2022. augusztus 13. – 17:57
A Civil Sziget hagyományosan a fesztivál egyik legbékésebb pontja. Mi is azért vetődtünk ide pár óra mászkálás után, hogy kicsit kifújjuk magunkat, de pont belefutottunk a Transparency International sátránál a standupos Litkai Gergely tárlatvezetésébe. Az „Ami az útikönyvből kimaradt” című rendhagyó kiállításon az országban megvalósult bizarr turisztikai fejlesztéseket szedte össze a szervezet, a témából tavaly tanulmány is készült „Szoba kiváltsággal” címen. Martin József Péter, a TI igazgatója bevezetésként elmondta, hogy a programot mementónak szánják az elmúlt időszak korrupciójának, és hogy a Covid-időszakban államilag támogatott 16 ezer projektből a top 100 kedvezményezett kapta az összegek 70 százalékát, amiből azért sejthető, hogy a csókosok jártak a legjobban.
Litkai Gergely szerint a magyaroknak az a hozzáállása a korrupcióhoz, hogy várják, hogy sorra kerüljenek. „Lehet, hogy még én is aperolozhatok egy yachton, lehet, hogy valamikor felkerülhetek a NER-listára”. A humorista szerint itthon az apátia mellett az egészhez kapcsolódik egyfajta „corruption pride”, ami a jelen lévők arcán is tükröződik. „Jó lenne angolul is megtartani egyszer ezt a programot, mert a svédek viszont biztos sírnának a röhögéstől, ha látnák, hogy milyen faszságokra költik itt az EU-pénzt”.
És akkor jöjjön néhány példa a legsúlyosabb turisztikai fejlesztésekre:
Tyukodon 11 kilátó épült (Litkai szerint ezt az magyarázhatja, hogy ha csak 1 kilátó épül, akkor nincs mit nézüni ezen a falun, így viszont van másik 10) – egyenként 24 millió forint
Jackass-kalandpark Hatvanban, amit szinte azonnal le kellett zárni, összesen 41-en próbálhatták ki, mert kiderült, hogy életveszélyes a biciklipálya ¯\_(ツ)_/¯ – 391 millió forint
Az értelmetlen projektek örökös szimbóluma, a bodrogkeresztúri minikilátó (40 cm) – 39 millió forint
A fertő-tavi gigafejlesztés, amivel csak a part letarolásáig sikerült jutni, mielőtt felfüggesztették az egészet (tegyük hozzá: szerencsére) – 32 milliárd forint(ra tervezték eredetileg, de a letarolásra is sikerült elkölteni már pár milliárdot)
Fürdésre alkalmatlan strand Kunszentmártonban (eredetileg az volt kiírva a partjára, hogy fürödni tilos, ezt később finomították: fürödni csak saját felelősségre) – 305 millió forint
Lift egy lépcsőhöz: rámpa helyett liftet építettek egy közintézményben a mozgássérülteknek egy azaz egy lépcsőhöz, hangyányi problémát jelent, hogy az egész használhatatlan, mert a lifttől nem is lehet odaférni – 1,6 millió forint