Tarolt a Sógun az idei Emmy-gálán

2024. szeptember 16. – 06:57

Tarolt a Sógun az idei Emmy-gálán
Fotó: KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap hajnalban kiosztották a legfontosabb televíziós díjakat, vagyis az Emmy-t Los Angelesben. Több kategóriában már korábban eredményt hirdettek, de a legfontosabbakat csak most osztották ki. Tavalyhoz hasonlóan A mackó megint tarolt, az este másik nagy győztese a Sógun és a Szarvasbébi volt. A gálát egy apa-fia páros, Dan és Eugene Levy vezette.

Az egyik legváratlanabb díjazottja a Hacks – A pénz beszél lett, amelynek sikerült megnyernie a legjobb komédiának járó díjat az azt tavaly megnyerő A mackóval szemben, illetve a főszereplő, Jean Smart lett a legjobb színésznő ebben a kategóriában. De A mackót nem kell félteni, ugyanis a vendéglátós sorozat ismét rekordot döntött:

a tavalyi 10 díj után idén 11 kategóriában díjazták a sorozatot, ez pedig a legtöbb, amelyet egy évad alapján egy produkció valaha kapott.

Köztük olyan fontos kategóriákban nyert A mackó a komédiák között, mint a

  • legjobb férfi főszereplő (Jeremy Allen White);
  • legjobb női mellékszereplő (Liza Colón-Zayas);
  • legjobb férfi mellékszereplő (Ebon Moss-Bachrach);
  • legjobb rendezés (Christopher Storer).

A mackó tarolása komédia kategóriában azért is kissé bizarr, mert aki látta már a sorozatot, az pontosan tudja, hogy inkább dráma, mint vígjáték, bár az utóbbiakból is vannak benne elemek. Viszont a sorozat az indulása óta ebben a kategóriában szerepel az Emmy-n, és most már valószínűleg ott is marad.

Amíg a vígjátékok között A mackó dominált, a drámák között egy teljesen új sorozat vitte el a legfontosabb díjakat. A Sógun négy díjat is nyert, a legjobb drámának és rendezésért járó szobrot, illetve a legjobb férfi és női főszereplő (Anna Sawai) díját is. Előbbivel történelmet is írtak, mert Szanada Hirojuki lett az első japán színész, aki megnyerte ezt a kategóriát. A Sógun óriási tarolása azért is lesz nagyon érdekes, mert a James Clavell 1975-ös regénye alapján készült sorozatot egyévadosra tervezték, de annyira jól sikerült, hogy már előkészítik a második és a harmadik évadot is.

A legjobb női mellékszereplő Elizabeth Debicki lett A koronából, a legjobb férfi mellékszereplő pedig Billy Crudup a Morning Show-ból.

Szintén nagyot nyert 2024 másik sikersorozata, a Szarvasbébi a Netflixen, ami a legjobb limitált széria vagy antológiasorozat kategóriában vitt el szinte mindent. A legjobb sorozatért járó díj mellett innen került ki a legjobb írás, a legjobb színésznek járó díj (Richard Gadd) és a legjobb női mellékszereplő (Jessica Gunning) is. Egy díjat a True Detective: Night County is hazavihetett innen, hiszen hiába tért vissza idén már a negyedik évaddal, mivel mindegyik más színészekből és sztoriból áll, antológiának minősül. A legjobb színésznő díját Jodie Foster vitte el, a legjobb férfi mellékszereplőnek járót viszont Lamorne Morris a Fargóból. A legjobb rendezésért Steven Zailliant díjazták a Ripley miatt.

Az egyéb kategóriák közül érdekesség, hogy letaszította a trónról a RuPaul's Drag Race-t az (az itthoni változatában egyébként az RTL-en a második évadát kezdő) Az árulók a legjobb realityversenyben, a legjobb írás díját dráma kategóriában pedig az Utolsó befutókból vitte haza Will Smith, aki egy másik Will Smith, nem az ismert színész.

Vasárnap este csak a fontosabb kategóriákat osztották ki, múlt héten már odaadták a többi kategória díjait. A Sógunt az egész idei Emmy-n 25 kategóriában nevezték, ebből 14 díjat (így összesen 18-at nyertek) már haza is vittek az előző napokban. Közel annyi jelölést kapott A Gyilkos a házban, mint a True Detective, a Sógun, A korona vagy A mackó, de végül egyik fontos kategóriában sem tudtak díjat elvinni, ezért a sok jelölést kapó sorozatot közül ők voltak az idei Emmy nagy vesztesei.

Ugyan az Emmy tradicionálisan a kereskedelmi és kábeltévék gálája, a streamingrobbanás óta a streamingszolgáltatók versenyeznek az igazán fontos díjakért. Az idei gálán mégsem a Max (Warner, HBO) vagy a Netflix nyert óriásit, hanem az FX és ennek köszönhetően a Disney+. Az FX hosszú évek óta kiemelkedően erős sorozatokat szállít minden évben, az idei sem volt kivétel. A fontosabb kategóriákból díjakat elhozó sorozatok közül a Sógun, A mackó és a Fargo is FX-gyártás, és mióta a Disney megvásárolta a Foxot, az FX is cégcsoport része, így a Disney+-on érhetők el ezeket a sorozatok.

