Miért nem lesz ingyenes a közvécé a Blahán? Főváros: ¯\_(ツ)_/¯

2022. december 12. – 17:56

Miért nem lesz ingyenes a közvécé a Blahán? Főváros: ¯\_(ツ)_/¯
Karácsony Gergely az ominózus közvécével – Fotó: Karácsony Gergely / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Középiskolás koromban gyakran végződtek az esték a Blahán. A 16. kerületben laktunk, az oda vivő 908-as éjszakai busz óránként járt, így általában a szerencsén és a négyeshatos villamos szeszélyein múlt, hogy éppen elértem a buszt, vagy 55 percet kellett várni a megállóban. Az 55 perces várakozásoknál pedig elég égetően hiányzott a térről egy közvécé, így választási lehetőségem csak a Burger King, az Akácfa söröző, vagy a tér silány növényzete között volt.

Éppen ezért örültem, amikor kiderült, hogy felújítják a Blaha Lujza teret, és arra is ígéret született, hogy közvécé nyílik majd ott. Még nyáron megkerestük így a Fővárost, hogy kiderítsük, pontosan mire is számíthatunk, válaszuk szerint:

„A Blaha Lujza téren egy úgynevezett mono típusú, akadálymentes illemhely lesz kialakítva, amelynek egy bejárata van, egy felhasználó veheti igénybe egyszerre.”

Mint később kiderült, az egy darab közvécé használata 250 forintba fog kerülni, de lehetőség lesz bankkártyás fizetésre. Ezzel viszont két probléma is felmerül:

  1. A Blahán naponta több tízezer ember közlekedik – Budapest főtájépítésze szerint napi 200 ezer – nekik összesen egy vécét kialakítani enyhén szólva alultervezésnek tűnik.
  2. Aki rendszeresen jár a Blahán, az tudja, hogy a téren és a környékén több tucat hajléktalan tölti mindennapjait. Azt, hogy ők ki fognak fizetni naponta négyszer-ötször 250 forintot egy pisilésért, senki nem gondolhatja komolyan.

Az ingyenesség témájáról szóló kérdésünkre a Főváros azt írta:

„Az ingyenesség bevezetéséről sokat gondolkodtunk, széles körben egyeztettünk, de végül elvetettük a lehetőségét. A Város Mindenkié jogvédő szervezet képviselői sem támogatták az ingyenességet, token rendszer bevezetése azonban elképzelhető.”

Ez utóbbi azért érdekes, mert a hajléktalanok érdekeit képviselő A Város Mindenkié csoport 2020-ban még kampányt indított a budapesti közvécék ingyenessé tételéről. Akkor azt írták:

„Ingyenes, akadálymentesített, éjjel nappal nyitva tartó nyilvános vécékre van szükség.”

Megkérdeztük ezért A Város Mindenkié csoportot, hogy mi okozhatja a 180 fokos fordulatot, válaszukban azt írták: „Röviden az a helyzet, hogy végig támogattuk az ingyenességet”. Majd elküldték nekünk a Főváros számára írt javaslatcsomagukat, ami szerint

„A Város Mindenkié elsősorban azt javasolja, hogy tegyék ingyenessé a közvécék használatát, garantálva ezzel, hogy mindenki igénybe tudja venni a szolgáltatást. Amennyiben ezt nem tartják megvalósíthatónak az összes illemhelyre nézve, úgy javasoljuk, hogy a kerület által fenntartott vécék legyenek ingyenesek és a Fővárosi Csatornázási Művek által üzemeltetett vécék becsületkassza vagy méltányossági rendszer alapján működjenek annak érdekében, hogy valóban mindenki számára hozzáférhetők legyenek a nyilvános illemhelyek.”

Megkérdeztük a Fővárost, pontosan mit mondott nekik az AVM a közvécék ingyenességével kapcsolatban. A megkeresésünkre 14 nap után válaszoltak annyit, hogy keressük az AVM-et. Szintén rákérdeztünk arra a mondatukra, miszerint az ingyenességről „széles körben tárgyaltak”. Kérdésünkre, hogy Kikkel egyeztettek erről? Milyen szempontok merültek fel az ingyenesség mellett és ellen? 14 nap után a következő választ kaptuk:

.

.

.

(Az egyértelműség kedvéért: semmit)

Az egész történetben csak az a szomorú, hogy ingyenes közvécéket építeni és fenntartani nem lenne tízmilliárdos tétel. Azt a Főváros is kiemelte nekünk, hogy még a fizetős vécék is veszteségesek, tehát nem pénzszerzési célból nem hagyják azokat ingyenesnek, hanem azért, mert „ez a jelképes összeg is segít biztosítani, hogy a vécék hosszú távon is jó állapotban maradjanak”.

Ami mögött persze van ráció, de ez egyben arra is garancia, hogy a hajléktalanok továbbra sem használhatják a vécéket. Plusz rengeteg, nem hajléktalan, de szegény ember lesz, aki nem akar majd kifizetni 250 forintot, és épp úgy az utcán, a kapualjakban fogja végezni a dolgát, ahogy eddig.

Ettől függetlenül persze, ha nagyon minimális is, de előrelépés a Blaha Lujza téri közvécé megnyitása, amit az AVM üdvözölt. A Főváros az utóbbi időszakban a Pünkösdfürdő parkban nyitott már egy vécét, most a Blahán nyit, jövőre pedig a Zugló vasútállomás és a II. János Pál pápa tér következnek.

A lehetőségeik pedig csak most nyílnak meg igazán, a budapesti közvécék nagy része ugyanis a Fővárosi Csatornázási Művek kezében van. Az FCSM-et pedig most fogja csak megvenni Budapest Önkormányzata, amivel újra tudják majd nyitni a cég több bezárt közvécéjét. Nagyon reméljük, hogy így is fognak tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!