A Független Egészségügyi Szakszervezet azt írja, a kormány csak 2023-tól kötné engedélyhez a másodállás vállalását az egészségügyben

2020. november 18. – 23:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy kedden megkapták az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény végrehajtási rendeletét, szerdán pedig egyeztettek is erről. A FESZ szerint a jogszabály a korábban elhangzott kritikáknak köszönhetően több ponton kedvezőbb a törvénynél. Ilyen változás például:

  • A kirendelési idő csökkenése, és számos kivétel, akiket nem lehet majd kirendelni.
  • Az áthelyezéshez a dolgozó beleegyezése is kell.
  • A kirendelt dolgozónak 50 százalékkal felemelt alapbér jár majd.
  • A végkielégítés összege a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti mértékre emelkedik.

Emellett a munkaidőkeret 6 hónapról 3 hónapra csökken, és

„a mellékállások engedélyezése csak 2023-tól lép életbe,

összhangban a fokozatos strukturális átalakulásokkal” – írják a posztban, minden bizonnyal a mellékállások engedélyeztetési kötelezettségére gondolva.

„Ennek első jele, hogy már szerdán megjelent egy kormányrendelet, amely szerint minden állami kórház munkáltatója egy központi szervezet lesz. A munkáltatói jogok egy részét delegálják majd, a városi kórházakat a megyék, a megyéket pedig egy országos központ irányítja majd” – írják.

A szakdolgozói bérek emeléséről viszont nem született döntés, a kormányrendelet szerint a pótlékok számítása egyes esetekben változna. A FESZ azt írja, a szerdai egyeztetésen számos javaslattal éltek, amik közül a legfontosabbak, hogy a kirendelés ideje ne haladja meg az eddigi szabályozásban foglalt 44 napot, valamint sürgősen és arányosan emelni kell a szakdolgozók bérét. Az erre vonatkozó tábláikat elküldték az Emberi Erőforrások Minisztériumába. A FESZ azt is javasolja, hogy az egyetemi diplomásokat sorolják át a diplomások táblája alá, ahol a még nem szakorvosok, gyógyszerészek is vannak.

Felhívták a munkáltató figyelmét a különböző pótlékok szabályozására, változna az önként vállalt munka pótléka is, de az nem egyértelmű, hogy ez csak az orvosokat érintené, vagy mindenki mást is A FESZ kérte, hogy az új munkaszerződéseknél legyen türelmi idő, az új törvény bevezetése, szerződések kötése csak jövő márciusban vagy április elején kezdődjön meg.

Ahogy arról korábban a Telex beszámolt, az Országgyűlés 2020. október 6-án fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. A jogszabály jelentősen emeli az orvosi béreket, emellett számos szabályozást tartalmaz, például külön engedélyhez köti a jövőben az orvosok másodállásait, és az orvosokat kétszer egy évre kirendelhetővé teszi másik kórházba vagy akár másik városba is. A Magyar Orvosi Kamara ezután ízekre szedte az orvosi béremelésről elfogadott törvényt, amely sok orvos tiltakozását is kiváltotta.

A kamara azt javasolta, hogy a béremelés kivételével a törvény január elsejei hatályba léptetését is halasszák el, mert az jelen formájában súlyos ellátási és biztonsági problémákat okozhat az egészségügyi ellátásban. A fideszes Hollik István november 9-én az ATV műsorában azt mondta, ismét átdolgozzák az egészségügyi törvényt, azonban Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter két nappal később a kormányinfón már arról beszélt, hogy a kormány nem tervezi az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény módosítását.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!