A számítógépes játékok megjelenésével sokan temették a klasszikus társasjátékokat, főként, amikor az internet már azt is lehetővé tette, hogy akár több százan, egymástól távolról játsszanak együtt. Ki akarna fakockákat rakosgatni egy táblán, ha full HD felbontásban apríthat orkokat a barátaival közösen, anélkül hogy fel kellene állnia az asztalától? Mint kiderült, nagyon sokan. A társasjátékok sok olyan élményt kínálnak, amit a számítógépes játékok nem vagy csak korlátozottan tudnak nyújtani. Egyfelől ott van a taktilis élmény, jó érzés a figurákat kézbe venni, rakosgatni, és teljesen más a szociális interakció is, ha egy asztalnál ülünk együtt, mint amikor a headseten keresztül beszélgetve kapcsolódunk.
Végül az is fontos, hogy a társasjátékok szabályai rendszerint át- és beláthatók, így jobban lehet a stratégián gondolkodni bennük, míg a számítógépen jellemzően nagyobb szerep jut a reflexeknek és az ügyességnek. Vannak olyan társasjátékok is, amelyek első pillantásra akár számítógépes játékok is lehetnének, aztán amikor játszunk velük, kiderül, hogy mennyire más élmény a figurákat rakosgatni, mint az egeret tologatni.
Várvédő
Az After the Empire egy klasszikus, sok számítógépes játékból ismert formát ültet át az ebédlőasztalra: a bázisépítést. Kezdetben egy kis deszkavárunk van meg pár katonánk, ezt kell minél hatalmasabb erődítménnyé fejlesztenünk. A fejlesztést a jól megszokott módon tudjuk megtenni: van pár munkásunk, akiket lerakhatunk a kőbányába, kaját szerezni, építkezni. A helyek többsége közös, ha valaki odamegy, akkor elfoglalja a többiektől, de vannak a saját táblánkon is munkahelyek, oda bármikor mehetünk.
Az erőforrásokon kívül tudunk menekülőket is felfogadni, akik aztán mindenféle bónuszokat adnak, és specializált épületeket is építhetünk, ami pedig a munkásainknak nyithat meg új lehetőségeket. Ahhoz, hogy a várunk ellen tudjon állni a támadásoknak, elsődlegesen katonákra lesz szükségünk, valamint arra, hogy a várat fejlesszük. A deszkát kőre cserélhetjük, és a sarkokra tornyokat helyezhetünk. Ez a játék leglátványosabb része, mert a falakat, bástyákat nem kártyák mutatják, hanem jókora makettek, a vár valóban kinő a földből a szemünk láttára.
Minden kör végén támadók érkeznek, akik elpusztítják a falvakat, megpróbálják lerombolni a falakat, és ha bejutnak várba, ott is harcolnak a katonákkal. Hogy hány támadó érkezik, attól függ, hogy mennyi pénzünk van, ráadásul akinek a legtöbb pénze van, az még további támadókra is számíthat. Mivel a játék végén az nyer, akinek a legtöbb pénze van, az sem éri meg, ha direkt nem gyűjtjük az aranyat, hogy megússzuk az inváziót. Ha a támadók bejutnak a várba, és legyőzik a katonákat, akkor elvesztjük a pénzünk jó részét – sovány vigasz, hogy a következő körben kárpótlásként kapunk egy plusz munkást. A játék hét fordulón át tart, a végén pénzt kapunk azután is, hogy hány menekülőt fogadtunk be és hány épületet építettünk fel.
Az After the Empire nagyszerű élmény azoknak is, akik számítógépes játékokhoz szoktak, és azoknak is, akik a táblás játékokra esküsznek. Összetett, de pont annyi szabály van benne, hogy átlátható legyen, tudjunk stratégiát felépíteni, sőt még arról is legyen benyomásunk, hogy a többiek mire készülnek. A várépítés pedig előcsalogatja mindenkiből a hatéves gyereket, pontosan olyan boldogság a falakat és a tornyokat pakolgatni ötvenévesen is, mint akkor volt.
Amatőr csillagászok kíméljenek!
Az X bolygó nyomában annyira videójáték-szerű, hogy kell is hozzá egy számítógép vagy mobiltelefon. A játéktáblán az égbolt látható szektorokra osztva, itt kell tudósok bőrébe bújva megtalálnunk a titokzatos X bolygót. Az egyes szektorokban mindenféle lehet, üstökös, aszteroida, törpebolygó, ilyesmik, ezek elhelyezkedésére ismerünk pár szabályt már a játék elején (például hogy a gázfelhők egyik oldalán mindig egy üres szektor van, vagy hogy az aszteroidák csoportokban vannak). A játék kezdetén mindenki kap pár információt az apptól, amit csak ő tud. Amikor sorra kerülünk, kutathatunk valamilyen dolog után több szektorban. A kutatás eredményét az app adja meg, de csak nekünk. Minél kevesebb szektort néztünk át, annál többet lépünk előre a táblán, ez azért fontos, mert mindig az lép, aki leghátul van. Azt is választhatjuk, hogy újabb szabályokat akarunk megtudni, és a játék során kétszer arra is lehetőségünk van, hogy egy szektorról pontosan megtudjuk, mi van benne.
