Elon Musk ketrecharcra hívta ki Mark Zuckerberget, ő meg elfogadta

2023. június 22. – 12:00

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk a napokban Twitteren ketrecharcra hívta ki a Meta alapítóját, Mark Zuckerberget, aki screenshotolta a tweetet, és válaszolt rá: „küldd a helyszínt”. Musk el is küldte: „Vegas Octagon”, írta, amiben UFC mérkőzéseket szoktak tartani.

A BBC-nek a Meta szóvivője csak annyit mondott: „a sztori magáért beszél”.

Az 52 éves Musk egyébként azt is leírta, hogy a kedvenc harcmódja a Rozmár, ez annyit tesz, hogy ráfekszik az ellenfelére, és nem csinál semmit. Azt is bevallotta, hogy szinte soha nem edz, maximum akkor, amikor a levegőbe dobálja a gyerekeit játék közben.

A 39 éves Zuckerberg ugyan anyukája nyomására középiskolában a birkózás helyett a vívást választotta, de 2020-ban elkezdett a földharcra specializálódott brazil jiu-jitsuval (BJJ) foglalkozni, ezzel párhuzamosan az ütéseit és rúgásait is elkezdte csiszolni. Saját oldalára posztolt videói alapján egész összeszedetten mozog, nemrég egy kaliforniai regionális földharcversenyen is győzni tudott. Zuckerberg a becsődölni látszó metavarzum-projektjét többek között egy UFC-világbajnokkal népszerűsítette, és megengedheti magának, hogy a BJJ és az MMA legnagyobb klasszisaitól vegyen magánórákat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől