Archívum

Lengyel lapok szerkesztői közös nyilatkozatban állnak ki a független média mellett
Az ország jobboldali kormánya egyre erősebb ellenőrzés alá vonja a sajtót.
Közlekedésbiztonsági stratégiáról és 25-ről 40 milliárdra emelt hitelkeretről döntött a főváros
Az ülést a Fidelitas aktivistái zavarták meg. „Kit néztek hülyének?” – kérdezték a főpolgármestertől.
Varga Judit legemlékezetesebb pillanatai
Bejelentette lemondását az igazságügyi miniszter, akinek rövid idő alatt több kellemetlen ügy is tapadt a hivatalához. Best of Varga Judit a Telex kamerái előtt. Videó.
Fóton nyílik az új kínai akkumulátorgyár, tízmilliárdos beruházásról van szó
Fóton nem fogják gyártani, csak összeszerelik majd az elektromos akkumulátorokat.
Jól hangzik az ezer forintos banki alapszámla, de nem biztos, hogy mindenkinek megéri
Háromezer forintról ezer forintra csökken a számla havidíja, de vannak feltételek.
60 ezer forintot kell fizetnie júliustól annak, aki Ágfalvánál szeretne átmenni Ausztriába
Az osztrák polgármester azzal indokolta döntését, hogy a magyar ingázók miatt sok a baleset, és zavarják az osztrákokat.
Tuzson Bence lesz az új igazságügyi miniszter
A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát jelöli a pozícióra Orbán Viktor.
Társkereső realityt vezet majd a Viasat3-on Liptai Claudia
Szingli vagy svindli címmel lesz majd látható a képernyőn a csatorna realityje ősszel.
Elkezdődött Kevin Spacey szexuális zaklatási ügyének tárgyalása Londonban
A tárgyalás négy hétig tart majd, tucatnyi zaklatási vádban kell döntenie a bíróságnak.
Varga Judit távozása: a jó miniszter asszony lemondásával még nem halványulnak az ügyei
Az igazságügyi miniszter külön is találkozott Schadl Györggyel és Völner Pállal, utóbbi szeretné is tanúként beidéztetni a korrupciós ügyben. Varga a Pegasus-lehallgatások aláírását is volt...
Kövess minket Facebookon is!