Szijjártó nagyobb tiszteletet kér Bidentől, cserébe együttműködést ígér

2021. január 27. – 20:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány szeretne együttműködni Joe Biden adminisztrációjával, de ehhez több tiszteletet kérnek Magyarországnak – mondta Szijjártó Péter az Euro Newsnak.

A külgazdasági és külügyminiszter az interjúban arról beszélt, hogy szerinte „nincs túl nagy jelentősége” annak, hogy a magyar kormány az amerikai elnökválasztási kampányban nyíltan kiállt Donald Trump akkori elnök mellett. Ezt azzal indokolta: magyarként nem szavazhattak az USA elnökjelöltjeire.

Azt is állította, hogy ő maga nem kritizálta Joe Bident, az USA új elnöke viszont megsértette Magyarországot, amikor autokratikus rendszernek nevezte. A külügyminiszter szerint ez a sértés egyébként csak a kampány része volt.

„De nyilvánvalóan nagyobb tiszteletet kértünk Magyarország iránt e tekintetben. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy ha az új elnök Közép-Európával szeretne foglalkozni, akkor mi készen állunk együttműködni vele”

– mondta a fideszes politikus. Szijjártó hétfőn Brüsszelben az EU külügyminisztereinek találkozóján vett részt, ahol a napirenden többek között szerepelt a Navalnij-ügy miatti esetleges szankciók kérdése is.

A riporter az interjúban arról is kérdezte, hogy kérte-e Navalnij szabadon engedését, amikor múlt héten Moszkvában járt. Szijjártó erre azt mondta, a vakcinákról és a gázellátásról tárgyalt. A válasza szerint a nemrég a moszkvai repülőtéren őrizetbe vett, korábban megmérgezett ellenzéki politikus ügyét nem hozta szóba.

A magyar külügyminiszter egyébként múlt héten gratuláló levelet írt Biden minisztereinek, és a két ország jó viszonyát hangsúlyozta.

Orbán Viktor miniszterelnök szintén levélben gratulált Joe Bidennek a beiktatása után. A magyar–amerikai kapcsolatok alakulásával ebben a videóban foglalkoztunk részletesen:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!