Krémesebb? Jobb? Rosszabb? Rávetettük magunkat az első csomag új Pilóta kekszre

Mióta megtudtam, hogy újra gyártják a Pilóta kekszet, megszállottan járom a boltokat, hátha találok valahol egy csomaggal. Nem mintha szeretném, sokkal jobb belőle a házi verzió, de milyen világ az, amiben nem lehet kapni Pilóta kekszet? Az utóbbi egy hétben bármerre jártam, berohantam az utamba eső kis vietnámiba, éjjel-nappaliba, szupermarketbe, majd szomorúan pattantam le a vaníliás karikás, piskótatalléros pultokról – ugyanaz a név és csomagolás, más termék. Leleményes kolléganőm viszont egy kisboltban talált pár csomaggal, nem olcsón, 850 forintért csomagonként. (Összehasonlításképpen: vele majdnem egy árban van ugyanennyi Oreo és Hit, illetve ebből az összegből vehetünk akár két zacskó sima Győri kekszet is.) Rögtön hozott is a szerkesztőségnek, hogy megkóstolhassuk újra a hosszú, ínséges hiányidőszak után.

A szerkesztőség lelkesedése erősen kétpólusú volt: úgy tűnik, legalább annyian gyűlölik, mint ahányan imádják gyerekkorunk ikonikus édességét.

„A pilóta keksz fogyasztásának konkrét ceremóniája van: az igazán ínyencek szétszedik, először megeszik a világos kekszet (nyamm), aztán leeszik a kakaósról a masszát (nyamm-nyamm), végül, mintegy jutalomfalatként, elrágcsálják a kakaós keksz darabot is (nyamm-nyamm-nyamm)” – mondja egy rajongó. Ezt a szétválasztós fogyasztási módot sokan mások is osztják, de ez ellentmond azoknak a véleményével, akik szerint a három réteg együttese hozza az eredeti és utánozhatatlan Pilóta-élményt.

A gyűlölködők tábora szerint csak a nosztalgia beszél azokból, akik szerint a Pilóta finom. Sokan értettek egyet kollégánkkal, aki szerint egy „szánalmas szocialista retro jelenség, miközben a nyolcvanas évek összes édessége borzalmas pilótakekszestül, télifagyistul, utasellátóstul”. Hozzá hasonló módon a korszakot hibáztatja, aki szerint „az maga a szocializmus: egy száraz, vastag keksz, közte ehetetlen kemény krémmel.”

Más így jellemzi: „borzasztó, a keksz része még elmenne, de a krém konkrétan (gyenge minőségű) kakaópor, cukor és margarin keveréke.” Még érzékletesebb az a vélemény, amely szerint „a szemgolyóimból az összes csarnokvizet leszívja, olyan száraz.”

Olvasóinkból is óriási érzelemhullámokat váltott ki a pilótahiány, sokan írták nekünk, hogy a hozzá hasonló szerkezetű Oreo semmit sem ér, sőt, a legtöbb vélemény szerint a régi Pilóta keksz sokkal jobb minőségű volt, mint a mostaniak. Sőt: az eredeti recept nem is ugyanolyan volt, mint a hiány előtti időszakban kapható tallérok, hiszen piskóta alapra jött a krém, majd azon volt egy kakaós keksz.

Mindenkinek van valamilyen fontos emléke erről az édességről:

