SZFE-kancellár: Nem kell tárgyalnunk az egyetem autonómiájáról

2020. október 6. – 12:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új kancellárja, Szarka Gábor katonaezredes szerint a sztrájkbizottság által megfogalmazott nyolc pontból hat nem tartozik a sztrájktörvény hatálya alá. Szerinte a fenntartó kinevezésével, jogi legitimációjával, az egyetem autonómiájával kapcsolatban felvetett témák nem szociális és nem gazdasági kérdések, így „munkavállalóként nekünk ezekről nem kell tárgyalnunk” – idézte Szarkát az MTI.

Az új kancellár kedd reggel adott interjút a Kossuth rádiónak, ahol arról beszélt, hogy az egyetem épületén belül a sztrájkolók „terrorizálják a bent lévőket, kiabálásig menő viták vannak, egyáltalán nem látszik az egység”. Szerinte a mostani sztrájk veszélyezteti az egyetem működését, ugyanis közel százötven dolgozó vár a kifizetésekre, „szerződések állnak halomban”, és teljesítésigazolásokat kellene aláírnia.

Az egyetem bérszámfejtője, Varga Réka szerint viszont „nem szükséges a kancellár jelenléte a bérek utalásához”, hiszen Szarka elektronikusan is alá tudna írni, ahogy a leváltott kancellár is meg tudta ezt tenni tavasszal, a koronavírus első hulláma alatt. Ha pedig a kancellár ragaszkodna a kézi aláíráshoz, akkor „egy lezárható műanyag konténerben kiküldjük neki a papírokat”. A bérszámfejtő szerint viszont Szarka egyáltalán nem próbált meg ilyen megoldásokat találni arra, hogy a béreket megkapják a dolgozók.

Szarka arról is beszélt, hogy az új kuratórium által beígért fejlesztések csak akkor indulhatnak el az egyetemen, ha a kinevezett vezetők elfoglalhatják hivatalukat. A vasárnap tett ajánlat – amit az SZFE hallgatói ultimátumnak tekintenek – szerinte egy kompromisszumos ajánlat, ami előnyös lenne az egyetem munkavállalóinak és a hallgatóknak is. „Elfogadtuk a sztrájkbizottság javaslatait, amelyeket a fizetésemelésre, valamint a munkarend visszaállítására tettek. Megtarthatják azokat a vívmányaikat, fórumaikat is, amelyeket demokratikus úton elindítottak” – idézi a kancellárt az MTI.

„Akármi történik szerda éjfélig, az erőszak, az erőszakkal való fenyegetés továbbra sem lesz eszköz, ugyanis gondolkodó és értelmes embereknek tekintjük a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületében tiltakozó fiatalokat”

– mondta az SZFE kancellárja, utalva arra, hogy büntetlenséget ígértek a blokádot szervező diákoknak, ha október 7-ig elbontják az akadályokat.

Az SZFE-n zajló tüntetésről és blokádról, illetve az ehhez vezető eseményekről korábban ebben a cikkben írtunk részletesen.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumának elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetem két épületét is szimbolikusan elfoglalták. Több oktatási intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki mellettük.

A Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium közben Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor lövész ezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki kancellárnak. Majd pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül két új rektorhelyettest is, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész, producert. Őket azonban az egyetem diákjai nem ismerik el, az elfoglalt épületbe továbbra is csak az egyetem polgárait engedik be, így az új kancellár sem mehetett be. Szarka Gábor október 2-án azt ígérte, hogy a hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni,

Október elsején az egyetem oktatóinak 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott. A sztrájkoló tanárok reggelente bemennek az egyetemre, de tanítás helyett fórumokat tartanak, beszélgetnek a diákokkal. Követeléseik között szerepel többek között, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát; állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit; és az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a megduplázza a Színház- és Filmművészeti Egyetem költségvetését, így jövőre 3 milliárd forintból gazdálkodhat az intézmény. A diákok erre úgy reagáltak, hogy egy jogsértő helyzetben, mint amilyen a mostani, nem éppen etikus pénzügyi felajánlásokkal válaszolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!