A június 9-i választásokon a Fidesz több mítosza is megdőlt, és az is kiderült, hogy a párt még mindig leváltható választásokon.
Persze, egészséges demokratikus keretek között utóbbinak annyira magától értetődőnek kellene lennie, mint ahogyan reggel felkel a nap. Magyarország viszont nem egy egészséges demokrácia, hanem egy olyan hely, ahol évek óta arról beszélgetnek történészek, elemzők, politikusok és átlagemberek, hogy a rendszer totálisan kiépült, a miniszterelnök pedig úgy képzeli, hogy 20-30 évig fog egyhuzamban kormányozni.
A Fidesz rendszere valóban annyira kiterjedt, amire csak félig vagy akár nyíltan autokratikus rezsimekben van példa. A párt birtokolja és saját politikai céljaira használja az állami erőforrásokat, politikai érdekeit képes érvényesíteni intézményesített ellensúly nélkül, ellenfelei számára elképzelhetetlen gazdasági hátországgal rendelkezik, a titkosszolgálatok a propagandaminiszternek jelentenek, az állampolgárok pedig aligha bízhatnak abban, hogy a Fidesz számára kényes ügyekben az állami szervek szakmai protokolljait ne írhatná felül bármikor a hatalmi érdek.
A rendszer totális kiépültsége mellett szólt az is, hogy 2022-ben 3 millió szavazattal nyert a Fidesz, listán 54 százalékot szereztek, úgy tűnhetett sokaknak, hogy a párt és a társadalom többsége közötti kötelék szilárd, a párt támogatottsága egyre nagyobb, Orbánék pedig akkora előnyben vannak, hogy a miniszterelnök tényleg addig kormányoz, ameddig akar.
Innen nézve a június 9-i eredmények ijesztőek lehetnek a fideszes vezérkarnak és reménykeltőek a változásra vágyó állampolgároknak. Persze, a párt eredményeket magyarázó kommunikációs iránya racionális, miszerint háború, világjárvány és infláció mellett remekül szerepeltek, az EU-n belül kimagaslóan, és az is igaz, hogy EP-választáson sosem szavaztak még annyian a Fideszre, mint most.
A 44,81 százalékos listás eredmény az EP-választáson valóban erős teljesítmény, ugyanakkor a 2019-es európai parlamenti 52,56 százalékhoz, valamint a 2022-es parlamenti választásokon szerzett 54,13 százalékhoz képest messziről is jól látható visszaesés. Csak a kontextus miatt jegyezzük meg: 14 év korlátlan hatalmú kormányzás után rosszabbul szerepeltek az EP-választásokon, mint 2004-ben, amikor ellenzékben voltak. 2009-ben, az akkor még mindig ellenzéki Fidesz pedig a szavazatok 56 százalékát szerezte meg, igaz, ekkor már az őszödi beszéd után és egy világgazdasági válság közepén voltunk.
A kormánypártok múlt vasárnap mutatott szerényebb teljesítménye több fideszes mítoszt is zárójelbe tesz.
Ismerjük a mondást, hogy Orbán Viktor nem az a politikus, akinek igaza van, hanem akinek igaza lesz. Tömegek hiszik és hitték el az országban, hogy a kormányfő stábjának, kormányának minden lépése mögött csalhatatlan megfontolások állnak, ám ez valójában nincs így. A politika emberi döntések összessége, egy kampány pedig sosem lesz tökéletes, mindig elsülhet jobban és rosszabbul is.
Hiába a végtelen pénzügyi keret (amiből szakembereket és felületeket lehet vásárolni), a Karmelitában sem tévedhetetlenek, az eddig látott politikai és propagandaeszközök hatékonysága pedig nem korlátlan, és nem önmagától értetődő.
Mindez nem feledteti azt a tényt, hogy a Fidesz politikai kampányai általában rendkívül hatékonyak, rezonálnak rájuk a választók, méghozzá azért, mert Orbánék pontosan tudják, hogy mit akar hallani, mitől fél az emberek többsége. Adatalapon politizálnak, olyan gyakran és olyan részletességgel szondázzák a közvéleményt, amire másnak esélye sincs, az üzeneteket pedig utána annyi csatornán és akkora összegekből terjesztik, ami ép ésszel szinte felfoghatatlan.
