Közszolgálati Kuratórium elé vinné három delegált a kiszivárgott közmédiás felvétel ügyét

2020. november 13. – 17:52

Másolás

Vágólapra másolva

A Szabad Európa egész cikksorozatban mutatta be az elmúlt napokban, hogyan is működik a köztévé Híradójánál a politikai befolyás, ennek legutolsó részében pedig egy hangfelvételt hoztak nyilvánosságra, amiről mi is beszámoltunk. Ezen a tavalyi felvételen Bende Balázs, a közmédia külügyi kabinetjének vezetője és Németh Zsolt csatornaigazgató vélhetően a beosztottjaihoz beszél, Bende többek között ilyesmiket:

„a következő a szituáció: mindenki tisztában van vele, hogy május végén európai parlamenti választások vannak, és biztos vagyok benne, hogy senkit nem ér váratlanul, ha azt mondom, hogy ebben az intézményben…nem az ellenzéki összefogást támogatják. Ha ez a kijelentés valakit váratlanul ér, az most menjen haza. Akit ez nem ér váratlanul, azoknak az a kijelentés sem lehet váratlan, hogy az intézmény, ha támogatja, az azt jelenti, hogy ennek megfelelően dolgozunk mindannyian. Nincs kérdés. A jövőben olyan kérdés sincsen, hogy milyen anyagot szeretnék kérni. Olyan kérdés sincsen, hogy hogyan kell megírni azt az anyagot. Aki nem tudja, az is elmehet haza, és nem is kell többet jöjjön”.

Bende a felvétel tanúsága szerint azt is tisztázza a beosztottakkal, hogy nem igazán lehet megúszni senkinek a politikai jellegű anyagokat: „elsősorban migráció, elsősorban Brüsszel, és egyebek. Itt akárki akármit szeretne hallani, el fogom keseríteni, nem lesz kivétel.

Aki be van osztva, rákerülhet a sor, hogy a megfelelő narratíva, a megfelelő módszer és irányvonal mentén anyagot kell írjon róla”

– mondja.

Bende BalázsFotó: MTI, Kovács Attila
Bende BalázsFotó: MTI, Kovács Attila

A Szabad Európa friss cikkében azt írja, hogy az MTVA felügyeletét ellátó Közszolgálati Kuratórium három tagja szeretné, ha a testület napirendre venné a cikkükben bemutatott szerkesztési gyakorlatot.

„A Dr. Debreczeni József (a DK delegáltja), Kránitz László (MSZP), Dr. Silhavy Máté (Jobbik) által benyújtott előterjesztés szerint a Szabad Európa által publikáltak ”közszolgálati médiaszolgáltató függetlenségének elvesztését„ dokumentálják” – írják.

Az MTVA szerkesztőségeiben végzett munka meghatározó jelentőségű a közszolgálati médiaszolgáltatás törvényes működésének megőrzése tekintetében. Az elhangzottak felvetik az alapos gyanúját annak, hogy az MTVA súlyosan veszélyezteti a közszolgálati médiaszolgáltató törvényben előírt függetlenségét. Ha a műsorfolyamot figyelve eddig nem lett volna világos, fentiek – és a cikk további közlései – azt dokumentálják, hogy a közszolgálatiság ellenében a hatalom szolgálata zajlik a köztévében, amire durva fenyegetésekkel kényszerítik az MTVA munkatársait

– idézi a lap az előterjesztést. Hozzáteszik, azon túl, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége közleményben követelte a közmédia jogszerű működését biztosítani képtelen, egypárti médiafelügyelet gyökeres átalakítását, a Párbeszéd feljelentést is tett a cikk nyomán, hivatali visszaélés vádjával, és lemondásra szólították fel Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját.

Szabó Szabolcs, Hadházy Ákos és Szél Bernadett, három független országgyűlési képviselő pedig az MTI-n szeretett volna megjelentetni egy közleményt, de megtagadták tőlük. Végül Facebook-posztban közölték, amiben többek között azt írták: a „közmédia nyílt törvénysértésre, pártatlan és kiegyensúlyozott tájékoztatás helyett a kormánypártok támogatására és a kormányzati narratíva sulykolására utasította a munkatársait. Aki netán betartotta volna a törvényeket, azt kirúgással fenyegették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!