Karácsony: A kormány meg akarja akadályozni Budapest zöld járműbeszerzését

2020. november 4. – 15:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felháborodott közösségi bejegyzésben ostorozza a kormányt Karácsony Gergely főpolgármester, azt állítva, hogy a kormány meg akarja akadályozni Budapest legnagyobb zöld járműfejlesztését, ugyanis nem engedélyez erre a célra kölcsönt. Egy keddi kormányhatározat ugyanakkor arról szól, hogy a kormány támogatja a fővárosi troli- és villamosvásárlást egy 61 milliárdos hitelkeret terhére. Kinek van igaza?

Karácsony Gergely egy szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatra reagált Facebook-oldalán, miszerint a kormány támogatja, hogy a fővárosi önkormányzat a meglévő 61 milliárdos, szabad felhasználású hitelkeretéből száz új trolit és villamost vásároljon.

A kormány döntése első olvasatra örömhír a fővárosnak, csakhogy Karácsony szerint ez egy cinikus határozat, mert valójában az új generációs, környezetbarát trolik és alacsony padlós villamosok beszerzését megakadályozná a kormány.

Pedig semmi más nem kell tőlük, csak egy aláírás. Erre sem képesek.

– teszi hozzá. Na de miért mondja ezt Karácsony, ha egyszer ott van, hogy támogatja a kormány, hogy 61 milliárd forint hitelből járműveket vásároljon a főváros?

A válasz egyszerű: két hitelkeret van. Karácsony szerint van a korábbi városvezetés által megkötött kedvezményes Európai Beruházási Banki (EIB) hitelkeret, amiből felhasználható még 61 milliárd forint, de ez a megöröklött, részben már folyamatban levő beruházásokra lekötött pénz, olyanra, mint például a Lánchíd felújítása. Mint egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta, ebből minden forintnak megvan a gazdája. A tervezett 46,5 milliárd forintos zöld járműbeszerzés (10,5 milliárd forintért trolik, 36,0 milliárd forintért új villamosok) ebben nincsenek benne.

Idén négy árva CAF-villamost sikerült átadni Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Idén négy árva CAF-villamost sikerült átadni Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A járművásárlásokra a főváros egy újabb, 200 millió eurós (nagyjából 70 milliárd forintos) nagyon kedvezményes hitelkeretről tárgyal az EIB-vel, amit a bank igazgatótanácsa szerintük várhatóan még az idén jóváhagy. Ebből Budapest elsősorban közösségi közlekedési járműbeszerzéseket (villamost és trolit) és kapcsolódó infrastruktúrafejlesztési beruházásokat, valamint városmegújítási és -regenerációs, zöldterületfejlesztési projekteket tervez megvalósítani. Ennek az újabb megállapodásnak az engedélyezésére írta Karácsony a Facebook-oldalán, hogy: „semmi más nem kell tőlük, csak egy aláírás. Erre sem képesek.”

Korábbi cikkünkben Fürjes Balázs elmondta a kormány fővárosi hitelfelvétellel kapcsolatos álláspontját, miszerint azért nem támogatja a kormány Budapest kérését hitelfelvételre vagy az iparűzési adó emelésére, mert sem a budapesti adóemelést, sem a főváros eladósodást nem tartja alkalmas eszköznek a járvány miatti gazdasági visszaesés kezelésére.

Legfrissebb budapesti híreinkért kattintson ide >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!