• Mindig is imádtam és hülyének néztem, aki szerint a vaníliás karika finomabb. Amikor először megláttam, hogy mások az Oreóért lelkendeznek, aminek csak a reklámja jobb, nem értettem, szerintem egész Amerika meggondolná magát, ha megkóstolná a Pilótát.
• Az első emlékem a Pilóta kekszről abból az időszakból van, amikor gyerekkoromban a '90-es években a Családi ABC nevű bolt kínálatában kétféle édesség tűnt érdekesnek. Az egyik az „űrös bonbon” volt, aminek a csomagolása egy fantasztikus fotó volt a Tejútrendszerről. Hetekig nyaggattam anyámékat, hogy vegyék meg nekem, azt reméltem, visszaad valami fílinget a kedvenc sci-fi filmjeimből. Elegük lett a nyaggatásból, megvették, én meg óriási várakozásokkal kibontottam, de azonnal padlóra kerültem, mert a rohadt nagy csomagolásban csak pár darab csúf, nyamvadt bonbon ficergett. Az ABC-ben a másik sláger a Pilóta keksz volt, ami a bonbonnál sokkal értékelhetőbb élményt nyújtott.
• Először egy egészen korai tapintásélmény ugrik be róla, nagyon érdekesnek találtam az érdes felületét, a három az egyben szerkezet gazdag, nagy élményt ígért. Az első harapásnál azonban diszkomfort-érzetet okozott a rétegek szétesése, mindig azonnal leesett belőle egy darab. Ízre nem emlékszem, csak a fojtogatóan száraz állagra, amire azonnal szörpöt kellett inni.
• Nem voltam nagy Pilóta kekszes, de amikor hiánycikk lett, akkor állandóan azt akartam enni.
• Nekünk ezt gyerekkorunkban luxustermékként adta Anyukánk, úgy, mint egy különleges dolgot.

Többen reménykedtek benne, hogy az újragyártásnál majd változik a recept is, talán visszatér majd gyermekkoruk igaz kedvencének íze és állaga.

Ezért aztán rávetettük magunkat az első csomagra, hátha változott a megszokott Pilóta.

A véleményeket ellentétes szenvedélyek táplálták. Egyik kollégánk előbb szétfűrészelt egy darabot, majd úgy döntött, mégsem kóstolja meg. „Vágás közben megcsapott ez a rossz minőségű csokiszag, ezért meggondoltam magam” – magyarázta.

• Jó értelemben porhanyósabb, és mintha valamivel több vaníliaaromát éreznék benne.
• Igazából az elemek egyenként igénytelenek, de van benne valamilyen kohézió, ami összehozza.
• Külön is van íze az elemeknek, de ha belőlük trutymák lesz a szádban, az az igazi. Ez egy igazi állagétel.
• Szerintem sokkal szárazabb, mint volt, szöszölősebb.
• Jó, hogy sós.
• Egy kicsit rosszabb, mint volt. Így is enni fogom.
• A krém magában nagyon gagyi, de a kekszekkel elmegy. Ha lenyalod, ehetetlen.
• Egy ülésben megettem egy egész csomagot, csodálatosan finom volt, halványan kiéreztem – a korábbinál jobban – a keksz tésztájában azt a picike sót, ami minden süteménybe kell, a csokiréteg pedig szerintem krémesebb és vastagabb kicsit, mint korábban.

A gyerekkori ízélmények okozta nosztalgiát egyik pilótagyűlölő kolléga foglalta egy popkulturális vonatkozással a legjobban össze: „A Rick és Mortyban van az, amikor a nosztalgikus érzést kiszedik Rickből, beleteszik egy piskótába és ezt etetik a többi alternatív valóság Rickjével, hogy egy konstans nosztalgiaérzetet hozzanak létre. Na, ez kicsit ugyanez, a 80-as évek nosztalgiáját rakják a krémbe és a kekszbe a Pilótában. És te ezt megeszed.”

Van, aki reálisan látja, hol a Pilóta keksz helye az életünkben: „Most, több hónap szünet után megkóstoltam a frissen gyártott Pilóta kekszet, és... tulajdonképpen... semmi nem történt. Nem kell mindig csodát várni, nincs mindig misztérium. Finom? Nyilván nem. De jó rágni, ropog, édes, és felküldi a vércukorszintemet, amitől egy pár percig faszábban érzem magam, és kellemes bágyadtsággal nézek bele a szürke szerdai délelőttbe.”