És akkor a BRFK kiírta, hogy „BRFK”, a Coca-Cola meg, hogy „mindig”

2022. szeptember 8. – 16:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tegnap óta valószínűleg ön is annyi egyszavas posztot látott a Facebookon, hogy mostanra az agya nagyjából úgy ignorálja automatikusan őket görgetés közben, mint ahogy a folyamatosan a látómezőnkben lévő orrunkat. Arról, hogy mi ez a trend, amire szűk egy héttel a felfutása után Magyarországon is felszállt mindenki a zenekaroktól kezdve a hivatalos szerveken át egészen Orbán Viktorig, tegnap már írtunk bővebben, ha nem akar kattintani, legyen elég annyi, hogy múlt héten az Amtrak nevű vasúttársaság kiírta, hogy „vonatok” (igen, az amerikai Felső-tó Twitter fiókjára előbb került ki, hogy „víz”, de ezt nem kapta fel senki), aztán elszabadultak a dolgok, és egy nappal később már Joe Biden is azt tweetelte, hogy „demokrácia”.

Dacára annak, hogy az egész nagyjából egy óráig volt még vicces a vonatos poszt után, egyáltalán nem volt meglepő, hogy ilyen karriert futott be a trend, mert tényleg faék egyszerűségű volt kitalálni és felfogni is – egy szó, ami valahogyan jellemzi az adott ember, zenekar vagy vállalat tevékenységét. Ha ez alapján azt gondolta, hogy Magyarországon is mindenkinek menni fog a dolog, akkor viszont van egy rossz hírünk: nem ment. Oké, voltak jó próbálkozások, a PlayStation Magyarország például a kézenfekvő „videojátékok” kiírást választotta (amit amúgy hosszú ó-val kell írni, de ez legyen a legkisebb baj), a HELL ENERGY természetesen azt írta ki, hogy „energiaital”, a Budapest Park meg azt, hogy „koncertek”.

Orbán Viktor „Magyarország”-posztja is teljesen okés volt, sőt, még a rezsibiztos Németh Szilárd csütörtöki „rezsicsökkentés” posztja is jó lehetett volna egy olyan alternatív univerzumban, ahol nem táncolt vissza ettől a kormánypárt azután, hogy a választási kampányban végig azzal riogattak, hogy az ellenzék fog rezsit növelni, és ahol a kormány és a médiája nem hanyatló nyugatozott és diktatúrázott, hogy aztán Gulyás Gergely bejelentse, 18 fok lesz az állami intézményekben. Persze Németh Szilárdra nem lehet őszintén haragudni, mióta nemrég kiposztolta, hogy VUHÚ.

A politikusoknál és pártoknál maradva születtek még érdekes megoldások, a Demokratikus Koalíció például azt írta, hogy „kormányváltás”, ami szép cél, csak idén áprilisban már harmadjára nem sikerült Gyurcsány Ferenc pártjának. A Momentum még elvontabban állt hozzá az egészhez, ők azt írták, hogy „remény”. A jelenségnek volt egy olyan vonulata is, ahol a közösségi oldalak kezelői pár pillanatra Pokémonoknak képzelték magukat, vagy esetleg Deadpoolnak, mert múlt héten a karakter hivatalos Twitter-fiókjára is annyit írtak, hogy „deadpool”, de itt ezt még el lehetett adni meta poénnak. Így írhatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azt, hogy „nébih” (pedig lehetett volna „élelmiszerhorror” is), a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt, hogy „BRFK” és a Ferencváros Torna Club azt, hogy „Fradi”.

Emellett pedig természetesen voltak egészen avantgárd megoldások is, a Coca-Cola például azt írta ki, hogy „mindig”, amit tegnap óta nem sikerült megfejtenem (frissítés: mármint ezzel a trenddel összefüggésben, egyébként valóban az Always Coca-Colára utal). Bohár „Riporter” Dániel is sajátosan értelmezte az egészet, és a többek közt általa is rendszeresen gúnyos felhanggal használt „független-objektív” szókapcsolatot írta ki, ami több okból sem felelt meg a nem túl bonyolult követelményeknek. Persze nyilvánvaló, hogy ezzel csak egyedit akart alkotni a nyugati trendek másolása helyett, szóval kár lenne hibáztatni miatta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!