Határozatban utasította el az Országgyűlés az uniós menekültügyi paktumot
2020. december 16. – 14:07
frissítve
Szerdán véget ért az őszi parlamenti ülésszak. A rendkívüli ülésen 22 törvénymódosítást fogadtak el. A jövőben megbírságolják, aki engedély vagy bejelentés nélkül fúrat kutat, elővásárlási jogot kap az állam a bányászatban és Nemzeti Emlékhelynek nyilvánították a rákosmezei Királydombot.
Határozatot fogadott el az Országgyűlés szerdán arról, hogy az Európai Unió Menekültügyi és Migrációs Paktuma sérti a szubszidiaritás elvét – írja az MTI. Felkérték az Országgyűlés elnökét, Kövér Lászlót, hogy a véleményt továbbítsa az Európai Parlament, az Európai Tanács, valamint az Európai Bizottság elnökének, és a kormányt is tájékoztassa.
A kivételes eljárásban elfogadott határozat az európai ügyek bizottságának véleményén alapul. A bizottság vizsgálta a mesterséges elosztási kulcs alapján meghatározott szolidaritási hozzájárulást, amely a testület szerint korlátozza a tagállami döntéshozatalt és intézkedéseket.
A paktum emellett nem veszi figyelembe a tagállamok nemzeti sajátosságait sem, például a magyar alaptörvényt, amely kimondja, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelem alapján érkezhet. Mivel a dokumentum egyes elemei túlmutatnak a technikai kérdéseken, ezért a politikai konszenzust igénylő kérdésekről az Európai Tanács szintjén kell döntést hozni – tartalmazza a határozat indoklása. A bizottság azt is sérelmezte, hogy bár a paktum átfogó megközelítést ígér a szolidaritás és felelősség igazságos megosztásával, a tagállami egyedi (földrajzi, fejlettségi, demográfiai) adottságokat kevéssé veszi figyelembe.
Megmenekülnek az illegális kútfúrók
Megszavazták a szerdai ülésen, hogy a parlamenti frakciók idénhez hasonlóan 2021-ben is támogathassák pártjuknak. Az indoklás szerint azért van szükség hosszabbításra, mert a koronavírus-járvány elleni védekezés továbbra is aktív szerepvállalást követel meg mindenkitől.
Mint egy korábbi cikkben írtuk, ez a javaslat akkor nyerhet értelmet, ha a járványra hivatkozva a kormány jövőre is megfelezi a pártok állami támogatását. Egy ilyen döntés ugyanis nagyon érzékenyen érintené például a Momentumot, amely az egyik legerősebb ellenzéki pártként nem rendelkezik parlamenti frakcióval, így nem tudná honnan pótolni a 2018-as választási eredménye után járó állami támogatást.
Amnesztiát hirdetett az Országgyűlés az engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb mezőgazdasági öntözési célú kutakra. Törölték továbbá a jelenleg kötelező engedélyezést, ugyanakkor előzetes bejelentéshez kötötték az 50 méternél nem mélyebb kutak fúrását, ha azok kizárólag öntözési célt szolgálnak. Az öntözési igazgatási szerv dönt a jövőben a kutak jóváhagyásáról, betiltásáról, illetve szükség szerint engedélyeztetéshez kötéséről.
A módosítás szerint bírsággal sújtható, aki engedély vagy bejelentés nélkül fúrat kutat.
A bírság összege az engedély nélkül létrehozott építmény értékének 80 százalékáig terjedhet, de magánszemélyek esetében legfeljebb 300 ezer forint lehet.
Nemzeti emlékhely lett a Királydomb
Nemzeti emlékhellyé nyilvánították a rákosmezei Királydombot. Az előterjesztés indoklása szerint a középkori Magyar Királyság országgyűléseinek hagyományos színhelyét jelentő rákosmezei Királydombot
„a kollektív feledés és a beépítés veszélye fenyegeti”.
A Királydomb Budapest X. kerületében, a Nagyicce utca, Pilisi utca és Dorogi utca által határolt területen található. A domb nyugati oldalát már beépítették, ám a keleti része jelenleg is szabadon áll.
Módosították szerdán a bányászatról szóló törvényt is a parlamentben: elővásárlási jogot kap az állam. Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azzal indokolta a módosítást az MTI szerint, hogy az építőiparnak biztosítani kell a nyersanyagot, és így tudják elkerülni a jelentős építőipari áremelkedést.
Módosították továbbá a börtönkártalanításokról szóló törvényt és a dróntörvényt is.