Pottyondy a Nagy Ervin–Rákay-csörtéről: A szardobálásban a nyertes is büdös lesz

2023. június 13. – 15:47

Másolás

Vágólapra másolva

Ha azt gondolta a múlt héten, hogy a megszólított Sárosdi Lilla színésznő megszólalásával véget ér az a vita, ami Nagy Ervin (született Nagy Ervin) és Rákay Philip (született Rákay Kálmán) közt folyik, hát nagyot tévedett.

Eljött ugyanis a kedd, amikor Pottyondy Edina 16 perces, humorral szabdalt összefoglaló-monológot adott a sztoriról. (Aki nem lenne képben, Rákay kiosztotta Nagyot, mert a tanártüntetésekkor szerepet vállalt. Rákayt csivavához hasonlította Nagy, amire 11 pontos választ kapott, ez megihlette Gryllus Dorkát. Rákay nem bírt veszteg maradni, neki is üzent.)

Tartózkodnánk attól, hogy Pottyondy megszólalásáról percről-percre formátumban tudósítsuk, de fontos gondolata volt, amikor felsorakoztatta az Orbánhoz hű művészeket (Jankovics Marcell, Vidnyánszky Attila, Szörényi Levente, Demjén Ferenc stb), akiktől több lett a kultúra, és hát ebben a szűk halmazban Rákay nem kapott helyet, rá úgy tekintett, mint aki csak a közpénzt szivattyúzta el. A Schilling-Sárosdi házaspárról megjegyezte, hogy legalább nem közpénzen kezdtek új életet. (Rákay őket árufeltöltőnek titulálta.)

„A szardobálás olyan műfaj, ahol a nyertes is büdös lesz a végén” – állapította meg Pottyondy mintegy összegzésként, igazságtételként.

Dés László zeneszerző a Megbeszéljük című rádióműsorban (ezt a 24.hu szúrta ki) afelé vitte el a Nagy–Rákay-vitát, hogy az Orbán-kormány kultúrharcának tünete és jelképe is lehetne, hogy Rákay azért bírálta a színészt, mert kiállt a tanárok mellett.

„Rendkívül tehetségtelen és valószínűleg nem okos pali” – jellemezte Rákayt. A Schilling-Sárosdi házaspár előtt pedig fejet kell hajtani, mert ők terjesztik a magyar kultúrát a világban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!