Ahogy lépünk előre, az is változik, hogy éppen melyik szektorok láthatók az égbolton. Egyes körökben lehetőségünk van arra is, hogy sejtéseket publikáljunk. Ez annyit tesz, hogy lerakunk egy jelzőt, amivel megtippeljük, hogy mi van egy adott szektorban. Ezeket az elméleteket egy idő után kiértékeljük, és kiderül, igazunk volt-e. Ha valaki úgy érzi, már eleget tud, megpróbálhatja megtippelni az X bolygó helyét, de a telitalálathoz azt is tudnunk kell pontosan, hogy a vele szomszédos szektorokban mi van. Amint valaki sikerrel jár, vége a játéknak, de még a többiek is találgathatnak egyet, és az összes sejtést kiértékeljük. Az nyer, aki a legtöbb pontot szedte össze a sejtésekből és persze az X bolygó megtalálásából, vagyis nem feltétlenül az lesz a győztes, aki elsőnek akadt rá.
Maga a játék első pillantásra egy rettenetesen összetett szúdokunak tűnik, de sokkal több annál. Nem csak arról van szó, hogy lényegesen több a szabály – az app nélkül nem is lehetne mindre figyelni –, azzal, hogy a játék során egyre többet tudunk meg a szabályokról, teljesen más lesz a dinamikája a játéknak. Izgalmas adalékot adnak az elméletek is: nemcsak arra megy ki a dolog, hogy egy nagy rejtvényt megfejtsünk, hanem közben sok kisebbet is meg kell oldanunk. A dedukciós játékok között azért is érdekes az X bolygó, mert bár első pillantásra úgy tűnik, hogy egymás mellett játszanak a játékosok, nagyon is megéri odafigyelni a többiekre. Ha tudjuk, hogy valaki főleg üstökösöket keresett, és aztán látjuk, hogy publikál egy sejtést, érdemes lehet nekünk is odarakni a kis üstökösjelzőnket. A hibás sejtésért nem olyan nagy a büntetés, ha meg bejön, mi is kapunk egy csomó pontot.
Hiába kell hozzá egy app és gondolná azt az ember, hogy ez akár gépen is elmehet, ez nincs így. Nem véletlen, hogy a szúdokut és a keresztrejtvényt is szívesebben csinálja az ember papíron, mint képernyőn. Más a monitort bámulni, és más saját kis jegyzetlapunkon töprengeni azon, hogy hol mi lehet. Ezekkel együtt igazán különleges és gördülékeny játékot kapunk, amiben a logikáé a főszerep, nem kell aggódnunk, hogy egy rossz kockadobás miatt nem nyerünk.
Fékezett habzású szerepjáték
A számítógépes játékok között nagyon hamar megjelentek azok, amiket a népszerű Dungeons and Dragons és társai után szerepjátékoknak neveztek. Ezekben a játékokban persze klasszikus értelemben vett szerepjátszás nem sok volt, jellemzőn egy csapatnyi kalandozóval kellett bennük végighentelni valamilyen labirintust. Mára sokat fejlődött a műfaj, de nem véletlen, hogy az offline szerepjáték is virágzik, semmi nem tudja pótolni azt az interakciót, amit egy asztal körül ülve, közösen lehet megélni. A Papírkazamaták nem is próbálkozik azzal, hogy a karaktereink személyiségével törődjünk, a korai számítógépes játékokhoz hasonlóan átvesz pár külsőséget a szerepjátékokból, hogy aztán apríthassuk a szörnyeket.
Egy „felírós” játékról van szó, ami azt is jelenti, hogy tulajdonképpen akárhányan játszhatják. Az előttünk levő lapon van a labirintus, benne a szörnyek és a kincsek, ezen kell minél több pontot begyűjtve végigverekednünk magunkat. Minden körben dobunk hat kockával, ezekből kell hármat kiválasztani, amiket felhasználunk. A kockákkal fejleszthetjük a hőseinket (a négy klasszikus fantasykaraktert: harcos, pap, varázsló, tolvaj), szerezhetünk varázstárgyakat vagy mozoghatunk a labirintusban. Az egyes szobákban szörnyek vannak – amiket a megfelelő szintű karakterek tudnak legyőzni –, és persze csapdák meg kincsek. Három főszörny is van a labirintusban, ezekhez el kell jutnunk, és itt a harcban az összes karakterünk erejére szükség van. Itt lesz fontos, hogy az összes játékos közül ki a legerősebb, mert az kap extra jutalmat a főgonosz kiiktatásáért. A varázstárgyak mindenféle bónuszokat adnak, aki okosan tervezi meg, hogy melyiket mikor szerzi meg, és használja, nagyot kaszálhat.
A Papírkazamaták nem újítja meg a felírós játékok műfaját, de sokkal tematikusabb, mint akár a Köszöntünk álmaid városában vagy a Kartográfusok, nem kíván akkora befektetést pénzben és időben, mint a Hadrianus fala, de azért összetettebb, mint a Vasútvonal. Gyorsan megtanulható, rövid, és a különféle főgonoszok és labirintusok még egy kis történetkévé is összeállnak. Könnyed és jó szórakozás lehet azoknak is, akik a D&D-t és azoknak is, akik az Elder Scrollst preferálják. És még azoknak is, akik csak egy jópofa felírós játékkal játszanának.
A játékokat a Gémklubtól kaptuk kipróbálásra.