A magyar közéletben ritkán látni olyan gyorsan eszkalálódó botrányt, mint amilyen a január végi gyöngyösi Lázárinfó körül alakult ki. A Lázár János „wc-kefe”-ügyéből indult konfliktus hamar eljutott odáig, hogy a fórumon tiltakozó helyi lakosokról állítólagos bűnügyi adatokat hoztak nyilvánosságra. A kormánypárti kommunikációban Lázár, Orbán Viktor és a hozzájuk közel álló sajtóorgánumok ezekről az emberekről azt állították, hogy büntetett előéletűek. A videókon szereplők arca takarásban volt ugyan, de a nyilvános esemény miatt egyértelműen beazonosíthatók voltak.
A kormánypárti narratíva gyorsan morális síkra terelte a vitát. A miniszterelnök a tiltakozókat „bűnözőknek” és „bandába verődött embereknek” nevezte, miközben Lázár János már azokat az újságírókat is a bűnözés és az erőszak támogatóinak állította be, akik kérdéseket tettek fel az ügyről. Egy RTL-es riporternek pedig azt mondta, hogy a csatorna „szégyellje magát”, amiért – Lázár állítása szerint – az erőszak és a bűnözés oldalán áll.
Az újságírók eközben az ügy szempontjából releváns, alapvető kérdéseket próbáltak tisztázni: honnan és milyen forrásból származnak azok az információk, amelyek alapján a gyöngyösi tiltakozókat korábbi bűncselekményekkel hozták összefüggésbe, illetve nem tartja-e visszásnak a kormány az érzékeny személyes adatok politikai célú felhasználását.
Az újságírás feladata ugyanis a hatalom kontrollja és a közéletileg releváns ügyek feltárása – különösen választási időszakban. A hiteles újságírói munka nem hangulatot kelt, hanem tényekkel és kérdésekkel szembesíti a döntéshozókat.
Nem bűnözők, hanem az alapvető jogok védelme
A büntetőeljárás során keletkező adatok a magyar jog szerint érzékeny, szigorúan védett személyes adatok, különösen akkor, ha bűncselekményekre, büntetett előéletre vagy folyamatban lévő eljárásokra vonatkoznak. A bűnügyi nyilvántartásokhoz kizárólag konkrét törvényi felhatalmazással rendelkező szervek férhetnek hozzá, és csak meghatározott célból. Ilyen jogosultsága a rendőrségnek, az ügyészségnek, a bíróságoknak vagy a nemzetbiztonsági szerveknek van; egy miniszter vagy a miniszterelnök pusztán a tisztségéből fakadóan nem rendelkezik ilyen jogosultsággal.
Ahogy a Telex által megszólaltatott adatvédelmi szakértő is hangsúlyozta, ezek az adatok olyan szintű védelem alatt állnak, mint más különleges kategóriájú információk, például a politikai vélemény, a vallási meggyőződés vagy az egészségügyi adatok. Önmagában az a tény, hogy valaki egy nyilvános eseményen megjelenik és véleményt nyilvánít, nem teremt jogalapot arra, hogy róla bűnügyi adatokat vagy más különösen védett személyes adatokat politikai vagy kampánycélra használjanak fel.
A kormányzati kommunikáció azt sugallta, hogy az érintettekre vonatkozó információk hivatalos úton kerültek a döntéshozókhoz. Ezzel szemben a rendőrség közlése szerint a fórumon nem történt igazoltatás, és nem került sor nyomozati cselekményre sem. De akár hivatalos forrásból származtak ezek az adatok, akár nem, egyik forgatókönyv sem egyeztethető össze a jogszerű adatkezelés követelményeivel.
A kormányzati érvelés ezzel párhuzamosan azt a benyomást kelti, hogy aki kiáll a fórumon tiltakozó emberek mellett – függetlenül attól, hogy van-e bármilyen bűnügyi érintettségük –, az a bűnözők oldalán áll. Sőt, Lázár János szerint már az is ezt teszi, aki az ügy jogszerűségét firtató kérdéseket tesz fel – ezek azonban újságírói kérdések voltak, amelyek elsősorban a (jogilag) releváns tények tisztázására irányultak.
