A kormány szinte mindenben engedett az orvosi kamarának az egészségügyi törvénytervezetnél

2020. november 27. – 15:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pintér Sándor belügyminiszter levélben tájékoztatta a parlamenti pártokat és a Magyar Orvosi Kamarát (MOK), hogy az egyeztetéseken milyen javaslatokat fogadtak be az egészségügyi törvényre vonatkozóan. A kormány több ponton engedett a MOK-nak.

Pintér, a MOK és a parlamenti pártok november 17-én egyeztettek az egészségügyi törvény tervezett módosításáról. A tervezetben még ekkor is voltak vitatott pontok, de Kincses Gyula MOK-elnök azt nyilatkozta, hogy a belügyminiszter hajlandónak tűnik változtatásokra. Ez így is lett a levél alapján. A levelet a kamara Facebook-oldalán röviden elemző Kincses azt írta: „Azt gondolom, hogy elég hatékonyak és eredményesek voltunk, egyedül az összeférhetetlenségi szabályok nem enyhültek. A többi a MOK kompromisszumos javaslatok szellemében változik.”

Pintér azt írta, hogy megfogadták azt a javaslatot, hogy „békeidőben” az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állókat 12 hónap alatt csak 44 napra lehet kirendelni a korábban tervezett 100 nap helyett. Veszélyhelyzetben viszont ez nem érvényes.

Azt a javaslatot is befogadták, hogy csak az egyik szülő rendelhető be, ha 16 évesnél fiatalabb gyereke van két egészségügyi szolgálati jogviszonyban állónak.

Pintér az írta, hogy a kormány érzékelhető szintű jövedelemnövekedést biztosít azoknak, akik az alapellátásban vállalkozóként vesznek részt.

A kormány viszont nem enged az összeférhetetlenségi szabályokban, sem enyhíteni nem akarja azokat, sem az életbe lépésük időpontját nem akarja kitolni.

Azt viszont elfogadta, hogy az egészségügyben dolgozóknak csak a veszélyhelyzet elmúlása után kell elkészíteni és átadni az új szerződéstervezeteket. Kincses szerint ezzel az aláírás határideje is kitolódik, 2021 júniusára tippel. A korábbi javaslat szerint 2020. december 31-ig kellett volna aláírni ezeket a szerződéseket. Az új bértábla viszont már 2021. január 1-jétől életbe lép.

Az Országgyűlés 2020. október 6-án fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. A jogszabály jelentősen emeli az orvosi béreket, emellett számos szabályozást tartalmaz, például külön engedélyhez köti a jövőben az orvosok másodállásait, és az orvosokat kétszer egy évre kirendelhetővé teszi másik kórházba vagy akár másik városba is. A Magyar Orvosi Kamara ezután ízekre szedte az orvosi béremelésről elfogadott törvényt, amely sok orvos tiltakozását is kiváltotta.

A kamara azt javasolta, hogy a béremelés kivételével a törvény január elsejei hatályba léptetését is halasszák el, mert az jelen formájában súlyos ellátási és biztonsági problémákat okozhat az egészségügyi ellátásban. A fideszes Hollik István november 9-én az ATV műsorában azt mondta, ismét átdolgozzák az egészségügyi törvényt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban két nappal később a kormányinfón már arról beszélt, hogy a kormány nem tervezi az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény módosítását.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!