Komoly problémát jelent a játékosoknak, ha a mezük színe hasonlít az ellenfélére

2021. június 23. – 18:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sokkal lassabban reagálnak a játékosok, ha az egymás ellen játszó két focicsapat szerelése akár csak részben is hasonló színű – írja a EurkAlert. A kutatást a Yorki Egyetem tudósai végezték, és arra jutottak, hogy ha a két csapat bármennyire is hasonló szerelésben játszik, akkor a játékosoknak akár kétszer annyi időbe is telhet, mire kiszúrják a csapattársukat a pályán.

Két lehetőséget vizsgáltak: először azt, hogy hogyan reagálnak a játékosok akkor, ha a felsőjük ugyanolyan színű, mint az ellenfél nadrágja és fordítva (válasz: rosszul, jelentősen lassabban reagálnak), majd azt, hogy mi van akkor, ha pont ugyanolyan színű nadrágokban játszanak.

Arra jutottak, hogy a focisták jelentősen gyorsabban találnak csapattársat a pályán, ha különbözik a rövidnadrágok színe.

Liam Burnell, a tanulmány egyik szerzője szerint a hasonló színek nem csak a játékosok számára nehezítik meg a csapatok beazonosítását, ezért olyan szabályokra lenne szükség, ami ezt megakadályozza. Ezzel csökkenhet az elhibázott passzok és a rossz bírói döntések száma.

A tanulmány megemlíti a 2017-es angol kupadöntőt, amit a Manchester United piros mezben és fehér nadrágban játszott a fehér mezes, piros nadrágos Southampton ellen. A Southampton egyik gólját elvették, mert a partjelző a fehér-piros tömegben lest vélt látni, ami komoly felháborodást keltett.

Az Inter Milan (kék-fekete csíkos) és az AC Milan (piros-fekete csíkos) gyakran megzavarja a nézőket, bírókat és kommentátorokat.

Marcelo Brozović (bal) és Ante Rebić (jobb) egy Serie A-meccsen 2020 februárjában – Fotó: Marco Bertorello / AFP
Marcelo Brozović (bal) és Ante Rebić (jobb) egy Serie A-meccsen 2020 februárjában – Fotó: Marco Bertorello / AFP

Bár már ma is van néhány szabály, ami segít a csapatszínek megkülönböztetésében, de Burnell szerint be kéne tiltani az azonos színű nadrágokat, és azok a szabályok sem elég egyértelműek, amik a színek ütközéséről szólnak.

A futballtörténelem során többször is volt már probléma a mezszínekkel. 1978-ban Franciaország pont Magyarország ellen játszott (3-1-re nyertek), amikor történt egy apró baki. Akkoriban a legtöbben háztartásban még fekete-fehér volt a tévé, ezért arra is figyelni kellett, hogy a képernyőn felismerhetőek legyenek a csapatok. A FIFA írt is a magyar és francia futballszövetségeknek, hogy az előbbiek piros, utóbbiak fehér mezben érkezzenek.

Később meggondolták magukat, és úgy döntöttek, hogy a magyarok játszanak fehérben, a franciák pedig kékben. A második levelet a francia szövetség elnöke már nem olvasta el, így mindkét csapat fehérben lépett volna pályára. Szerencsére a franciák kölcsön tudták kérni a helyi Atletico Kimberley zöld-fehér mezeit.

Pintér Sándor és Michel Platini az 1978-as világbajnokságon – Fotó: AFP Photo
Pintér Sándor és Michel Platini az 1978-as világbajnokságon – Fotó: AFP Photo

Valamennyire hasonló eset történt 1997-ben, mikor a Chelsea a Coventry City ellen játszott. A Chelsea játékosai a csíkos, idegenben használt mezükben akartak játszani, de a bíró szerint az túlságosan hasonlított a hazai Coventry világoskék csíkos szettjéhez, ezért 15 perc fejvakarás után úgy döntött, hogy a Chelsea-nek a Coventry piros-fekete mezében kell játszania. Ki is kaptak 3-1-re.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!