Még a gonosz melegeknek is járt a köszönet az Emmy-gálán

2024. január 16. – 05:15

Még a gonosz melegeknek is járt a köszönet az Emmy-gálán
Matty Matheson és Ebon Moss-Bachrach, A mackó (The Bear) két szereplője, miután a sorozat Emmyt nyert – Fotó: Valerie Macon / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A legrangosabb tévés díjkiosztót az Utódlás és A mackó uralta, mindkét sorozat hat Emmy-díjat nyert, de a Balhé stábja is öt kategóriát húzott be. Kieran Culkin még feleségét is meglepte a köszönőbeszéddel, Jennifer Coolidge pedig nem hagyta ki, hogy A Fehér Lótusz mémjével viccelődjön. Fontos pillanata volt az estének, hogy Elton John összehozta az EGOT-ot, azaz az előadó karrierje során már Emmyt, Grammyt, Oscart, és Tonyt is kapott munkásságáért.

A néhol összecsapottnak tűnő Golden Globe-gálához képest a színész- és írósztrájk miatt januárra tolt Emmy-gála már jóval olajozottabban futott, a kínos viccelődés helyett itt az amerikai tévétörténelem nagyjainak megidézése adta a hátteret a győztesek bejelentéséhez.

A gála alatt megemlékeztek például az idén 25 éves Maffiózókról, és a Cheers, a Martin vagy a Grace klinika szereplői is a saját műsoruk díszletében adták át a díjakat. Az is kifejezetten jó megoldás volt a gála alatt, hogy a köszönőbeszédek lekeverését most nem zenére, hanem a házigazda, Anthony Anderson édesanyjára bízták: ha valamelyik nyertes túl sokáig beszélt a színpadon, akkor a közönség soraiban ülő Anderson mama azonnal felállt a székéből, hogy gyorsan lekergesse a hálálkodó színészeket vagy alkotókat.

Azt azért előzetesen lehetett sejteni, hogy a sorozatok között főleg három produkcióról fog szólni az este. A vígjátéksorozatok műfajában A mackó (The Bear), a drámák között az Utódlás (Succession), a mini- vagy antológiasorozatok kategóriáiban pedig a Balhé (Beef) díjazására lehetett számítani a színészi, írói és rendezői kategóriákban is. A kérdés így igazából az volt, hogy valamelyik kategóriában borul-e a papírforma.

Végül a Balhé stábjának remek estéje lett, mert a két főszereplő, Ali Wong és Steven Yeun is nyert, Lee Sung Jin pedig forgatókönyvért és rendezésért is bezsebelt egy-egy Emmyt. Ahogy az várható volt, a netflixes Balhé a legjobb minisorozat díját is elhozta.

A 2023-ban utolsó évadával búcsúzó Utódlás is még utoljára uralta a drámasorozat kategóriákat. A búcsúévad legemlékezetesebb epizódja (Connor esküvője) rendezői és írói díjat kapott, de a színészek közül Matthew Macfadyen, Kieran Culkin és Sarah Snook is Emmy-díjas lett. Így nem volt meglepetés, hogy végül a legjobb drámasorozatnak is az Utódlást választotta a díjakat odaítélő Televíziós Akadémia.

A legérzelmesebb köszönőbeszéd Kieran Culkiné volt, aki előbb szájon puszilta színésztársát, Brian Coxot, a színpadra érve ledobta a zakóját, majd a könnyek között elmondott beszéde végén, a helyszínen lévő feleségének, Jazz Chartonnak megüzente, hogy lehet, szeretne még egy gyereket.

Ha már köszönőbeszédek, nagyon készült a színpadi megjelenésre Paul Walter Hauser, aki a Fekete madárban (Black Bird) nyújtott alakításáért kapott Emmyt. Amikor kiszólították a színpadra, még javában csámcsogott, hogy aztán egy rímekbe szedett slammel mondjon köszönetet legközelebbi barátainak és kollégáinak.

Jennifer Coolidge sem hazudtolta meg magát, miután megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Emmyt, A Fehér Lótusz második évadának talán leginkább mémmé vált jelenetét idézte meg, amikor azzal zárt a színpadon, hogy köszöni „minden gonosz melegnek” is a díjat.

A mackó is elhozta az előzetesen a produkciónak tippelt Emmy-díjakat, Christopher Storert íróként és rendezőként is díjazták, a két főszereplő, Hollywood jelenleg két legkedveltebb sztárja, Jeremy Allen White és Ayo Edebiri mellett pedig a mellékszereplőként emlékezeteset nyújtó Ebon Moss-Bachrach is megkapta a neki járó Emmyt a sorozat első évadáért. Aztán jött a hab a tortán, a legjobb vígjátéksorozat díja A mackónak, amit a színpadon a sorozat két szereplője, Ebon Moss-Bachrach és Matty Matheson hosszú csókkal ünnepelt meg.

