Varga Judit megdicsérte az ellenzéket, amiért megszavazták a veszélyhelyzeti törvényt

2020. november 11. – 13:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Judit igazságügyi miniszter megköszönte az ellenzéknek, hogy kedden megszavazták a veszélyhelyzeti rendeletek 90 napos hosszabbítását, amivel „a tavasz rossz tapasztalataival ellentétben ezúttal felismerték végre a történelmi pillanatot”, írja az MTI.

Varga szerint természetes dolognak kellene lennie, hogy veszélyhelyzetben az ellenzék támogatja a „nemzeti erőfeszítéseket”, és mindenki összefog, félreteszi a napi politikai vitákat, és arra koncentrál, hogy az emberek élete, egészsége ne legyen veszélyben.

A miniszter szerint az alaptörvény módosítása családok legmagasabb szintű védelmét biztosítja majd. „Olyan időket élünk meg, ahol ez az alaptörvényi védelem további megerősítésre szorul”, majd azt is mondta, az alacsonyabb rendű jogszabályokban is leképezik ezt. Közben Varga kedden este 23.59-kor benyújtotta a választási törvényre vonatkozó módosítási javaslatát, ami Varga szerint a kamupártok ellen szól.

Bár Varga dicséri az ellenzéket, hogy megszavazták a 90 napra meghosszabbított veszélyhelyzetet, ők nem a kedden benyújtott törvénymódosításokat szavazták meg, sőt, az összes párt ellenük van, és különféle közleményekben borultak ki. Szerintük ugyanis Varga választási törvénymódosítása az ellenzék közös listáját torpedózná meg. „Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított” – ez a plusz, a módosításba bekerülő szöveg az, amit az ellenzék kifogásol.

A Fidesz elesett, fél, a saját vagyonát menti, az emberélet nem számít – így reagáltak az ellenzéki pártok a kedden benyújtott törvényjavaslatra, erről ebben a cikkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!