Nem vizsgálja tovább az MTVA-s hangfelvétel ügyét a Médiatanács

2020. december 8. – 14:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karas Monika, a Médiatanács elnöke az Országgyűlés Kulturális Bizottságának keddi ülésén azt mondta, hogy nincs jogkörük eljárni az MTVA-tól kiszivárgott hangfelvételek ügyében, írja a Szabad Európa.

A 2019-es európai parlamenti választás előtt készült hanganyagon az hallható, ahogy Bende Balázs, az MTVA vezető szerkesztője arról beszél egy szerkesztői értekezleten, hogy a köztévében nem az ellenzéki összefogást támogatják, és ennek megfelelő narratíva alapján kell az anyagokat elkészíteni, akinek pedig ez nem tetszik, az mondjon föl.

Emiatt három bejelentés is érkezett a Médiatanácshoz, Karas ezekről azt mondta, hogy minden aspektusukat megvizsgálták, és végül arra jutottak, hogy nincs joguk eljárni az ügyben. Az elnök arra hivatkozott, hogy kizárólag a „közzétett tartalmak kapcsán” vonhatják felelősségre a médiaszolgáltatókat. „A médiatörvény kiemeli a szerkesztői szabadság elvét is, emiatt sincs beavatkozási jogunk” – indokolt Karas.

A testület azt is vizsgálta, hogy a benyújtott panaszok a kiegyensúlyozott tájékoztatás hiányában benyújtott panasznak minősülnek-e, de szerintük nem minősülnek annak, mert „Alapelvi szinten nem vizsgálhatja a Médiatanács a médiatörvény megvalósulását, ugyancsak nem ellenőrizhetjük a közszolgálati kódex szabályainak érvényesülését, erre ott van a közszolgálati testület” – magyarázta Karas Monika, miért nem foglalkoztak a kiszivárgott hangfelvételek ügyével.

Az Országgyűlés Kulturális Bizottságának kormánypárti többsége 9:3 arányban leszavazta az ellenzéki képviselők azon kezdeményezését is, hogy a hangfelvételek miatt hallgassák meg Karas Monikát, Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját és Dobos Menyhértet, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatóját is. A testület viszont 9:3 arányban elfogadta az NMHH 2019-re vonatkozó beszámolóját.

>>> A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!