Felcsúton járt az amerikai nagykövet

2022. november 28. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap négy meccset is lejátszottak a katari labdarúgó-világbajnokság csoportkörének második fordulójában, de David Pressman budapesti amerikai nagykövet ennél színvonalasabb szórakozásra vágyott. Az esős idő ellenére Felcsútra látogatott, ahol megnézett egy focimeccset, majd a tapasztalatairól be is számolt a Twitteren.

Azt írta, hogy mindig öröm számára, ha láthat egy kis élvonalbeli magyar futballt, ráadásul így a magyarországi mezgyűjteménye is bővülhetett. A bibi csak annyi – és erre a 444.hu hívta fel a figyelmet –, hogy a világbajnokság miatt szünetel az NB I., amit Pressman látott, az a Puskás Akadémia tartalék, harmadosztályú csapatának meccse volt a Budaörs ellen, nem is a Pancho Arénéban, csak a tartalékpályán.

De persze az is lehet, hogy Pressman csak ironizált, és elfelejtette kitenni a kacsintós szmájlit.

Az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, David Pressman szeptember elején érkezett Magyarországra. A magyar kormány a diplomáciai protokolltól eltérve, nem államtitkári, hanem csak főosztályvezetői szinten fogadta őt.

A diplomatát – aki a demokrata Barack Obama elnök idején, 2014–2017 között az ENSZ Biztonsági Tanácsában képviselte nagykövetként az Egyesült Államokat – még májusban jelölte nagyköveti posztra Joe Biden elnök. A szenátus 61-30 arányban szavazta meg kinevezését – azaz az 50 ellenzéki republikánus szenátor közül is kapott 11 támogatót. Pressman a szenátusi meghallgatáson kijelentette, hogy „Magyarországon hanyatlik a demokrácia, és szembe kell nézni a magyar kormány feletti orosz befolyással”, és a kínai befolyást is aggasztó folyamatként említette.

Ennek megfelelően azonnal munkához is látott>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!