Egyszerűsítik a külföldön gyártott oltóanyagok behozatalát Magyarországra

2020. november 12. – 07:12

Másolás

Vágólapra másolva

Egyszerűsítik és felgyorsítják a koronavírus ellen külföldön gyártott oltóanyagok és gyógyszerek behozatalát Magyarországra, derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

Ez ugyanis lehetővé teszi az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet számára, hogy ideiglenesen engedélyezze harmadik országban forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező gyógyszer hazai használatát a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, amennyiben a készítmény minőségileg megfelelő és az elvégzett vizsgálatok alapján hatékonynak bizonyul.

Az engedély legfeljebb hat hónapos határozott időre adható ki, ami különösen indokolt esetben legfeljebb további hat hónappal meghosszabbítható.

A kormány szerint a koronavírus-járvánnyal szemben megnyugtató megoldást a vakcina jelenthet majd, ezért arra törekednek, minél több forrásból tudjanak belőle beszerezni. Minden olyan országgal tárgyalnak, ahol előrehaladott és ígéretes a vakcinakutatás, folyjon az Kínában, Oroszországban, Izraelben, Amerikában vagy máshol.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán jelentette be, hogy másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta. Szijjártó azt mondta, a Szputnyik nevű vakcina most kapta meg a félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos a hatékonysága.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!