A szelek már streamingen is üvöltenek

Az After hetente jelentkező streamingajánlójában mindig a legfrissebben felkerült vagy hamarosan felkerülő filmekről és sorozatokról írunk, amelyek elérhetőek Magyarországról is.

Üvöltő szelek (Wuthering Heights / HBO Max)

Szép húzás, hogy az elmúlt hónapok egyik legnagyobb figyelmet kapó mozija pont a hosszú hétvégén került fel az HBO Max kínálatába, így alig két hónappal a hazai premier után már streamingen is látható Emerald Fennell (Saltburn, Ígéretes fiatal nő) megosztó filmje Jacob Elordival és Margot Robbie-val a főszerepben. A film Emily Brontë angol írónő egyetlen, 1847-ben megjelent regényét veszi alapul, de nem ragaszkodik hozzá szigorúan.

„Fennell filmje már a megjelenése előtt borzolta a kedélyeket. A félelem jogos volt, de a végeredmény nem igazolja. Csak el kell felejteni hozzá, hogy amit nézünk, adaptáció. Nem is akar az lenni, mégis az egyik legjobb dolog, ami egy közel kétszáz éves regénnyel történhet” – írtuk a kritikánkban. A Telexen külön cikket szenteltünk a film jelmezeinek is, ezt itt lehet elolvasni.

Beléd estem (Netflix)

A Beléd estem a Sohavégetnemérős és a Nagykarácsony filmeket jegyző Tiszeker Dániel új romantikus vígjátéka. Sztorija szerint egy színésznő (Rujder Viven) egy baleset miatt fejsérülést szenved és amnéziába esik, emiatt összekeveri az éppen forgatott romantikus filmje történetét a valósággal, így szerelmes lesz filmbeli partnerébe (Szabó Kimmel Tamás). Rujder és Szabó Kimmel mellett feltűnik még a benne Bányai Kelemen Barna, Hernádi Judit és Pokorny Lia is. A közvetlen állami támogatás nélkül készült film Valentin-napon került a mozikba, most pedig már Netflixen is nézhető.

Azért volt egy meglepő szál a film finanszírozásában: a Szenvedélyes nők után ennek a filmnek is a TV2 a médiapartnere. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a csatorna adja le először a filmet a tévében a mozis vetítések után. A két producer (Kárpáti György és Berta Balázs) szerint a gyártási költségek előteremtése miatt volt szükség médiapartner bevonására.

A menekülő ember (The Running Man / SkyShowtime)

Edgar Wright (Vaskabátok, Scott Pilgrim, Baby Driver) tavaly filmet rendezett Stephen King 1982-es regényéből, melyben a szokásosan sármos és jóképű Glen Powellnek szó szerint az életéért kell sprintelnie. Az azonos című regényt King még Richard Bachman álnéven írta meg mindössze egy hét alatt, öt évvel később pedig egy ma már kultikusnak is nevezhető adaptációt kapott Arnold Schwarzeneggerrel. Ennek futott neki újra Wright, több-kevesebb sikerrel.

A történet középpontjában a 35 éves házas, egy gyermekes Ben Richards áll. Richards szenvedő férfi, aki végső kétségbeesésében jelentkezik egy halálos tévéshow-ba. A játék lényege röviden annyi, hogy 30 napig sértetlennek kell maradnia, miközben folyamatosan képzett gyilkosok törnek az életére. A szabályok szerint minél tovább marad sértetlen, annál több pénzt tud keresni. Bár a Telex kritikusa nem ájult el tőle, a tavalyi év egyik kiemeltebb blockbusteréről van szó, így egy hétvégi estén érdemes lehet berakni.

Jimmy Jaguár (HBO Max)

Fliegauf Bence (Rengeteg 1-2., Csak a szél) legújabb filmje, a Jimmy Jaguár premierje az 59. Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyében volt. A közvetlen állami támogatás nélkül készült film misztikus és szürreális bűnügyi történet egy démoni megszállásról Magyarországon, olyan izgalmas főszereplői gárdával, mint Peer Krisztián, Major Erik, Jakab Juli, Kizlinger Lilla és Balla Eszter.

„Fliegauf filmjében démon száll magyarról magyarra, hogy igazságot szolgáltasson. A Jimmy Jaguártól viszont senki se várja az új Twin Peakset” – írtuk a filmről tavaly, melynek az alapötlete olyan, mintha a spirituális Tolvajkergetőket dolgozná fel egy videóban a régi Index.

1000 férfi 12 óra alatt – A Bonnie Blue-sztori (1000 Men and Me: The Bonnie Blue Story / május 5. / RTL+)

A brit Bonnie Blue (polgári nevén Tia Billinger) egy sokkoló rekordkísérlet miatt vált hírhedtté – vagy épp közellenséggé – az interneten: azt állította, hogy 12 óra alatt 1000 férfival feküdt le, amit részben dokumentált is. Az eset parázs vitákat indított el a szexuális önrendelkezésről, határokról és az online figyelem hajszolásának szélsőségeiről. Részben ennek hátteréről szól az 1000 férfi 12 óra alatt – A Bonnie Blue-sztori című dokumentumfilm is, amiben a felnőttfilmes tartalomgyártó saját szemszögéből, saját narrációjával ismerhetjük meg a történetet.

Nem Blue az első, aki hasonló kísérletbe vágott, és nem csak róla készült ilyen film: 2024-ben a 23 éves angol Lily Phillips népszerűsége növelése érdekében 24 óra alatt száz férfival feküdt le, erről szól például az I Slept With 100 Men in One Day című doku. A filmről és úgy átfogóan a Blue-t is érintő jelenségről Antoni Rita újságíró és nőjogi aktivista írt korábban véleménycikket a Telexre.

Az RTL+on elérhető tartalom a Telex After és az RTL Magyarország tartalmi együttműködésének részeként került az összeállításba. A cikk tartalmát az RTL Magyarország nem befolyásolta.

Kövess minket Facebookon is!