Zuckerberg már az Elon Musk elleni meccsének dátumát is kitűzte

2023. augusztus 7. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

A beszéd, a vita és az értelem ugyancsak abból a tényből nyerik el jelentésük egységét, hogy az erőszak korlátozására tett kísérletként foghatók föl. Az erőszak, amely beszél, már olyan erőszak, amely önigazolásra törekszik: az erőszak, amely az értelem terébe helyezi magát, s amely már tagadni kezdi magáról, hogy az volna, ami.

Az irodalomelmélet klasszikusa, Roland Barthes biztos nem írt volna ilyen körmondatokat, ha szemtanúja lehetett volna korunk legnagyobb szájkaratemeccsének, melyet már hetek óta vív lankadatlan elszántsággal Elon Musk és Mark Zuckerberg. A két techmilliárdos ugyanis a beszédet pont nem az erőszakot féken tartó hálóként szövögeti, hanem pont ellenkezőleg: posztjaikkal az erőszakba vetett hitet táplálják, miszerint mindketten készek az értelem teréből az erőszak terébe pattanni, és szerteágazó üzleti konfliktusaikat elintézik egy kompromisszummentes bunyóval. De közben az erőszak mégiscsak megmarad egy tízmilliós nézettségű Mónika-show szintjén, és nehéz elhinni, hogy a konfliktus valóban ki fog csúcsosodni egy konkrét, mano a mano összecsapásban.

A virtuális küzdelem első kizame cukiját még júniusban indította a Twitter (ma már: X) vezetője, amikor egy MMA-meccsre hívta ki a Meta főnökét – miközben saját bevallása szerint csak halvány fogalmai voltak arról, hogy mi is az az MMA. A kevert harcművészetekbe évekkel ezelőtt belepistult Zuckerberg erre Habib Nurmagomedov Conor McGregorhoz intézett, mémmé nemesedett üzenetével válaszolt:

Küldd a helyszínt!

Musk el is küldte a helyszínt: a világ vezető ketrecharcszervezete, a UFC Las Vegas-i miniarénáját. De közben nyitott is egy óriási zárójelet, amikor Zuckerberget igyekezett egy konkrét faszméregető versenybe is berántani.

Azután eltelt néhány hét, és vasárnap mégis visszatért az eredeti tervhez, és bejelentette, hogy a bunyó terve továbbra is áll, a Twitteren lesz majd élő közvetítés róla, aminek a bevételét veterán katonákat segítő jótékonysági szervezetek kapják. Erre Zuckerberg szintén vasárnap azzal vágott vissza, hogy Musk platformja nem elég megbízható, szemben az ő anti-Twitterével, az érdektelenséggel küszködő Threadsszel. De a Meta-tulajdonos leszögezte, hogy ő akármikor kész kiskesztyűt húzni, és Musknak már elsőre is az augusztus 26-át javasolta. Mondjuk Zuckerberg már kételyeit is kifejezte, hogy egyáltalán létre fog-e jönni a találkozó.

A „meccs” körüli médiafelhajtás máris lekörözte a 2018-as Mayweather–McGregor-bokszmeccsét: MMA-sztárok ajánlották fel segítségüket Musk, illetve Zuckerberg felkészítésére (utóbbi mondjuk eleve megengedheti magának, hogy a világ legjobb küzdősportolóival edzhessen), a UFC pedig gyorsan piacra dobta a meccs „hivatalos” pólóját.

Musk csak a rozmárstílusban bízhat

Akármennyire virtuális eseményről is van szó, mégsem lehet megkerülni az esélylatolgatást.

Elon Musk vagy 15 centivel magasabb, és legalább 25 kilóval nehezebb riválisánál, és korábban ki is fejtette, termetével, azaz a „rozmárstratégiával” akar győzni: ráfekszik ellenfelére, és kilapítja. Azonban a dél-afrikai származású milliárdos már 52 éves, miközben Zuckerberg csak 39, így nem kizárt, hogy Musk más amatőrökhöz hasonlóan egyszerűen kipurcan a nagy igyekezetben, és nem ellenfele, hanem saját kondija győzi majd le.

Ráadásul a Facebook-alapító tényleg edzésben van. Saját elmondása szerint 2020-ban kezdett el a földharcra specializálódott brazil jiu-jitsuval (BJJ) foglalkozni, de videói alapján néha ütéseit és rúgásait is csiszolja magánedzőkkel. Saját oldalára posztolt videói alapján el kell ismerni, hogy egész összeszedetten mozog, nemrég egy kaliforniai regionális földharcversenyen is győzni tudott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!