Természetesen az Emmyn győzedelmeskedő tévésorozatokról a Telexen is beszámoltunk már korábban. A Szarvasbébiről szóló kritikánkat itt, A mackóról szólót itt, a Sógunról szóló cikkünket pedig itt lehet elolvasni.

Itt pedig a legfontosabb kategóriák győztesei és jelöltjei:

Az Emmy idei jelöltjei és a kategóriák győztesei:

Legjobb reality vetélkedő

  • The Amazing Race
  • RuPaul’s Drag Race
  • Top Chef
  • Az árulók
  • The Voice

Legjobb férfi mellékszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben

  • Jonathan Bailey, „Fellow Travelers”
  • Robert Downey Jr. „The Sympathizer”
  • Tom Goodman-Hill, „Szarvasbébi”
  • John Hawkes, „True Detective: Night Country”
  • Lamorne Morris, „Fargo”
  • Lewis Pullman, „Lessons in Chemistry”
  • Treat Williams, „Feud: Capote vs. The Swans”

Legjobb női mellékszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben

  • Dakota Fanning, „Ripley”
  • Lily Gladstone, „Under the Bridge”
  • Jessica Gunning, „Szarvasbébi”
  • Aja Naomi King, „Lessons in Chemistry”
  • Diane Lane, „Feud: Capote vs. The Swans”
  • Nava Mau, „Szarvasbébi”
  • Kali Reis, „True Detective: Night Country”

Legjobb férfi főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben

  • Matt Bomer, „Fellow Travelers”
  • Richard Gadd, „Szarvasbébi”
  • Jon Hamm, „Fargo”
  • Tom Hollander, „Feud: Capote vs. The Swans’
  • Andrew Scott, „Ripley”

Legjobb női főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben

  • Jodie Foster, „True Detective: Night Country”
  • Brie Larson, „Lessons in Chemistry”
  • Juno Temple, „Fargo”
  • Sofia Vergara, „Griselda”
  • Naomi Watts, „Feud: Capote vs. The Swans”

Legjobb mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm

  • „Baby Reindeer”
  • „Fargo”
  • „Lessons in Chemistry”
  • „Ripley”
  • „True Detective: Night Country”

Legjobb férfi mellékszereplő drámasorozatban

  • Tadanobu Asano, „Sógun”
  • Billy Crudup, „The Morning Show"
  • Mark Duplass, „The Morning Show”
  • Takehiro Hira, „Sógun”
  • Jack Lowden, „Utolsó befutók”
  • Jonathan Pryce, „A korona”

Legjobb női mellékszereplő drámasorozatban

  • Christine Baranski, „The Gilded Age”
  • Nicole Beharie, „The Morning Show”
  • Elizabeth Debicki, „A korona”
  • Greta Lee, „The Morning Show”
  • Lesley Manville, „A korona”
  • Karen Pittman, „The Morning Show”
  • Holland Taylor, „The Morning Show”

Legjobb női főszereplő drámasorozatban

  • Jennifer Aniston, „The Morning Show”
  • Carrie Coon, „The Gilded Age”
  • Maya Erskine, „Mr. & Mrs. Smith”
  • Anna Sawai, „Sógun”
  • Imelda Staunton, „A korona”
  • Reese Witherspoon, „The Morning Show”

Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban

  • Idris Elba, „Hijack”
  • Donald Glover, „Mr. & Mrs. Smith”
  • Walton Goggins, „Fallout”
  • Gary Oldman, „Utolsó befutók”
  • Hiroyuki Sanada, „Sógun”
  • Dominic West, „The Crown”

Legjobb drámasorozat

  • „A korona”
  • „Fallout”
  • „The Gilded Age”
  • „The Morning Show”
  • „Mr. & Mrs. Smith”
  • „Sógun”
  • „Utolsó befutók”
  • „A háromtest-probléma”

A legjobb férfi mellékszereplő vígjátéksorozatban

Lionel Boyce, „A mackó”
Paul W. Downs, „Hacks”
Ebon Moss-Bachrach, „A mackó”
Paul Rudd, „A gyilkos a házban”
Tyler James Williams, „Abbott Elementary”
Bowen Yang, „Saturday Night Live”

A legjobb női mellékszereplő vígjátéksorozatban

Carol Burnett, „Palm Royale”
Liza Colón-Zayas, „A mackó”
Hannah Einbinder, „Hacks”
Janelle James, „Abbott Elementary”
Sheryl Lee Ralph, „Abbott Elementary”
Meryl Streep, „A gyilkos a házban”

A legjobb férfi főszereplő vígjátéksorozatban

Matt Berry, „What We Do in the Shadows”
Larry David, „Curb Your Enthusiasm”
Steve Martin, „A gyilkos a házban”
Martin Short, „A gyilkos a házban”
Jeremy Allen White, „A mackó”
D’Pharaoh Woon-A-Tai, „Reservation Dogs”

A legjobb női főszereplő vígjátéksorozatban

Quinta Brunson, „Abbott Elementary”
Ayo Edebiri, „A mackó”
Selena Gomez, „A gyilkos a házban”
Maya Rudolph, „Loot”
Jean Smart, „Hacks”
Kristen Wiig, „Palm Royale”

Legjobb vígjátéksorozat

„Abbott Elementary”
„A mackó"
„Curb Your Enthusiasm”
„Hacks”
„A gyilkos a házban”
„Palm Royale”
„Reservation Dogs”
„What We Do in the Shadows”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!