Kitört a botrány, miután az egyik legnépszerűbb kártyajátékban feketeként ábrázolták Aragornt

2023. május 31. – 18:51

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év sem telt el azóta, hogy A Hatalom Gyűrűi miatt Tolkien-rajongók tízezrei akadtak ki azonnal a fekete bőrű szereplőkön, de máris itt van a következő hasonló botrány, a hét elején ugyanis kiderült, hogy a Magic: The Gathering nevű kártyajáték hamarosan érkező, A Gyűrűk Urán alapuló kártyaszettjében fekete bőrrel fogják ábrázolni Aragornt, a könyvek egyik legismertebb szereplőjét.

A kártyajáték mögött álló Wizards of the Coast azonban egy blogbejegyzésben jelezte, az ehhez hasonló változtatások teljesen szándékosak, és a jogtulajdonos Middle-earth Enterprises beleegyezésével történtek. Mint írták, úgy gondolják, hogy A Gyűrűk Urához hasonlóan nagyszerű művészeti munkák értékét csak növeli, ha több oldalról közelítik meg őket, és azt is hozzátették, hogy a tervezés során az volt a céljuk, hogy egy sokszínű, modern interpretációt hozzanak létre. Aragorn új dizájnja legalább egy kártyán biztosan szerepel is majd, ezen Arwen oldalán lesz látható.

A Twitterre kitett poszt azonnal parázs vitát robbantott ki arról, hogy okés-e így ábrázolni a karaktert, akit a Peter Jackson-féle trilógia óta alighanem mindenki a fehér bőrű Viggo Mortensennel azonosít, és aki Tolkien szövegei alapján a legtöbb númenorihoz hasonlóan világos bőrű volt. Tolkien egyébként egy levelében írt arról, hogy a númenoriakat leginkább az egyiptomiakhoz lehet hasonlítani, de a kontextus alapján valószínűleg ezzel nem a bőrszínre utalt – konkrétan nem is említette –, és hát a netflixes Kleopátra miatt kirobbant botrány arra is rámutatott, hogy az egyiptomiak bőrszíne eleve vitatott téma.

A rengeteg dühös (és az elmúlt napokban rendre elrejtett) hozzászólások mellett egyébként olyanok is voltak, akik üdvözölték a döntést, és volt, aki arra is rámutatott, hogy A Gyűrűk Ura legelső, 1978-as adaptációjában is színes bőrűként ábrázolták a karaktert, azaz nem ez lesz az első alkalom, hogy ilyesmi történik. Arról, hogy tényleg blaszfémia-e színes bőrű karaktereket rakni a Tolkien által megálmodott világba, A Hatalom Gyűrűi megjelenése előtt ebben a cikkben írtunk részletesen.

A Magic: The Gathering új szettje egyébként a most kirobbant botrány mellett azért is érdekes, mert az Egy Gyűrűnek összesen négyféle verzióját lehet majd megtalálni, de az utolsóból, amelyen a fekete beszédet használva, tengvar írással szerepel a szöveg, csak egyetlen darab lesz. A különféle sportkártyák és a Pokémon-kártyák mellett a Magic: The Gathering kártyáinak ritkább darabjai is elképesztő összegekért szoktak elkelni.

Két éve több mint félmillió dollárt fizettek egy kifogástalan állapotú, alfa kiadású Black Lotusért, de vannak, akik szerint a számozott Egy Gyűrű lehet az első olyan lap, ami átlépheti a millió dolláros álomhatárt. Feltéve, hogy megtalálják, mert több mint valószínű, hogy a potenciálisan ezt tartalmazó gyűjtői pakkok jelentős részét a kártya ígérete miatt sosem fogják kibontani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!