéllyel kell rendelkeznie, ami viszont csak a sportegészségügyi ellenőrzés adatait tartalmazó dokumentummal (sportorvosi engedéllyel) együtt érvényes, mondta Vargáné Andrejkó Edina főtitkár a sporttörvényt idézve.

„A sportorvoslás szabályairól szóló kormányrendelet pontosan meghatározza, hogy a versenyző, a rendszeres edzések vagy a sportorvosi engedély érvényességének lejárta előtt köteles sportorvosi vizsgálaton részt venni, hiszen versenyezni csak érvényes sportorvosi engedéllyel lehet” – tette hozzá az NVESZ főtitkára. (A 14 évnél fiatalabb sportolók esetében lehetőség van rajtengedéllyel való indulásra, de az is háziorvosi igazoláshoz kötött.) Van pár kivétel: biliárd, bridzs, darts, golf, modellezés, sakk, petanque, illetve a gyorstávírász és a rádióforgalmazás szakágak. Ezekben a sportágakban nincs szükség sportorvosi engedélyre a versenyzéshez.

Mint látható, az erőemelés nem szerepel a kivételek között. Ebből logikusan az is következik, hogy az az edzőterem pedig, amelyik elfogadja a hiányos versenyengedélyeket, megszegi a járványügyi szabályokat. És természetesen ez a problémás versenyengedély használójára is igaz.

Ehhez képest a T-Fit Event tulajdonosa azt mondta, az újranyitás előtt állásfoglalást kértek az Erőemelő Szövetségtől és az illetékes hivatalos szervektől. A hivatalos koronavírus-ügyfélszolgálattól azt a tájékoztatást kapták, hogy a sportolóknak csak a sportegyesület által kiállított dokumentumra van csak szükségük, amivel igazolni tudják, hogy igazolt sportolók, a XIV. kerületi rendőrség is ezt a nyilatkozatot vette figyelembe, mondta Parák József. Ez azonban ellentmond annak, amit például a Nemzeti Versenysport Szövetség mond a sporttörvényre hivatkozva, de magának a novemberi kormányrendeletnek is.

Hogy pontosan mit takar a XIV. kerületi rendőrség álláspontja, amire az edzőterem hivatkozik, megkérdeztük a BRFK-tól is. Ők azt írták, hogy

„a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos állásfoglalást nem adott ki. Azt a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság egy munkatársa saját hatáskörben fogalmazta meg”.

Azt is hozzáteszik, hogy a BRFK a versenyengedélyekre, illetve a sportorvosi igazolásokra vonatkozó szabályok betartását sportágspecifikusan, a konkrét eset összes körülményét figyelembe véve ellenőrizheti.

Frissítés: Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint nem gyűjtenek adatot arról, hogy hány edző- és fitnesztermet ellenőriztek november óta, így azt sem tudni, hány esetben találtak szabálytalanságot. Megerősítették, hogy a versenyengedély csak sportorvosi engedéllyel együtt érvényes, ennek meglétét és eredetiségét a rendőrség ellenőrizheti.

Egyébként nem véletlenül kötik a versenyengedély kiváltását sportorvosi engedélyhez; egy koronavírus-fertőzésen átesett sportoló esetében különösen nagy kockázatot jelent, ha túl hamar kezd el újra edzeni. Maga a sportorvosi engedély kiváltása nem különösebben macerás, bár az igaz, hogy a járvány miatt nehezebb időpontot kapni a vizsgálatokra.