Június 9-én viszont kiderült, hogy a Fidesz kampánygépezete is tud kapufát lőni. Eredetileg csak Brüsszel elfoglalására készültek, azonban látva a Tisza előretörését, emelték a tétet: lényegében azt állították, hogy ha nem aratnak hatalmas győzelmet, akkor kitör az atomháború. A választás előtti utolsó napokban az ellenfeleikre is komoly pszichológiai nyomást helyzetek, 50 ezer aktivistáról, egymillió találkozásról, világrekord mozgósításról beszéltek, hogy se politikus, se választó ne reménykedjen, a kormányzás körüli botrányok ellenére most is le fognak tolni mindenkit a pályáról. Ez azonban nem így lett.
Olyannyira, hogy 60 településen lenyomta az EP-listájukat a pár hónapja aktív, lényegében garázscégként működő Tisza. Sok ezer település közül 60 persze nem sok, de arra, hogy egy párt önállóan indulva több helyen is megverje a Fideszt, hosszú évek óta nem volt példa. A Fidesznek jelölőszervezetként több százzal kevesebb önkormányzati képviselője lesz, mint öt éve, és számos olyan fideszesnek elkönyvelt városban nyertek lényegesen kisebb különbséggel, mint korábban. Ez lett a világbajnok mozgósításból. Részben azért, mert az emberek szemében volt érdemi alternatíva, amin keresztül a Fidesszel szembeni elégedetlenség artikulálódni tudott, másrészt pedig mert arányaiban a választókra nem hatott úgy a Fidesz kampánya, ahogy szokott.
Mindebből az is következik, hogy nem önmagában az hat a választókra, ha egy párt végtelen felületen el tudja mondani az üzeneteit, hanem az, hogy mi az üzenet maga, illetve a Fidesz jelenlegi esetében, hogy mi mögötte a kormányzati tartalom. Ahogy a választási földrajzos Bódi Mátyással készült, Kubatov-listáról szóló választási műsorunkban is elemeztük: nem azért szavaznak tömegek a Fideszre, mert embereket buszoztatnak, és sok ezer pártaktivista kézen fogva elvisz az urnákhoz választókat, hanem azért, mert saját életük szempontjából ezt látják érzelmileg és racionálisan jó döntésnek.
Ugyanakkor ha meginog a bizalom egy pártban, akkor hiába bármilyen címlista, titkosszolgálatok, propaganda, gazdasági erőforrások, a választók el fognak szivárogni. 2006-ban az MSZP 43 százalékkal nyerte a választásokat, ma már nem mérik önállóan a közvélemény-kutatók. Természetesen messze van attól a Fidesz, hogy egy lapon említsük az eljelentéktelenedő szocialistákkal, a példát inkább azért érdemes felidézni, mert a politikában a társadalmi bázist nemcsak megszerezni, de elveszíteni is lehet.
A június 9-i eredmények a fideszes agytrösztök tévedhetetlenségének mítoszát is eloszlatják: beleírták az Alaptörvénybe, hogy mostantól egy napon fogják rendezni az EP és önkormányzati választásokat, amivel az lehetett a terv, hogy a 2022-es demoralizáló eredmények után a 2026-os választások előtt két évvel még inkább földbe tudják döngölni az ellenzéket. Jött azonban az előre nem kalkulált kegyelmi botrány és több hónapnyi turbulens politikai időszak, a választások után pedig a Gyurcsány Ferenc által dominált ellenzék a végelgyengülés állapotába került, a Fidesz támogatottsága pedig visszaesett annyira, hogy érzékelhetően eltűnt mögülük a társadalmi többség. Egész biztosan nem erre számítottak, amikor egy napra tették a két választást.
Ettől még a kormány mögötti támogatottság stabil, a Fidesz nem roggyant meg, a kihívó pedig lőtávolságon kívül van. Viszont a rendszer június 9-én nem előre ment, hanem hátra, és kiderült az is, hogy a társadalomban nem a fideszesek, hanem az Orbánékkal elégedetlen emberek vannak többségben.
