Több mint 91 millió forinton áll a licit egyetlen Magic: The Gathering-kártyalapért

2021. január 23. – 13:22

Több mint 91 millió forinton áll a licit egyetlen Magic: The Gathering-kártyalapért
Forrás: Christopher Rush / Wizards of the Coast

Másolás

Vágólapra másolva

Sokak számára meglepőnek hangozhat, de a Magic: The Gathering nevű kártyajáték manapság talán népszerűbb, mint korábban valaha, nem kis részben azért, mert az Arena nevű digitális kiadás sikeresen ültette át a kártyázást az online térbe. Ez pénzügyileg is hozzáférhetőbbé is tette a játékot, de ettől még mindig rengeteg pénzt el lehet költeni rá, akár a videójátékról, akár a klasszikus papíralapú verzióról van szó.

Ez hatványozottan igaz akkor, ha ritka kártyákat akar venni valaki, a legritkábbak pedig hajmeresztő összegekért kelnek el, tavaly például 250 ezer dollárt fizettek egy kifogástalan állapotú, alfa kiadású Black Lotusért.

Ezt most röhögve lökheti le a trónról egy másik Black Lotus, ami csak abban különbözik az eddigi rekordertől, hogy a tokján ott virít a kártyán látható képet megfestő művész aláírása is. Az eBayen árverésre bocsátott kártyáért jelenleg 310 500 dolláron, vagyis durván 91 millió forinton áll a licit, de simán lehet, hogy még ennél is drágábban kel majd el.

A Magic: The Gathering születésének idején sok olyan kártya volt, ami a nem túl alapos tesztelés miatt szélsőségesen nagy játékerőt képviselt. A csúcson az ún. Power Nine-nal, ez kilenc olyan lap, amelyek teljesen a feje tetejére állították a játékot. A Black Lotus pedig talán még ezek közül is kiemelkedett: a három ingyen manát biztosító kártya bármilyen paklit automatikusan sokkal erősebbé tudott tenni, akár olyan kivédhetetlen, azonnali győzelmet hozó kombókat is lehetővé tett, amiket az ember még azelőtt kijátszik, hogy az ellenfél az első lapját letenné.

Így aztán nem volt meglepő, hogy a legtöbb versenyszerű formátumban betiltották ezeket a lapokat, mára kizárólag a Vintage nevű szabályrendszerben játszhatók, és ott is egyre van korlátozva a számuk a megszokott négy helyett. A gyűjtők szemében ugyanakkor a játék történetének legjobb kártyájaként így is rendkívül értékes,

  • egyrészt mert csak az első három kiadásban – alfa, béta, illetve az ún. unlimited, ami utóbbinak fehér szegélyes változata volt – nyomtatták,
  • másrészt meg mert a kiadó Wizards of the Coast azon kártyák listájára tette, amelyekből soha nem nyomtat új kiadást.

A legértékesebbek nyilván az alfa szett Black Lotusai, ezen belül főként az állapot számít döntő faktornak, elvégre már bő 25 éve jöttek ki ezek a kártyák a nyomdából. A mostani aukcióban a többek közt kártyák értékelésével is foglalkozó PSA besorolása alapján egy Gem Mint, vagyis gyakorlatilag tökéletes állapotú, érintetlen kártyáról van szó, ami nem kis szó egy olyan kártya esetében, ami 1993 augusztusában került forgalomba.

Ilyen állapotú kártyákból rettentően kevés maradt fenn, ami eleve felveri az árukat, de a mostani aukció azért is különleges, mert a kártya tokján rajta van Christopher Rush aláírása is, aki a Black Lotus képét festette (az illusztrátor egyébként 2016-ban elhunyt, szóval ilyen dedikált példányok már soha többet nem fognak születni). Ennek fényében annyira talán nem meglepő, hogy a január 17-én 0,99 dolláros áron kezdődött aukció még aznap 300 ezer dollár fölé kúszott, mostanra több kamulicit eltávolítása után éppen 310 500 dolláron áll, és simán lehet, hogy a hátralévő négy napban még feljebb is kúszik majd.

Forrás: PWCC Marketplace / YouTube

Első ránézésre az egész nagyon furcsának tűnhet, de a Magic, illetve más gyűjtögetős kártyajátékok relikviáinak értéke az utóbbi években folyamatosan nőtt. A Pokémon kártyajáték népszerűsége például tavaly hirtelen kilőtt, miután egyre több streamer kezdett el ritka kártyacsomagokat bontogatni a Twitchen, ez pedig abban csúcsosodott ki, hogy valaki 408 ezer dollárt, vagyis majdnem 120 millió forintot fizetett ki egy lezárt doboz első generációs Pokémon-kártyáért. Összehasonlításképp: két évvel korábban ugyanezért még csak 56 ezer dollárt kellett fizetni.