Vissza lehet hívni az ellenzéki összefogás jelöltjeit, ha vállalhatatlan dolgok derülnek ki róluk

2020. december 22. – 08:31

Másolás

Vágólapra másolva

Ha az átvilágítás ellenére valakiről a 2022-as választási kampányban botrányt okozó információ kerül napvilágra, akkor az ellenzéki szövetség azonnal lecserélheti, visszahívhatja a jelöltjét – mondta a Népszavának Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Ungár Péter az LMP országgyűlési képviselője azt mondta: ha a szövetségen belül valamelyik jelöltnél problémát találnak, akkor azt a belső fórumon fogják jelezni.

Mint megírtuk: az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén biztossá vált, hogy az ellenzék közös listán indul majd a 2022-es országgyűlési választásokon. Erről állapodott meg december 20-án a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt. A döntés értelmében mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával indulnak majd.

Az egymással összefogó, de nem összeolvadó pártok a Korszakváltás Garanciái című dokumentumban vállalták: csak olyan embereket indítanak jelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel.

Az ellenzéki pártok legutóbb komoly fiaskóba futottak bele a borsodi időközi választáson. Hadházy Ákos az ellenzéki összefogás által elveszített borsodi időközi választás végeredménye után arról posztolt a Facebook-oldalán, hogy a jobbikos Bíró László nemcsak antiszemita megnyilvánulásai miatt nem volt megfelelő jelölt, de egy korrupciógyanús ügy miatt sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!