A büntetett előélet, egy büntetőeljárásban való érintettség, a vádemelés vagy a bűnelkövetés ténye nem lehet politikai fegyver, különösen olyanokkal szemben, akik nem közhatalomra törekszenek, hanem a közhatalmat gyakorlókat vagy arra törekvőket igyekeznek számonkérni. Amikor a személyes és különleges adatok a politikai közbeszéd és a hatalomgyakorlás eszközeivé válnak, sérülnek az alapvető jogok és a jogbiztonság.
Nem az itt a kérdés, hogy ki áll ki a bűnözés ellen vagy mellett, hanem az, hogy a hatalom jogszerűen jár-e el.
A bűnügyi adatok jogellenes megszerzése vagy felhasználása, nyilvánosságra hozatala nem jogszerű „büntetőpolitika”, hanem az érintett polgártársaink alapjogainak megsértése. A konkrét esetben a bűnügyi adatokhoz való jogellenes hozzáférés vagy azok nyilvánosságra hozatala akár súlyos adatvédelmi jogsértést vagy bűncselekményt is megvalósíthatott.
A NAIH álláspontja: „Nincs itt semmi látnivaló”
Mindezek alapján joggal merülhet fel, hogy az adatvédelmi hatóság is megszólaljon az ügyben. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke törvényi feladatkörében vizsgálhatná, hogy történt-e jogellenes adatkezelés, főleg akkor, ha különösen védett személyes adatok jelennek meg a politikai kommunikációban. A hatóság azonban nem indít vizsgálatot.
Péterfalvi arra hivatkozott, hogy a gyöngyösi fórumon véleményt nyilvánító magánszemélyek esetében a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyes adatok védelme közötti alapjogi kollízió áll fenn, ezért a hatóság gyakorlata szerint ilyen ügyekben hivatalból nem, csak kérelemre jár el. Egyúttal arra is utalt, hogy az érintetteknek – mint a közéleti vitában megjelenő szereplőknek – a személyüket támadó véleménynyilvánításokat nagyobb türelemmel kell tűrniük.
Péterfalvi hárít. Az adatvédelmi hatóság feladata ugyanis nem merül ki az egyedi panaszok elbírálásában: az adatvédelem rendszerszintű érvényesítése is a mandátumához tartozik. Különösen indokolt lenne hivatalból fellépni olyan esetekben, ahol nyilvánvalóan egyenlőtlen hatalmi viszony áll fenn a felek között – hiszen az alapjogvédelem éppen az ilyen helyzetek ellensúlyozására szolgál. Ebben a helyzetben különösen problémás, hogy az adatvédelmi hatóság – miközben jogszabályi felhatalmazással és intézményi eszközökkel is rendelkezik – a jogérvényesítés terhét a kormánnyal szemben eleve kiszolgáltatott érintettekre hárítja.
Ez az értelmezés ráadásul súlyosan összemossa a véleménynyilvánítás szabadságát a különösen védett személyes adatok kezelésének kérdésével.
A bűnügyi személyes adatok nyilvánosságra hozatala ugyanis nem véleménynyilvánítás, hanem jogszabályok által szigorúan korlátozott adatkezelés, amely nem igazolható a szólásszabadságra hivatkozva.
Egy demokráciában minden állampolgárnak joga van személyes adatai védelméhez, joga van kérdéseket feltenni – így azoknak is, akikkel szemben bármilyen eljárás folyik – és részt venni a közéletben anélkül, hogy megbélyegzéstől vagy retorziótól kellene tartania. Amikor ezek a jogok sérülnek, az a jogállami működés alapjait érinti. Ez különösen igaz egy országgyűlési választás előtt, amikor az ilyen kommunikáció visszatartó hatással lehet a közéleti részvételre. Ilyenkor nem az a döntő, hogy az érintettek tisztában vannak-e az őket érintő lehetséges jogsértéssel, hanem az, hogy a hatalom fellépése félelmet kelt. Akár személyes adatok nyilvánosságra hozataláról, akár megalapozatlan vádakról van szó, az üzenet ugyanaz: a megszólalásnak ára lehet.
A szerző ügyvéd, a Telex jogásza.
