Varga Judit meghívta egy valódi kávéra George Clooney-t

2020. november 24. – 18:52

Másolás

Vágólapra másolva

George Clooney Magyarországról szóló, az Orbán-kormányt kritizáló levelére miniszteri és államtitkári szinten is reagált a magyar kormány. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára után minisztere, Szijjártó Péter, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is kommentálta az amerikai színész véleményét.

„Ha George Clooney legközelebb mifelénk jár, szívesen vendégül látom egy valódi kávéra és akár még a magyar jogállamiság valós helyzetéről is tájékoztatom, ha a tények is érdeklik. Ígérem, hogy az amerikai filmipar anomáliái kapcsán nem fogom nyilvánosan kritizálni, hiszen arról körülbelül annyi információval rendelkezem, mint ő a közép-európai politikai helyzetről. Valóság. What else Mr. Clooney?” – üzenete Varga Judit a Facebookján a Nesspresso reklámarcának.

Szijjártó Péter is a Facebook-oldalán osztott meg egy videót, amelyben riporteri kérdésre elmondja, hogy George Clooney-t, mint színészt kedvelik és nagyra becsülik, „itt azonban nem egy színészeti kérdésről, hanem egy politikai ügyről van szó” – mondta Szijjártó, aki szerint látszik, hogy Clooney történelmi és politikai ismeretei némileg korlátosak. Ez szerinte azért van, mert a színész nyilvánvalóan a nemzetközi mainstream médiából tájékozódik.

„Színészként kedveljük, a politikai ismeretiről meg megvan a magunk véleménye”

– mondja Szijjártó a videóban, ami alá a Vészhelyzet című sorozat főcímzenéjét vágták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!