Nem látnak más megoldást

Valószínűleg a Tempelfit 2 esete nem egyedülálló, de hogy ennyire nyíltan hirdetik a szabályok megkerülésének lehetőségét, mindenképpen az. A FLEX GYM Budapest a celebek körében az egyik legfelkapottabb edzőterem. Ők – bár a rendelet szerint ezt jóval korábban is megtehették volna – csak január 13-tól nyitottak ki, Facebook-bejegyzésük szerint „kizárólag versenysportolók” számára, a sportolókat pedig csak érvényes versenyengedély felmutatása után engedik be, azt viszont nem részletezik, hogy ehhez kell-e sportorvosi igazolás is. A nyitás óta viszont itt edz például M. Richárd volt barátnője is, aki többször is töltött fel erről videót Instagram-fiókjába. Kérdeztük a terem vezetését, hogyan ellenőrzik a versenyengedélyeket, de megkeresésünkre nem reagáltak.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után derült ki, hogy a terem vezetőjéhez nem ért el a megkeresésünk. Szedlacskó Ádám a Telexnek azt mondta, hogy azért tudtak csak január 13-án kinyitni, mert az irodaházzal, amiben a FLEX GYM is található, csak ekkorra tudtak megállapodni, „november óta az életben maradásért küzdünk”, fogalmazott. Bár az operatív törzs tájékoztatóján már többször is elhangzott, hogy az illetékesek egyeztetnek a fitnesz- és edzőtermekkel, Szedlacskó Ádám szerint idáig semmilyen egyeztetés nem történt, mindenhol falakba ütköztek. „Nekünk nem kell pénz, nem kell segély, csak dolgozni szeretnénk. Ugyanolyan feltételekkel szeretnék üzemelni, mint az IKEA. Mondják meg, milyen feltételekkel dolgozhatunk!” – mondta. Hozzátette, betartják az érvényes jogszabályokat, jelenleg csak az léphet be a termükbe, akinek érvényes sportengedélye van. M. Richárd barátnőjének pedig van ilyen, bikini fitneszversenyző lesz.

A Tempelfit 2-éhez hasonló felhívással találkoztunk egy másik budapesti edzőterem által létrehozott zárt Facebook-csoportban is, ott viszont utalnak arra, hogy sportorvosi engedélyre is szükség van. Azt is írják, már tesztelték a folyamatot, nem jár sok adminisztrációval, és az ellenőrzéseken is átmentek. Az egyik komment szerint egy teniszegyesületen keresztül oldanák meg a versenyengedélyek kiváltását. Arra hivatkozik az edzőterem, hogy nem kapnak segítséget az államtól, és nem látnak más megoldást arra, hogy legálisan ki tudjanak nyitni, hasonló helyzetben érzik magukat, mint az egyre elkeseredettebb vendéglátósok. Egy korábbi posztban úgy számoltak, hogy legalább 30-50 állandó vendégre lenne szükségük, hogy megérje kinyitniuk.

Fertőtlenítik az eszközöket egy edzőteremben. A koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt kormányzati védelmi intézkedések miatt 2020. november 11-től tilos a szabadidős létesítmények használata – Fotó: Balázs Attila / MTI
Fertőtlenítik az eszközöket egy edzőteremben. A koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt kormányzati védelmi intézkedések miatt 2020. november 11-től tilos a szabadidős létesítmények használata – Fotó: Balázs Attila / MTI

Az edzőtermek szorult helyzete miatt a tavaly decemberben bejegyzett Magyarországi Edzőtermek Országos Szövetsége a kormányhoz fordult a termek kinyitásának érdekében. Kidolgoztak egy intézkedési tervet is; többek között limitálnák a sportolók létszámát, a termek csak előzetes bejelentkezés alapján fogadhatnának vendégeket, a csoportos órákon maximum 10 fő vehetne részt a megfelelő távolság betartásával. Két lépcsőben képzelik el a nyitást, a tesztidőszak február 15-én kezdődne. A szervezet szerint a szektor még sosem volt ennyire kilátástalan helyzetben, naponta zárnak be végleg edzőtermek.

Kérte a minisztérium, hogy ne legyenek trükközések

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is sejtette, hogy visszaélésekre ad lehetőséget a szabályozás. November 17-én, tehát nem sokkal a korlátozások életbe lépése után az országos sportszövetségek levelet kaptak a sportért felelős államtitkárságtól. Ebben Fazekas Attila Erik államtitkár külön kiemeli, hogy a kormány nem azért tett kivételt a versenyengedéllyel rendelkező sportolókkal, hogy növekedjen az igazolt sportolók és a kiadott versenyengedélyek száma, és ezáltal megkerülhetőek legyenek a járványügyi szabályok. Nyomatékosan arra kérte a szövetségeket, hogy csak azoknak a sportolóknak adjanak ki új versenyengedélyt, akik a közeljövőben ténylegesen indulnak valamilyen versenyen, és felkészülésükhöz elengedhetetlen az engedély.

Mindezek fényében megkérdeztük az Emmitől, hány olyan esetről tudnak, amikor valaki visszaélt a versenyengedély kiváltásával, hogyan ellenőrzik, hogy csak azok jussanak engedélyhez, akiknek erre ténylegesen szükségük van, illetve hogyan szankcionálják, ha kiderül a visszaélés. Válaszukban azt írták: a sportszövetségek felelőssége, hogy kinek adnak ki engedélyt, az ellenőrzés és a szankciók kérdésében pedig a rendőrséghez irányítottak minket.

