Kancellári utasításra blokkolták a Facebookot az SZFE irodai gépein

2020. október 16. – 10:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kancellári utasításra péntek reggelre blokkolták a Színház- és Filmművészeti Egyetem irodáinak számítógépein a Facebook-hozzáférést, értesült több egyetemi forrásból a Telex.

Úgy tudjuk, az egyetem Vas utcai épületének irodáiban van vezetékes internet, mert ezeken a gépeken munka folyik, így az új kancellár, Szarka Gábor azon intézkedése nem érinti őket, amiben csütörtökön teljesen lekapcsolta az egyetemet az internetről.

Péntek reggelre viszont ezeken a gépeken teljesen blokkolták a Facebookot, azt az oldalt, ami a legfőbb kommunikációs csatornája a hallgatóknak és a sztrájkolóknak.

Az ügyben próbáltuk elérni Szarka Gábort is, de hívásunkat nem fogadta.

Szarka csütörtök este adott interjújában azt nyilatkozta, az „rendben van”, hogy lelőtte az internetet az SZFE épületeiben és lecserélte a zárakat, de az nem normális dolog, hogy a diákok idős portásoknak parancsolgatnak, és irodákban alszanak, ahogy az sem, hogy a hallgatók kamerákat toltak a pénzügyes vezetők arcába, azt kérve, hogy nyilatkozzanak.

A fűtést és a vizet nem fogja lekapcsolni, ígérte. De ha a hallgatók elzárhatják előle az épületet, akkor ő is lezárhat helyszíneket. Szerinte gesztusokat kell tenni, ezért pénteken tanítási időben visszakapcsoltatja az internetet a Szentkirályi utcai épületben, mert jelezték neki, hogy ott tanórák is mennek. Egyetemi forrásból úgy tudjuk, péntekre valóban visszakapcsolták az internetet a Szentkirályi utcában, de a Vas utcai épületben még napközben sem.

Péntek reggel a hallgatók élőlánccal alkotmányos panaszt nyújtottak be az Alkotmánybíróságra. Szerintük és a felkért ügyvéd szakvéleménye szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásának módja és lebonyolítása az alaptörvénybe ütközik, az egyetemet szeptember 1-je óta működtető kuratórium felhatalmazása meglátásuk szerint szembemegy az oktatás szabadságával.

Ebben a cikkünkben részletesen beszámoltunk a NER elleni eddigi leglátványosabb csata történetéről, az alábbi videónkban pedig egyetemi oktató és hallgatók mesélték el nekünk részletesen, hogy miért is álltak bele a blokádba:

Ez a téma ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!