A TV2 műsorvezetői ismét közös videóban buzdítanak az Orbán Viktorra való szavazásra

2022. március 28. – 12:57

Másolás

Vágólapra másolva

„Szeretném, hogy a családom és a gyermekeim továbbra is békében élhessenek” – kezdi Gönczi Gábor, a TV2 Híradójának egyik arca azt a videót, amiben a csatorna műsorvezetői, ismert arcai, csakúgy, mint 2018-ban, most is arra buzdítanak, hogy mindenki szavazzon a Fidesz-KDNP-re, sőt, egészen pontosan Orbán Viktorra.

A videóban Gönczi után Vitányi Judit beszél a szüleiről, Szebeni István a családja biztonságáról, Andor Éva a határon túliakról, Szentpéteri Eszter a létbiztonságról, Váczi Gergely nyugodtan tervezheti a jövőjét, Istenes László a sportól beszél, Szalai Vivien, a csatorna hírigazgatója erős országban akar élni, Marsi Anikó pedig kimaradna a háborúból – majd mindenki szépen elmondja, ezért támogatja Orbánt, csak Orbánt, csak Orbán képes ezekre, csak Orbán adhatja meg ezeket, Orbán, tehát Orbán, azaz Orbán.

A 2018-as videót – amiért egyébként 3,45 millióra bírságolták a TV2-t – itt tudja megnézni:

(via 444.hu)