Mi a helyzet a mászótermekben?

Sokan számoltak be arról, hogy a mászótermek is dugig vannak, rengeteg mászni vágyó kereste fel mostanában a sportorvost, hogy megszerezze a versenyengedélyhez szükséges sportorvosi engedélyt. Pintér László, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség kommunikációs vezetője a Telexnek azt mondta: ők ezt egészen másképp látják, a termek annyira kevés mászót fogadhatnak, hogy gyakorlatilag a túlélésükért küzdenek. A korlátozások hatályba lépése óta alig nőtt a szövetség taglétszáma, tavaly novemberben érték el a 2018-as szintet. Jelenleg közel 2000 tagjuk van országosan, de közülük csak körülbelül 700-an rendelkeznek versenyengedéllyel.

Pintér László szerint azért tűnhetett úgy, hogy a mászók között hirtelen megszaporodott a versenyzők száma, mert a tagok egy része csak egy-egy versenyre érvényes, eseti versenyengedéllyel rendelkezett. Erre lehetőséget adott a sporttörvény. De mivel novemberben még tartott a Magyar Kupasorozat, ezért nekik ki kellett váltaniuk az egy évre szóló engedélyt, hogy indulhassanak. Az első hullám alatt több verseny el is maradt, voltak, akik ezért nem váltották ki korábban az engedélyt. „A növekedés már jóval a koronavírus megjelenése előtt kezdődött, hiszen három éve tudjuk, hogy a sportmászás olimpiai sportág lesz, és ennek megfelelően stratégiai sportágfejlesztésbe kezdtünk, ennek érik be most a gyümölcse. Tehát az érdeklődés elsősorban nem a korlátozások kijátszásáról szól, hanem versenyzőink a szabályozás keretein belül próbálnak megfelelni az előállt helyzetnek. Természetesen nem zárhatunk ki ettől eltérő esetet sem, de ezek elbírálása a tagegyesületeink vezetőinek a kezében van, akiknek a felelős döntésében megbízunk.” Bevezettek egy szigorítást is, részben pont a visszaélések kiszűrése miatt; az érvényes sportorvosi engedélyen és az érvényes szövetségi tagságon felül minden sportolónak alá kell írnia egy szándéknyilatkozatot, amiben vállalja, hogy a jövőben legalább egy Magyar Kupa fordulón elindul. Aki nem tesz ennek eleget, elveszíti a versenyengedélyét.

Egy másik oka is lehet, amiért úgy tűnhet, mintha megrohamozták volna a mászótermeket. Tavaly tavasszal, a sokkal enyhébb első hullám alatt az összes terem zárva volt, emiatt feltűnőbb lehet, hogy a korlátozások alatt is használják azokat a sportolók. Most sincs mindegyik nyitva, egyszerűen azért, mert nem mindenhol éri meg kizárólag a versenyzők miatt felfűteni a termet, Budapesten is csupán néhány teremben tudnak edzeni, mondta Pintér László. A Mammut bevásárlóközpontban található Gravity Boulder Bar egyike ezeknek, de ők is csak előzetes regisztrációval fogadnak versenyzőket, a mászók létszáma és a mászóidő is limitálva van. Vidéken még kevesebb mászási lehetőség van, a mászófalak jórésze ugyanis iskolai tornatermekben található. „Mivel Budapesten a korlátozások bevezetése óta egyetlen olyan mászóterem üzemel, ahol megfelelő szinten gyakorolható a nehézségi (kötélbiztosításos) mászás, több száz fővárosi versenyzőnek kell megoldania a csökkentett nyitvatartás és kapacitás mellett az edzési lehetőségét. Ugyanakkor ez a legzsúfoltabb időszakban sem jelent többet egy osztályteremnyi embernél egy kétszáz négyzetméteres, öt emelet belmagasságú teremben.”

Frissítés: Cikkünk eredeti verziójában úgy fogalmaztunk, hogy a Magyar Erőemelő Szövetség szabálytalanul jár, amikor kiadja a hiányos versenyengedélyeket. Álláspontjuk szerint nem követnek el szabálytalanságot, mert nem engedik versenyezni ezekkel a sportolókat, az alapszabályukban is ez szerepel. Ettől függetlenül problémásnak tartják, hogy visszaélésre adnak lehetőséget az így kiadott engedélyek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!