Elkezdődött a Nagy Budapesti Kukacsökkentés

2021. január 5. – 20:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormányzati megvonások miatt csökken az utcai kukák száma Budapesten. Az FKF szerint amúgy is kevesebb a hulladék a közterületen, több okból is. Honnan tűnnek el, mi lesz helyettük? A cég válaszol.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. csaknem egyharmadával csökkentette az utcai hulladékgyűjtők számát. A létszámfelettinek ítélt zöld kukák begyűjtését már meg is kezdték a cég munkatársai – írta kedden a Népszava.

A hír nyomán megkerestük az FKF Zrt-t, konkrétan hol kell a kukák eltűnésére számítani, és mi alapján választják ki ezeket a helyeket. A cég válasza szerint a visszavonandó edények kiválasztásakor az alábbi szakmai szempontokat vették figyelembe:

  • A környezettudatos, urbanizációs trendek eredményeképpen általánosságban is kevesebb hulladék keletkezik a közterületeken elhelyezett kukákban. (Egyre többen az arra szolgáló tartályokba helyezik a szelektíven gyűjthető hulladékot, és egyre kevésbé használják a köztéri edényeket az otthoni kommunális hulladékuk elhelyezésére, emiatt egyébként is kevesebb kuka szükséges.)
  • A szennyező fizet elve alapján együttműködést szorgalmaznak a nagy mennyiségű hulladékot generáló gyorséttermekkel, élelmiszerüzletekkel, vendéglátóhelyekkel, hiszen a környékükön a kukák kirakása és a hulladék elszállítása az ő feladatuk. Innen tehát eltűnnek.
  • Sok helyen kihasználatlanná váltak a kukák a kevesebb közösségi közlekedést használó utas miatt. Innen is eltűnnek.
  • A kijárási korlátozás, a Budapestre érkező turisták elmaradása a közterületi hulladék csökkenését eredményezte, így több helyszínen üresek maradnak az edények. Ezek is be lesznek vonva.

Ahol viszont a közterületen keletkező hulladék miatt nagy a kihasználtság, oda a jövőben is kihelyeznek akár új tartályokat is, vagy csoportosítanak át més helyről – biztosított a cég. Megnyugtatásul hozzátették: a kukacsökkentés a közösségi közlekedés megállóit jellemzően nem, a nagyobb gyalogos forgalmú közterületeket pedig csak kevésbé érinti.

Az FKF közölte azt is, hogy a kormányzati elvonások miatt a főváros közismerten nehéz gazdálkodási helyzete drasztikusan leromlott. Köztisztasági feladatokra például csaknem 1,9 milliárd forinttal kevesebb jut. A Városháza a korábbi több mint 11 ezerhez képest ezért idén csak mintegy negyedével kevesebb utcai hulladékgyűjtő edény üzemeltetését volt képes megrendelni.

Kukák a Libegőnél. Mennek? Maradnak? – Fotó: Mónus Márton / MTI
Kukák a Libegőnél. Mennek? Maradnak? – Fotó: Mónus Márton / MTI

Mint arról tavaly novemberben beszámoltunk, az elmúlt évtizedek eddigi legtakarékosabb költségvetését készítette el a főváros, de a főpolgármester szerint így sem lesz elég pénz arra, hogy minden közszolgáltatást a legmegfelelőbb színvonalon biztosítson Budapest.

Pokoli nehéz lesz a következő év

– írta akkor közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester. Pedig akkor még nem is sejtette, hogy Orbán Viktor pár hétre rá bejelenti a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adójának felére csökkentését, ezzel Karácsony szerint egyben a magyar önkormányzatiság kivégzését is bejelentve.

Fővárosi Fidesz: Bravó!

A fővárosi Fidesz egyből lecsapott a kukacsökkentés bejelentésére. Közösségi oldalán a párt felkiáltójelekkel és kérdőjelekkel meghintett közleményben esik neki a fővárosi vezetésnek:

„A lázas spórolást valóban az utcai hulladékgyűjtők számának csökkentésével kell kezdeni? Budapest utcái amúgy is rendkívül szemetesek és a köztéri kukákból gyakran folyik ki a szemét. Mi lesz akkor, ha a hulladékgyűjtők számát harmadával csökkenti a Karácsony Gergely vezette főváros? Még több szemét és kosz az utcákon? Bravó! Egy élhető városhoz megfelelő számú hulladékgyűjtőre és köztéri illemhelyre van szükség! Ehhez pedig nem csökkenteni, hanem növelni kellene a számukat! Karácsony Gergely miért nem figyelt inkább oda a Lánchíd felújítására, hogy az ne 5 milliárd forinttal drágább legyen? Miért volt szükség a BKV buszmutyira? Miért hagyta csúszni az M3 metró felújítását, hogy az is drágább legyen? És miért a tanácsadóinak számát növeli a spórolás helyett?”

A Telex legfrissebb fővárosi híreit erre olvashatja >>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!