A felfüggesztés ellenére is folytatják a munkát az SZFE hallgatói és oktatói

2020. november 1. – 16:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„(…) a higiéniás, a tűz- és balesetvédelmi szabályok érvényesítésében az illetékes szakemberekkel felelősen együttműködünk, a fertőtlenítőtakarítás mindhárom épületben megtörtént. Nincs valódi indok a fenntartó részéről az oktatás felfüggesztésére” – reagáltak közleményben a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és hallgatói Rátóti Zoltán pénteki levelére, amelyben a fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja azt közölte, hogy az őszi szünet után felfüggesztik az oktatást az egyetemen, mert a hallgatói blokád miatt az egyetem új vezetői október 1-je óta nem tudták elfoglalni hivatalukat, és nem látnak rá az oktatás folyamatára. A kuratóriumi tagok – fogalmazott a levélben – aggódnak a tűzvédelmi szabályok betartása, a higiéniai viszonyok, a rendszeres dohányzás és alkoholfogyasztás miatt.

Az SZFE hallgatói viszont azt írták, a tanév kezdete óta megfelelő ütemben zajlik az oktatás, ennek ellenőrzésére minden hivatalos információ rendelkezésre áll. Hozzátették, az Oktatási Hivatal ellenőrzési eljárásához szükséges összes adatot határidőre összeállították, az új kancellár azonban hetek óta gátolja annak továbbítását.

„Az internet lekapcsolásával, a termek lezárásával, az értelmetlenül hosszú őszi szünet ürügyén a hallgatók és oktatók kitiltatásával, és most az oktatás felfüggesztésével a vezetés és a fenntartó minden jogszerűtlen eszközt megragad akkreditált egyetemi oktatásunk akadályozására. Mi, az Egyetem hallgatói és oktatói kijelentjük, hogy mindezek ellenére folytatjuk a munkát, amihez jogunk van: tanulni és tanítani akarunk!”

Az SZFE őszi szünete hivatalosan október 22-28. között lett volna, aztán az új kancellár, Szarka Gábor október 16-án előrehozott szünetet rendelt el, és körlevélben utasította az egyetem dolgozóit és hallgatóit, hogy este 18 óráig mindenki hagyja el az épületeket, mert a szünetben fertőtlenítés és karbantartás lesz. Ezt úgy indokolta, fontos, hogy „ebből a kicsit pszichotikus állapotból a hallgatók kimozogjanak, hazamenjenek, beszélgessenek a szüleikkel, egy kicsit nyugodjanak meg, és próbáljanak meg olyan döntést hozni, ami nem a saját intézményük elleni különböző lépésekre vonatkozik.” Aztán pár nappal ezelőtt ezt a szünetet meg is hosszabbította november 1-jéig.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Ebben a cikkben részletesen is bemutattuk, hogy mi történik az őszi szünetben az egyetemen, és milyen körülmények között folytatták az oktatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!