Azért nem mindent a fent említett három sorozat vitt, hiszen a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztorinak, A Fehér Lótusznak vagy az Abbott Általános Iskolának is összejött egy-egy Emmy, de azt azért fontos kiemelni, hogy a gálán például a Better Call Saul és a Ted Lasso záróévada is díj nélkül maradt.

Ahogy arra számítani lehetett, Elton John számára történelmi sikert hozott az este, a Dodger stadionban felvett, a Disney+ felületén élőben streamelt koncertje Emmyt nyert, ezzel az előadónak összejött a szórakoztatóipar legnagyobb elismerése, az EGOT, azaz Elton John bekerült abba a mindössze 19 fős klubba, amelynek tagjai már nyertek Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjat is karrierjük során.

Az Emmy idei jelöltjei és a kategóriák győztesei:

Legjobb drámasorozat

  • Andor
  • Better Call Saul
  • A korona (The Crown)
  • Sárkányok háza (House of the Dragon)
  • The Last of Us
  • Győztes: Utódlás (Succession)
  • A Fehér Lótusz (The White Lotus)
  • Yellowjackets

Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban

  • Jeff Bridges (The Old Man)
  • Brian Cox (Utódlás)
  • Győztes: Kieran Culkin (Utódlás)
  • Bob Odenkirk (Better Call Saul)
  • Pedro Pascal (The Last of Us)
  • Jeremy Strong (Utódlás)

Legjobb női főszereplő drámasorozatban

  • Sharon Horgan (Bad Sisters)
  • Melanie Lynskey (Yellowjackets)
  • Elisabeth Moss (A szolgálólány meséje)
  • Bella Ramsey (The Last of Us)
  • Keri Russell (A diplomata)
  • Győztes: Sarah Snook (Utódlás)

Legjobb férfi mellékszereplő drámasorozatban

  • F. Murray Abraham (A Fehér Lótusz)
  • Nicholas Braun (Utódlás)
  • Michael Imperioli (A Fehér Lótusz)
  • Theo James (A Fehér Lótusz)
  • Győztes: Matthew Macfadyen (Utódlás)
  • Alan Ruck (Utódlás)
  • Will Sharpe (Utódlás)
  • Alexander Skarsgard (Utódlás)

Legjobb női mellékszereplő drámasorozatban

  • Győztes: Jennifer Coolidge (A Fehér Lótusz)
  • Elizabeth Debicki (A korona)
  • Meghann Fahy (A Fehér Lótusz)
  • Sabrina Impacciatore (A Fehér Lótusz)
  • Aubrey Plaza (A Fehér Lótusz)
  • Rhea Seehorn (Better Call Saul)
  • J. Smith-Cameron (Utódlás)
  • Simona Tabasco (A Fehér Lótusz)

Legjobb vígjátéksorozat

  • Abbott Általános Iskola (Abbott Elementary)
  • Barry
  • Győztes: A mackó (The Bear)
  • Az esküdtszék (Jury Duty)
  • A káprázatos Mrs. Maisel (The Marvelous Mrs. Maisel)
  • Gyilkos a házban (Only Murders in the Building)
  • Ted Lasso
  • Wednesday

Legjobb női főszereplő vígjátéksorozatban

  • Christina Applegate (Halott vagy)
  • Rachel Brosnahan (A káprázatos Mrs. Maisel)
  • Győztes: Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)
  • Natasha Lyonne (Poker Face)
  • Jenna Ortega (Wednesday)

Legjobb férfi főszereplő vígjátéksorozatban

  • Bill Hader (Barry)
  • Martin Short (Gyilkos a házban)
  • Jason Segel (Shrinking)
  • Jason Sudeikis (Ted Lasso)
  • Győztes: Jeremy Allen White (A mackó)

Legjobb férfi mellékszereplő vígjátéksorozatban

  • Anthony Carrigan (Barry)
  • Phil Dunster (Ted Lasso)
  • Brett Goldstein (Ted Lasso)
  • James Marsden (Az esküdtszék)
  • Győztes: Ebon Moss-Bachrach (A mackó)
  • Tyler James Williams (Abbott Általános Iskola)
  • Henry Winkler (Barry)

Legjobb női mellékszereplő vígjátéksorozatban

  • Alex Borstein (A káprázatos Mrs. Maisel)
  • Győztes: Ayo Edebiri (A mackó)
  • Janelle James (Abbott Általános Iskola)
  • Sheryl Lee Ralph (Abbott Általános Iskola)
  • Juno Temple (Ted Lasso)
  • Hannah Waddingham (Ted Lasso)
  • Jessica Williams (Shrinking)

