Október 23-ra vonulást szerveznek az SZFE hallgatói

2020. október 14. – 16:19

Másolás

Vágólapra másolva

„A tanköztársaságot betiltani nem lehet. Feltételeit rajtunk kívül senkinek sem feladata biztosítani. Ez egy eszme, melynek égisze alatt az egyetem minden polgára egyenlő. Nincsenek vezetők, és nincs képviselet. Kiállunk az egyének felelősségre vonása ellen. Senki sem kötelezheti lojalitási nyilatkozat tételére sem a hallgatókat, sem a munkavállalókat”

– reagáltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói szerdai sajtótájékoztatójukon az egyetem új kancellárjának, Szarka Gábornak és a két új rektorhelyettesnek a keddi közleményére, amiben azt írták, hogy a hallgatók elutasították válságkezelési csomagjukat és minden egyeztetési kísérletüket, ezért a tanköztársaságot befejezettnek tekintik. A közleményben az is szerepelt, hogy azok a munkavállalók, akik együttműködnek az egyetemfoglalókkal a továbbiakban munkajogi felelősséggel tartoznak.

Azt is mondták, az általuk illegitimnek tartott új vezetőség vizsgálatot kért az oktatási hivataltól arról, hogy megfelelően folyik-e az egyetemen az oktatási tevékenység. „A bizonyító erejű dokumentációt az egyetemi közösség összeállította és benyújtotta”, mondták erről.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Beszéltek arról is, hogy kedd este kikapcsolták az egyetemen az internetelérést.

„Immáron gyakorlati eszközökkel is veszélyeztetik az oktatásunkat. Az internetelérést este 18 órától reggel 7 óráig megszüntették az épületekben, ahol ebben az időben tanórák zajlanak és olyan kollégisták készülnek a másnapi óráikra, akik ezért a szolgáltatásért fizetnek az egyetemnek.”

A hallgatók szerint zsarolással kényszerítik az üzemeltetéshez tartozó munkatársakat, hogy a tantermekbe ne engedjék be a hallgatókat, és egy olyan intézményben tiltották meg nekik a kép- és hangrögzítést, ahol filmes képzés zajlik.

Ezután bejelentették, hogy október 23-án saját vonulást rendeznek, a Műegyetemtől az Uránián lévő egyetemükig, így emlékeznek meg „szabadságról, bátorságról, a közös kiállás erejéről”.

A sajtótájékoztatón Németh Gábor oktató is beszélt. Szerinte azzal, hogy Szarka „magántevékenységnek” nyilvánította a tanköztársaságot, több száz ember legitim és jogszerű munkáját nyilvánította magántevékenységnek.

„Az SZFE nem ő, az SZFE mi vagyunk.

Megnevezett két személyt, Upor Lászlót és Csernai Mihályt, mint a tanköztársaság képviselőit. A tanköztársaságnak nincsenek képviselői, ezért őket felelősként megnevezni különös gesztusnak tűnik. Ötletgazdája van, ha bűnbakot keres, akkor megtalálta azt: én vagyok az.”

Arról, hogy kezdődött az SZFE-sztori, és mi vezetett idáig, itt olvashat bővebben.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumának elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetem két épületét is szimbolikusan elfoglalták. Több oktatási intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki mellettük.

A Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium közben Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor lövész ezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki kancellárnak. Majd pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül két új rektorhelyettest is, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész, producert. Őket azonban az egyetem diákjai nem ismerik el, az elfoglalt épületbe továbbra is csak az egyetem polgárait engedik be, így az új kancellár sem mehetett be. Szarka Gábor október 2-án azt ígérte, hogy a hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni. Szarka múlt héten is megpróbált bejutni az egyetemre, de a hallgatók nem engedték be. Ekkor közölte: új helyszínen kezdi meg kancellári tevékenységét.

Október elsején az egyetem oktatóinak 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott. A sztrájkoló tanárok reggelente bemennek az egyetemre, de tanítás helyett fórumokat tartanak, beszélgetnek a diákokkal. Követeléseik között szerepel többek között, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát; állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit; és az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a megduplázza a Színház- és Filmművészeti Egyetem költségvetését, így jövőre 3 milliárd forintból gazdálkodhat az intézmény. A diákok erre úgy reagáltak, hogy egy jogsértő helyzetben, mint amilyen a mostani, nem éppen etikus pénzügyi felajánlásokkal válaszolni.

Ez a téma ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!