Megszületett a teljes ellenzéki összefogás

2020. december 20. – 18:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén biztossá vált, hogy az ellenzék közös listán indul majd a 2022-es országgyűlési választásokon, áll a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt közös december 20-i közleményében.

A döntés értelmében mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával indulnak majd. Céljuk, hogy megadják a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet.

Az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a közös listát állító pártok vállalják, csak olyan személyeket indítanak jelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel.

A pártok közös közleménye kitér ugyanakkor arra, hogy a közös választási lista nem jelenti az ellenzéki pártok összeolvadását, mert azok továbbra is világos értékrenddel és önálló identitással rendelkeznek majd, most csak félretették az ellentéteket, hogy arra koncentráljanak, ami összeköti őket. Ennek megfelelően az önálló parlamenti frakciók megalakulása alapvető érdeke az együttműködő pártoknak.

A közös listába tömörülő ellenzék célja, hogy megteremtsék a jólétet és a társadalmi békét, megtisztítsák a közéletet, helyreállítsák a jogállamiságot és a sajtószabadságot, és a múlttal való szembenézés keretén belül nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat is. Emellett új alkotmányt hoznának létre, az Alkotmánybíróságot pedig újra az alkotmány és minden magyar ember alkotmányos jogainak megbízható őrévé tennék. Teljesen újraírnák a választási törvényt is, valamint erős legitimitással és személyes integritással rendelkező köztársasági elnököt választanának. Nagy hangsúlyt helyeznének a fenntarthatóságra, szembenéznének ökológiai és klímaválság jelentette kihívással.

A választási törvény decemberben elfogadott módosítása szerint a 2022-es országgyűlési választáson az a párt állíthat országos listát (és kaphat ennek megfelelő kampánytámogatást), amely legalább 14 megyében 71 egyéni jelöltet képes a rajtvonalhoz állítani. A módosító beadása után vált biztossá, hogy az ellenzék közös listát állít majd, ami mögé most beállt a hat legnagyobb ellenzéki tömörülés.

Mivel a módosítás, amit a Fidesz szorgalmazott, közös listára terelte az ellenzéket, és akár segíthet is nekik, akár jöhet még egy nagyobb csavar a 2022-es választásokig. Erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!