Legjobb mini- vagy antológiasorozat

  • Győztes: Balhé (Beef)
  • Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori (Dahmer — Monster: The Jeffrey Dahmer Story)
  • Daisy Jones & the Six (Prime Video)
  • Fleishman bajban van (Fleishman Is in Trouble)
  • Obi-Wan Kenobi (Disney+)

Legjobb női főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy tévéfilmben

  • Lizzy Caplan (Fleishman bajban van)
  • Jessica Chastain (George & Tammy)
  • Dominique Fishback (Swarm)
  • Kathryn Hahn (Apró gyönyörű dolgaink)
  • Riley Keough (Daisy Jones & the Six)
  • Győztes: Ali Wong (Balhé)

Legjobb férfi főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben

  • Taron Egerton (Black Bird)
  • Kumail Nanjiani (Isten hozott a Chippendalesben)
  • Evan Peters (Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori)
  • Daniel Radcliffe (Weird: The Al Yankovic Story)
  • Michael Shannon (George & Tammy)
  • Győztes: Steven Yeun (Balhé)

Legjobb férfi mellékszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben

  • Murray Bartlett (Isten hozott Chippendalesben)
  • Győztes: Paul Walter Hauser (Black Bird)
  • Richard Jenkins (Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori)
  • Joseph Lee (Balhé)
  • Ray Liotta (Black Bird)
  • Young Mazino (Balhé)
  • Jesse Plemons (Szerelem és halál)

Legjobb női mellékszereplő mini-, antológiasorozatban vagy tévéfilmben

  • Annaleigh Ashford (Isten hozott Chippendalesben)
  • Maria Bello (Balhé)
  • Claire Danes (Fleishman bajban van)
  • Juliette Lewis (Isten hozott Chippendalesben)
  • Camila Morrone (Daisy Jones & the Six)
  • Győztes: Niecy Nash-Betts (Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori)
  • Merritt Wever (Apró gyönyörű dolgok)

Legjobb forgatókönyv vígjátéksorozatban

  • Barry – Bill Hader
  • Győztes: A mackó – Christopher Storer
  • Az esküdtszék – Mekki Leeper
  • Gyilkos a házban – John Hoffman, Matteo Borghese, Rob Turbovsky
  • The Other Two – Chris Kelly, Sarah Schneider
  • Ted Lasso – Brendan Hunt, Joe Kelly, Jason Sudeikis

Legjobb forgatókönyv drámasorozatban

  • Andor – Beau Willimon
  • Bad Sisters – Sharon Horgan, Dave Finkel, Brett Baer
  • Better Call Saul – Gordon Smith
  • Better Call Saul – Peter Gould
  • The Last of Us – Craig Mazin
  • Győztes: Utódlás – Jesse Armstrong
  • A Fehér Lótusz – Mike White

Legjobb forgatókönyv mini-, antológiasorozatban vagy tévéfilmben

  • Győztes: Balhé Beef – Lee Sung Jin
  • Fire Island – Joel Kim Booster
  • Fleishman bajban van – Taffy Brodesser-Akner
  • Prey – Patrick Aison, Dan Trachtenberg
  • Swarm – Janine Nabers, Donald Glover
  • Weird: The Al Yankovic Story – Al Yankovic, Eric Appel

Legjobb rendezés drámasorozatban

  • Andor – Benjamin Caron
  • Bad Sisters – Dearbhla Walsh
  • The Last of Us – Peter Hoar
  • Utódlás – Andrij Parekh
  • Győztes: Utódlás – Mark Mylod
  • Utódlás – Lorene Scafaria
  • A Fehér Lótusz – Mike White

Legjobb rendezés vígjátéksorozatban

  • Barry – Bill Hader
  • Győztes: A mackó – Christopher Storer
  • A káprázatos Mrs. Maisel – Amy Sherman-Palladino
  • The Ms. Pat Show – Mary Lou Belli
  • Ted Lasso – Declan Lowney
  • Wednesday – Tim Burton

Legjobb rendezés mini-, antológiasorozatban vagy tévéfilmben

  • Győztes: Balhé – Lee Sung Jin
  • Balhé Beef – Jake Schreier
  • A Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori – Carl Franklin
  • A Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori – Paris Barclay
  • Fleishman bajban van – Valerie Faris, Jonathan Dayton
  • Prey – Dan Trachtenberg

Legjobb talk show

  • Győztes: The Daily Show With Trevor Noah
  • Jimmy Kimmel Live!
  • Late Night With Seth Meyers
  • The Late Show With Stephen Colbert
  • The Problem With Jon Stewart

Legjobb reality vetélkedő

  • The Amazing Race
  • Győztes: RuPaul’s Drag Race
  • Survivor
  • Top Chef
  • The Voice
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!