Vérprofi televíziósnak tartják magukat a TV2 bulváros propagandájának arcai

2023. április 6. – 16:07

Másolás

Vágólapra másolva

Videós mélyinterjút készített a Blikk.hu a kormánypárti propagandagépezet két legismertebb arcával, Marsi Anikóval és Gönczi Gáborral, írja a 444. A TV2 Tények című műsorának két műsorvezetője 40 perces terepet kapott a bulvárlap videós munkatársaitól arra, hogy kifejtsék:

ők bizony „vérprofi televíziósok”.

Ebben semmi különös nem lenne, hiszen mindketten már 1997 óta az iparágban dolgoznak: míg Marsi a Fókusz egyik első műsorvezetője, Gönczi a bulvármagazin egyik első riportere volt az RTL Klubon. Marsi aztán egy időre feladta a tévézést, és akkori férjével, Palik Lászlóval Spanyolországba költözött, Gönczi pedig a Fókusz arca lett.

Aztán jött Andy Vajna, aki megvette a TV2-t, és maga mellé vette Kökény-Szalai Vivien Story-főszerkesztőt – aki kitalálta, hogy az addig is erősen bulváros Tények című hírműsorból véres propagandát csinálnak. Elég csak belenézni bármelyik műsorba: felkavaró riportok gyilkosságokról és balesetekről, összefűzve a kormánypárt dicsőítésével, az ellenzék lejáratásával, és a végén még pluszban a TV2-es sztárgyár legfontosabb történéseivel.

Ezt mindennek lehet nevezni, csak hírműsornak nem.

Ennek ellenére Marsi és Gönczi is „televíziós újságíróként” definiálják magukat, akik azt prezentálják, „ami van”, mindezt „magas színvonalon”. Marsi emellett fontosnak tartotta kiemelni, hogy „a kommentelők véleménye ellenére” több éve nem fogyaszt alkoholt, Gönczi pedig nem olvas kommenteket.

Sőt, Marsi szerint ő és Gönczi jobbak is egykori kollégáiknál, Erős Antóniánál és Szellő Istvánnál – akik szerint egyébként a TV2-es páros nem újságírásban, hanem propagandában utazik.

Mondhatnánk, hogy Marsi és Gönczi produkciója nevetséges, de a nézettségi adatok szerint egyáltalán nem az: a Tények hetek óta folyamatosan nézettebb az RTL Híradójánál mind a teljes lakosság körében, mind a 18–49-es célcsoportban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!